Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
351 Célszerűnek és fontosnak tartjuk, hogy az ingyenesség és a gyakorlóhelyek ingyenessége is valamiféle ellenőrzöttebb formában kerüljön napvilágra, vagy ha úgy tetszik, legyen mindenki számára elérhető. Úgy hiszem ugyanis, hogy azok a választott szakmák vagy azok a jelen pillanatban kuriózumszakmák, ahol az i ngyenesség tényét megsértik - tehát a gyakorlati helyen való dolgozásnál, a tanulói jogviszony mellett még pénzt is fogadnak el , úgy gondolom, ez nem tesz jót a szakképzésnek, és rendkívüli veszélyeket rejt magában - gondolok a korrupcióra, az adóeltagad ásra stb. stb. (18.30) Nagyon jónak ítéljük, hogy - szemben a közoktatási törvénnyel - itt, a szakképzési törvényben a szülő szerepét hangsúlyozzák. Méghozzá azért tartjuk fontosnak, mert úgy gondoljuk, hogy senki nem vonhatja meg, senki nem csorbíthatja a szülői felelősséget. Miközben a közoktatási törvény valahányadik változatában a szülői jogok jelentős mértékű csorbítása jelenik meg, aközben a szülői felügyeleti jogok szerződésben való biztosítása nagyon határozottan megjelenik a szakképzési törvényben, és úgy gondolom, hogy ez különösen fontos mindannyiunk számára. Az utolsó kérdés, amire szeretnék utalni, az a szakmai felügyelet kérdése. Jónak ítélem, hogy határozottan definiálja a törvény a szakmai felügyeletet - talán azt is mondhatnám, hogy példakén t. Hiszen miközben a közoktatási területen a szakmai felügyelet teljes felbontása jelenik meg, aközben a szakképzési törvényben a szakmai felügyelet határozottan - részben az iskola, részben pedig a szakma tekintetében - definiálódik. A minisztérium ezzel kvázi kinyilvánítja, hogy ezért a területért nemcsak látszólagosan vagy azért vállalja a felelősséget, hogy az iskoláiban szakmai képzés folyik, hanem azért is vállalja a felelősséget, hogy kijelöli a felügyelő szervet. Ez részben megjelenik a kamarában, r észben a minisztériumban, és ezzel a felügyeleti rendszerrel a minőséget lehet biztosítani. Összességében képviselőtársam már a múlt alkalommal elmondta, hogy a szakképzési törvény módosításának jelentős részét támogatni tudja a Magyar Demokrata Fórum. Egy pár helyen módosító indítvánnyal pontosítani kívánjuk, de úgy gondoljuk, hogy ez a szakképzési törvény a korszerű szakképzésnek biztosít lehetőséget, és a szakképzési törvény módosításával fokozatosan megteremtődik a lehetőség a duális szakképzésre. Köszön öm. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Balsay Istvánnak, a Fidesz részéről. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Amikor e törvénytervezetet átvizsgáltam, a zokkal, akikkel konzultáltam, arra a megállapodásra jutottunk, hogy szükséges ennek a törvénynek a minél előbbi elfogadása, hiszen hiányt pótol, különös tekintettel az országos kamarára, annak a képzés feltételeibe, az ellenőrzésbe, szervezésbe való bevoná sa tekintetében. Én az önkormányzati bizottságban és korábbi tevékenységemben is az önkormányzati törvény által megszabott keretek között fogalmaztam meg a véleményemet. Ami most hozzászólásra inspirált, az a következő néhány dolog. Nagyon egyetértek azzal , hogy a speciális szakiskola megfogalmazásra került. Nagyon egyetértek azzal, hogy az első szakma megszerzése törvényben deklaráltan ingyenes. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jelenlegi oktatási statisztikák szerint több százezren vesznek részt az iskolai esti és levelező tagozatos oktatásban, az iskolarendszeren kívüli munkaerőpiaci képzésben és különféle tanfolyami oktatásban - leegyszerűsítő kifejezéssel a felnőttoktatásban , és e törvénytervezetben látom a felnőttoktatás segítését, támogatását is.