Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 5 (103. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
68 ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapon napirend előtt rendkívüli ügybe n felszólalásra jelentkezett dr. Isépy Tamás frakcióvezető úr, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről, "Néhány gondolat a parlament működéséről és a politikai kultúráról" címmel. Megadom a szót a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének, dr. Isépy Ta másnak. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Feltételezésem szerint megalapozottan senki sem vitathatja, hogy az Országgyűlés működése olyan országos jelentőségű és rendkívüli ügy, ami megér egy misét és egy napirend előtt i felszólalás tárgya lehet. Az időszerűség önmagában is felszólalási indok, hiszen tegnap kezdtük meg az új ülésszakot, és nem mindegy, hogy milyen ősz szökik majd be ide a Kossuth térre: nesztelenül suhanó vagy pedig mennydörgésekkel kísért viharokkal ter hes. Az állampolgárok jelentős része a parlament munkája alapján ítéli meg a politikát, és egy kicsit tisztes arányban felelősek vagyunk azért, hogy az eddig meghozott ítélet elmarasztaló volt. Valahogy nem sikerült enyhítő körülményként elfogadtatni azt a köztudomású tényt, hogy majdnem minden jogállamban a parlament kissé a demokrácia színpada, ahol a látvány, a világítás vagy a szcenikai bravúrok kicsit felfokozott jelentőséget kapnak; viszont jó lenne tudomásul venni, hogy a színpad is dramaturgiai szab ályok szerint működik, és e szabályok megszegése bukást eredményezhet - mert Hamletet nyilván nem lehet eljátszani jól fésült bonvivánként vagy Jágót nem lehet eljátszani pozitív hősként; és az sem jó, ha egy erőművész átmegy bohócba vagy egy bohóc átmegy erőművészbe. (Szórványos taps.) A dramaturgiai szabályok természetesen nem zárják ki a szellemes szópárbajokat és éles vitákat, hiszen a sótlan étel ízetlen és a vita nélküli parlament dögunalmas. Tehát, ha ezeket mellőznénk, akkor szintén megsértenénk a d ramaturgiai szabályokat. Buffon híres mondása szerint a stílus az ember, és ha a skolasztikus szillogizmus szabályai szerint ezt továbbvisszük, akkor a politikus is ember, még ha vitatja is bárki. Éppen ebből az következik, hogy a stílus: a politikus. Tehá t mit kellene tennünk az ügy érdekében? Nem azért, hogy felmentő ítéletet, de legalább enyhe ítéletet kapjunk a társadalomtól. Valahogy azt gondolom, hogy ha már konszenzussal elfogadott Házszabály működik, akkor jó lenne közös megegyezéssel kialakítani eg y illemkódexet, egy magatartási szabályt a parlamenti vitákkal kapcsolatban, hiszen lényegében a mi magatartásunktól függ, hogy a társadalomban meglévő politikai csömört növeljük, vagy pedig fordítva: megalapozzuk a politikai kultúrát. (Szórványos taps.) A megszületni remélt illemkódex jegyében a parlamenti ülésszak kezdetén a KDNP nevében szeretném rögzíteni, hogy keserű tapasztalataink ellenére változatlanul konstruktív ellenzéki szerepre törekszünk, ami azt jelenti, hogy a most koalíciós, korábban ellenz éki pártok korábbi gyakorlatával szemben nem mondunk nemet, csak indokolással, azokra a törvényjavaslatokra, amelyek a gazdasági helyzet javítását, az ország fellendülését és az életszínvonal emelkedését szolgálják, mert mindannyian érdekeltek vagyunk, hog y ez megtörténjék. Sajnálatos azonban, hogy az elmúlt időszakban csak elvétve találkoztunk ilyen tartalmú előterjesztésekkel, és minden, rendelkezésünkre álló eszközzel elkeseredett küzdelmet kellett folytatnunk a magyar társadalom érdekeivel ellentétes, a gazdasági gödröt mélyítő és az állampolgárokra nehezedő terheket az elviselhetetlenségig fokozó és csupán a hatalmi helyzet megváltoztathatatlansági szintű bebetonozását szolgáló előterjesztésekkel. Remélhetőleg nem minősül naiv reménynek annak az elvárá snak a belátása, hogy a kormányzati túlhatalom arányai nem azonosak a társadalmi támogatottság mértékével. És én azt hiszem, Vazul óta a fülekbe ólomöntés valahogy kiment a divatból, és ezért jó lenne, ha nem találnánk süket fülekre azokkal a javaslatokkal szemben, amelyek elutasítása csak a hatalmi túlsúly érvényesítését jelentené. Szeretném kiemelni, hogy az ellenzéki kivonulások nem a tehetetlenséget leplező látványos tettek, hanem a figyelmeztetés és a tiltakozás utolsó, alkotmányos lehetőségei voltak, és nem az
