Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - A délszláv válság békés rendezésének végrehajtását biztosító erők IFOR-kötelékében korlátozott létszámú magyar műszaki kontingens részvételéről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - PÓDA JENŐ (MDF):
3478 Köszönöm. Megadom a szót Póda Jenő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjé nek. (19.10) PÓDA JENŐ (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Azt hiszem, nagyon sok érv elhangzott már a magyar katonák kiküldése ellen és kiküldése mellett is. (Zaj.) A hangomat nem szeretném felemelni... (Közbesz ólás az MSZP padsoraiból: Nem is kell!) ..., mert azt hiszem, most a nyugodt beszéd ideje van. Bár Gál elnök úr jó fél órával ezelőtt szerény pressziót kívánt gyakorolni a Házra, azt hiszem, most olyan fontos kérdésről beszélünk, hogy akár még pár órával tö bb időt is rászánhatunk arra, hogy megfelelő és alapos véleményt alakítsunk ki. Mindezt azért mondom, mert a legfőbb problémát éppen a kérdés előkészítésében, illetve előkészítetlenségében érzem, ez a vitából is kiderül, visszatükröződik, és a közvélemény reagálásában is azt tapasztalhatjuk, hogy túl gyors az a folyamat, aminek mi magunk bármennyire is talán más szempontok szerint előre meghatározott módon, de részesei vagyunk. Azért túl gyors, mert honvédelmi miniszter úr még öt héttel ezelőtt is azt mondt a - és korábban heteken, hónapokon keresztül ez így volt , hogy magyar katonák nem lépik át a magyar határt, és ezeket a kijelentéseket megszokta a magyar közvélemény. Honvédelmi miniszter úr szakértő a sajtómunkában, és tudja, hogy bármilyen fontos kérdé sről is van szó, öt hét vagy egy hónap, vagy két hónap alatt nem lehet egyértelműen megfordítani a közvélemény álláspontját, ehhez sokkal alaposabb és árnyaltabb előkészítésre lett volna szükség. Ugyancsak alaposabb előkészítést igényelt volna az ügy abból a szempontból, ahogyan azt Csóti képviselőtársam már jelezte. Hiszen a látszólag egyszerűbb kérdésben és teljesebb politikai támogatást élvező kérdésben, a NATO logisztikai központjának Kaposvár és Taszár környéki elhelyezésében jóval előbb és alaposabb e lőkészítés mellett tudtunk tárgyalni, és végül is egységben dönteni. Ez alatt azt értem, hiszen magam is szereplője voltam ennek, hogy már a kormány döntését megelőzően, illetve azzal párhuzamosan a kormányzat bevonta az ellenzéki pártok képviselőit is, és mielőtt a parlamenti beterjesztésre sor került volna, az előtt megismertük a témát, a terveket, és elmondhattuk véleményünket, amely beépült az előterjesztésbe. Erre a sokkal kényesebb, fajsúlyosabb kérdésben, abban a kérdésben, amiről most tárgyalunk, ne m került sor, hiszen előbb olvastuk a futárpostában a kormány előterjesztését, az ominózus 2. pontot, mintsem rá hétfőn reggel megtarthattuk volna az első hatpártit. Ebből bizony sok félreértés származott a későbbiekben. Szerencsére a kormány ezek után vis szavonta ezt a javaslatot, és az új beterjesztésbe olyan garanciális elemeket is bevett, amelyeket ellenzéki képviselők fogalmaztak meg és javasoltak, és azt hiszem, hogy a kis intermezzo után példás együttműködés alakult ki a kormány és ellenzéke között i s, és sikerült azt a hatpárti egyeztetést megvalósítani, amire azért korábban szükség lett volna. Egyébként biztos vagyok abban, hogy ha erre korábban sor kerül, és a képviselők is előbb ismerik meg ezt a kérdéskört, kevesebb nem szavazatot kapna ez az ors zággyűlési határozati előterjesztés, mint amennyit egyébként most kapni fog. De az előzményeken túl a fő kérdés mégiscsak az, hogy mit jelent mindez számunkra, és természetesen nemcsak a Magyar Köztársaság polgárai számára, hanem a határon túl élő magyarok számára. Nem lehet egy kifejezés vagy egy gondolatkör alatt kezelni a határon túl élő magyarokat, még a volt Jugoszlávia területén élő magyarokat sem. Hiszen lakóhelyüktől függően őket különbözőképpen érinti vagy érintheti mindaz, amiről beszélünk. Ennek megfelelően árnyaltabb megközelítésre van szükség, hogy a végkövetkeztetéseket levonhassuk. Szükséges megkülönböztetni, hogy milyen kockázatot jelenthet mindez például azok számára, akik Horvátországban éltek, és Kórógyról vagy Szentlászlóról űzték el őket , és most, ha ez a misszió sikeres lesz és ha ők is úgy gondolják, akkor visszatérhetnek szülőföldjükre, igaz hogy ott csak romokat fognak találni, de talán megkezdhetik az újjáépítést, mondom, ha ők is úgy gondolják. Megint mást jelent ez a Szarajevóban é lő szórványmagyarság számára, és megint mást jelent a vajdasági magyarok számára, és nagyon érdekesek azok a vélemények, amelyek onnan érkeznek.
