Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 3 (111. szám) - A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
938 Én is köszönöm. Szólásra következik Varga István képvi selő úr, a Magyar Demokrata Fórum részéről. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mondanivalómat először is köszönettel kezdem a kormánykoalíció felé, nevezetesen hogy hosszú parlamenti szünet, hezitálás és semmitte vés után végre egy érdemi, mindannyiunkat és az ország lakosságát is érintő törvényjavaslat fekszik itt az asztalon. Az elismerés és a köszönet után hadd folytassam egy kis kritikával, nevezetesen ma reggel ránéztem a naptárra, kedves képviselőtársaim, és szeptember 30a már elmúlt. Úgy emlékszem, hogy az Alkotmánybíróságnak egy másik törvénnyel kapcsolatosan van egy döntése, nevezetesen az átvilágító bírákra, illetve az egyes fontos tisztséget betöltő személyekre vonatkozó törvénnyel kapcsolatban mintha al kotmánysértést tetszettek volna elkövetni. Úgy tudom, hogy semmilyen formában, még egyeztetés szintjén sincs az a bizonyos módosítás, amelyet meg kellett volna hozni az Alkotmánybíróságnak. Hadd folytassam még néminemű kritikával, kedves kormányzó képvisel őtársaim! Úgy érzem, hogy talán kiürült a kassza. A kassza biztos kiürült, de lehet, hogy kiürültek a polcokról a törvényjavaslatok is, mert úgy járunk ide a parlamentbe, hogy legközelebb FelsőVoltával fogjuk megerősíteni a nemzetközi szerződést. Nem tudo m, Mongóliával kötöttünke már barátsági szerződést, de nincs mit csinálnia a parlamentnek. Közben eltelt az idő, és a nagyon fontos törvények elfogadása mellett valami költségvetési dolog is következne itt, a Házban. (11.40) Tisztelettel kérem tehá t a nagy többséggel rendelkező kormánykoalíció igen tisztelt képviselőit, szíveskedjenek egy kicsit intenzívebben és hatékonyabban dolgozni, ne kelljen esetleg - mint a régi időkben - rövid üléseket összehívni, mert nem tud a Ház miről tárgyalni. Melyek az alapvető hibái ennek a törvényjavaslatnak? Úgy tudom, hogy az érdekelteket nem vonták be ebbe a törvényalkotásba, az érdekeltek nagy része nem fejthette ki az álláspontját, illetve ha kifejtette az álláspontját, akkor azt nem vették figyelembe. Ez a törvé nytervezet, kedves képviselőtársaim, nem a magyar kodifikáció gyöngyszeme. Ha az ember egyszerkétszer felületesen elolvassa a törvényt, akkor valóban egyetért alapvető kérdésekben. Ahogy az egyik szakértő mondta, ha többször olvassuk el ezt a törvényt, ak kor egyre felületesebb, ellentmondásos törvényjavaslatról beszélhetünk, és megmondom őszintén, hogy Farkas Gabriella képviselőtársammal most, jelen pillanatban száz módosító javaslatnál tartunk. Úgy gondolom - s elnézést a vulgáris kifejezésért , hogy gom bócból is sok a száz, nem törvénymódosításból. Higgyék el, kedves képviselőtársaim, hogy nem szeret egyetlen képviselő sem száz vagy száznál is több módosított törvényjavaslatot elkészíteni, ez nagyon nagy munka, de megtesszük, nehogy az a vád érjen bennün ket, hogy nem konstruktívan veszünk részt itt, a parlamenti munkában. Több képviselőtársam, tisztelt országgyűlés, a tervezet legnagyobb érdemének azt tartotta, hogy a megfelel az EKdirektívák szellemének, s főként a legfontosabb alapítási és működési gar anciák kerültek átvételre a tervezet anyagában. Az a mód azonban, ahogyan az EKjoganyag hasznosításra került, tehát a tervezet előkészítése, szerkesztése és indokolása során alkalmazott jogharmonizációs módszer, erősen kifogásolható. Az indokolá sban olvasható EK jogi utalások roppant felületesek, azok még a szakértők számára is alig érthetők, nem beszélve a laikusokról. A tervezet indokolásának sokszor csak az EKjogforrások hivatkozásaira korlátozott utalásaiból egyáltalán nem kapunk képet arról , hogy az Európai Közösség számára miért is fontos a biztosításra vonatkozó joganyag harmonizálása, illetve hogy ennek a jogharmonizációs tevékenységnek mi is a fő iránya. Roppant tanulságos az az út, amelyet az EK jogalkotása megtett a biztosítási jog har monizálása terén. Ennek bővebb kifejtése