Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 3 (111. szám) - A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
941 DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amiért két percben szót kértem, annak oka az, hogy Varga István képviselőtársam örökzöldjei közül néhányat kritikai elemzés alá vegyek röviden. Képviselőtársam az elmúlt egy évben nagyon sokszor a zzal a váddal illette a szocialista frakciót és a kormányt, hogy törvénygyártást folytat e Ház falai között, nem lehet bírni azt az iszonyú mennyiségű törvénytömeget, amit fel kell dolgozni ennek a Háznak. Most a biztosítási törvény kapcsán elővezette, hog y milyen lassú és milyen kevés az a törvény, amelyet a kormány benyújtott a parlamentnek. Szeretném a tisztelt Ház és a közvélemény figyelmét felhívni, hogy egyik sem igaz. Amiért sok törvényt kellett alkotnunk és előterjesztenünk az elmúlt egy évben, anna k oka az volt, hogy egy csomó törvény előkészítése és előterjesztése elmaradt az elmúlt négy évben és az elmúlt időszakban. Ha mást nem mondok, csak azt, hogy a volt kormányfő, Boross Péter több tíz törvényjavaslatot, benyújtott törvényjavaslatot vont viss za akkor, amikor a kormány megbízatása megszűnt - tehát szükséges volt ezeknek a törvényjavaslatoknak a benyújtása. Másik oldalról pedig szeretném jelezni, hogy azt az alkotmánybírósági határozatot, amelyet mi nem hajtottunk végre, ma csak azért kell végre hajtani, mert az akkori törvényjavaslat alkotmánysértő volt, illetve a parlament által elfogadott törvény, amelyet képviselőtársam pártjának kormánya nyújtott be ebben a Házban, és fogadtak el. Úgyhogy kérem azt, hogy amikor a kormányzat munkáját elemezzük , akkor legalább önmagunkhoz legyünk következetesek a véleményalakításban. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Varga István képviselő ú rnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék reflektálni Toller képviselőtársam vehemens megnyilatkozásaira. Azt majd a statisztika fogja eldönteni, tisztelt Or szággyűlés, hogy az előző ciklusban voltake ilyen üresjáratok, mint most, s az AntallBorosskormány valóban nem megfelelően előkészített és kevés törvényt alkotott. Én úgy gondolom, hogyha elővesszük, Toller képviselőtársam, az elmúlt hónapok történéseib ől, illetve a spájzból elő tetszenek venni a törvényjavaslatokat, akkor az arány mindenképpen az előző kormány felé billen, és jó néhány olyan törvényjavaslat fekszik itt, illetve fogadott el a parlament, amelyet még az előző kormány készített elő. Önök tu domásom szerint egyetlenegy nagy csomagot készítettek elő a Bokroscsomagon kívül, ami megbukott az Alkotmánybíróságon, A feketegazdaság elleni küzdelem címzetű, 16, nem tudom, hány törvényt érintő jogszabályt, aminek megmondom önnek, vagy megjósolom önnek előre, ugyanaz lesz a sorsa, mint a Bokroscsomagnak, meg fog bukni az Alkotmánybíróságon, de lehet ezt erőltetni. A másik dolog pedig, tisztelt Országgyűlés, én nem emlékszem, bár nem voltam korábban képviselő, hanem mezei ügyvéd, de nem emlékszem arra, hogy volte az elmúlt négy évben olyan törvényjavaslat, nevezetesen az ügyészségi szolgálati törvényre gondolok, Toller képviselőtársam, amelyet még a szocialista és szabaddemokrata képviselők is elégtelennek tartottak arra, hogy ide a Ház elé behozzák. Én tehát azt kérem, hogy a mennyiségi mutatók mellett a minőséget is szíveskedjenek produkálni, annál is inkább, mert önök szakértői kormányt hirdettek és megbízható megoldást, az előző kormány pedig levéltárosokból, történészekből és mezei jogászokból álló társaság volt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kétperces időkeretben megadom a szót Toller László úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.