Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - A szövetkezeti törvényhez kapcsolódó átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
3547 mérni a ráfordítás naturális mértékét. Valahogy ezt kellene bevezetni esetleg ezen a területen is, hogy hány számvevőszéki, számvevői munkanapot fordítottak az egyes témákra, és akkor ennek alapján meg lehetne ál lapítani, hogyan ossza meg, hogyan ossza föl a különböző témák és különböző feladatok között a kapacitását a Számvevőszék. És egyben persze ezt meg lehet határozni pénzben is, mert hiszen az sem közömbös, hogy a rendelkezésre álló ellenőrző kapacitást mire fordítja az Állami Számvevőszék. Igyekszem nagyon sűríteni, mert lényegesen részletesebben írtam, mint amit most elmondok önöknek, de gondolom, hogy ebben az időben, ez idő tájt már nagyon gazdálkodni kell az időnkkel. Azért még két dolgot megjegyzek. Az egyik az, hogy nagyon gyakran fölmerül annak a szüksége, hogy valahogyan megpróbáljuk prognosztizálni az egyes tevékenységek, az egyes jogszabályok várható következményeit. Ennek elterjedt módszerei vannak. Aki ezzel foglalkozott, az ismeri, hogy nyugaton nagyon kiterjedt módszerei vannak a költséghaszonelemzésnek és a jogszabályalkotás várható következményeinek. Én azt hiszem, ezen a téren is tovább lehetne lépnie a Számvevőszéknek. Azzal is kellene foglalkoznia, hogy megpróbálja az egyes jogszabályok gaz dasági következményeit fölmérni, részben a tapasztalatok alapján és esetleg visszamenőleg, de akkor, amikor kritikát, bírálatot mond egy törvényről, annak a szakszerűségéről, számszaki szempontból, akkor annak a következményeit is esetleg meg kellene kísér elnie prognosztizálni, mert ez nagyban elősegítené az Országgyűlés munkáját. Én azt hiszem, az Állami Számvevőszékben megvan mindannak a lehetősége, hogy ebben a nagyon helyes irányban tovább működjék és tovább fejlődjön, ha úgy tetszik, ehhez persze kapja meg a szükséges feltételeket. Mert nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a törvényhozás valóban európaivá válhasson. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm, képviselő úr. Kérdezem önöket: kíváne még valaki felszólaln i? Jelzés nem érkezett. Ezért kérdezem a napirendi pontok előadóit - Hagelmayer István úr nincs bent , dr. Nagy Sándor urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. DR. NAGY SÁNDOR (MSZP) : Elnök Asszony! Köszönöm, nem, de Sándor alelnök úr itt van Ha gelmayer úr helyett. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Kérdezem: kíváne válaszolni? Nem. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Az országgyűlési határozati javaslat határozathozatalára ma este kerül sor... (Derültség.) Illetőleg a szünetet követően, a szavazásokkor. (0.50) A szövetkezeti törvényhez kapcsolódó átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társadalombi ztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szövetkezeti törvényhez kapcsolódó átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája .