Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - A szövetkezeti törvényhez kapcsolódó átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - NAHIMI PÉTER jegyző: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. FARKAS GABRIELLA (MDF):
3549 - haladékot adtak a fizetési meghagyások kapcsán a szövetkezeteknek, és várják a tisztelt Ház döntését. Több oldalról felvetődött az is, hogy miért kell ez a képviselői önálló indítvány, nem lehetnee esetleg éppen most, a tegnapi nap fol yamán sürgősséggel elfogadott szövetkezeti törvényhez kapcsolni. Véleményem szerint azért nem lehetne, mert erről a szövetkezeti törvényről valamikor a jövő év elején történik meg a szavazás, és a tbönkormányzatok addig nem fognak várni. Éppen ezért tarto m szükségesnek és fontosnak, hogy minél hamarabb meghozzuk ezt a döntést, ami feloldja ezt az anomáliát. Tisztelt Ház! Tudom azt is, hogy képviselői önálló indítványunk talán nem old meg jogilag minden kérdést, de bízom az alkotmányügyi bizottságban, a fog lalkoztatási bizottságban, illetve képviselőtársaimban, hogy együttesen, közösen egy olyan anyagot tudunk összehozni, ami a tisztelt Ház és a tbönkormányzatok számára is elfogadható, és így ezzel meg tudjuk oldani ezt a problémát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem a kormány jelen levő képviselőit, kíváne közülük valaki felszólalni. (Nem jelentkezik senki.) Jelzés nem érkezett. Kérdezem, hogy a foglalkoztatási bizottság kívánjae az ajánlását szóban kiegészíteni. (Nem.) Jegyzői bejelentés következik. NAHIMI PÉTER jegyző : Felkérem a költségvetési bizottság tagjait, hogy szíveskedjenek a főemelet 11. terembe fáradni. A bizottság megkezdi ülését. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Ti sztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Farkas Gabriella képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. FARKAS GABRIELLA (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt E lőterjesztő! Sajnálom, hogy kénytelen vagyok ilyen hajnali órán vitatkozni - de nem érdemben - javaslatukkal. Nem érdemben, mert én is tudom, hogy szükséges annak a célnak az elérése, amit ez az önálló indítvány megcélzott. Mellette viszont azért nem tudok érvelni, mert az én véleményem is és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának a véleménye is az, hogy erre a módosításra talán jobb terület lett volna vagy a most sorra kerülő szövetkezeti törvénymódosítás, vagy pedig a szövetkezeti törvény átfogó m ódosításába kellene ezt minél sürgősebben beilleszteni. Jogi aggályaim vannak ugyanis. Az első a legkisebb súlyú, ez azt jelenti, hogy munkaviszonyban töltött időről beszél a javaslat. Ez a munkajogi fogalom a hatályos munkajogi szabályozást megelőző munka jogi szabályokban ismert kategória volt, tehát 1992. július 1je előtt bizonyos munkajogi juttatásokra való jogosultságra adott lehetőséget ez a beszámítás. (1.00) Ezen időtartamok alatt egyébként nem mindig történt munkavégzés, tehát maga a fogalom ezért nem stimmel. A súlyosabb aggályom az, hogy ez a javaslat visszamenőleges hatállyal kívánja figyelembe venni azt az időszakot, amire vonatkozik. A jogalkotásról szóló törvény pedig határozottan azt mondja, hogy a jogszabály kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettségeket. A harmadik pedig, ami - azt hiszem - szintén meggondolást érdemel, hogy az 1992. évi II. törvény, a szövetkezeti átmeneti törvény már nincs hatályban, leszámítva bizonyos rendelkezéseit. Feltétlenül meg kellene vizsgálni, hogy ez a módosító indítvány olyan rendelkezésre vonatkozike, amelyik hatályban van. Éppen ezért nagyon szeretném, ha az alkotmányügyi bizottság