Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 21 (130. szám) - A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról, valamint a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba léptetéséről szóló törv... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZAKÁL FERENC (KDNP):
2837 azt kellett b eírni, hogy nem dolgozott. Nem kell magyarázni, nem akarok személyes problémával foglalkozni; nem voltak ilyen rendszerek. Visszatérve arra, hogy hate ez a népesedéspolitikára. Azt is megállapítják demográfusok, hogy olyan országokban, ahol egészen kezdet leges, hagyományos termelési viszonyok vannak, nem lehet a születésszámot lényegesen befolyásolni, mert a gyermek hasznos a család számára; ugyanis kevesebbet fogyaszt, mint amennyi értéket előállít. Egy indiai faluközösségben a gyermekek tudják gyűjtögetn i a rizst és alig kapnak valamit. Az ilyen társadalmakban jövedelemátcsoportosítás folyik a gyerekektől az idősek felé, illetve csak így tud fennmaradni a család. A modern ipari társadalmakban kialakult az, hogy egyrészt természetszerűen tiltják a gyermekm unkát, bár a világon sajnos, nagyon sok helyen gyermekek millióit foglalkoztatják, másrészt kialakultak a képzési rendszerek; a modern társadalmakban magasabb szintű képzettségre van szükség. Nem akarom ezt folytatni, mindenki számára világos, hogy a gyere k ma nem hasznot hozó a család számára vagy annak a számára, aki neveli. Ebből következőleg ki kellett alakítani valamilyen rendszert, hogy a társadalom újratermelje magát. Ugyanilyen probléma van a nyugdíjoldalon is. Ebben a Házban - miközben hallgattam a vitát , amikor a nyugdíjkérdés volt napirenden, akkor mindenki egyetértett azzal - akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselő, ha jól emlékszem rá , hogy fenn kell tartani a kötelező és elsősorban a társadalmi szolidaritásra épülő nyugdíjrendszert, ami t természetesen kiegészíthet a biztosítási alapon működő, illetve önkéntes biztosításra épülő nyugdíjrendszer is. Ha ez így van, akkor fel kell vetnem azt, hogyha megszűnik az alanyi jogosultságú családi pótlék, akkor meg kell szüntetni a szolidaritásra ép ülő nyugdíjrendszert is, hiszen a kettő egymással szorosan összefügg. Egyszerűen arról van szó, a modern társadalmakban kialakult, hogy az ember vagy a közösség, a család nem tudja biztosítani a gyermeknevelés költségeit akkor, amikor az ember életciklusa olyan korban van, hogy csak fogyasztóként jelenik meg. (12.50) S ez az életkor egyre inkább kitolódott. Idős korban az ember megint csak elsősorban fogyasztóként jelenik meg a társadalomban. El lehetne képzelni: mindenki megpróbálja, hogy maga megoldja az időskori szükségleteit úgy, hogy aktív korában kellő tartalékokat gyűjt idős korára. Ez idáig el is képzelhető, de - mint ahogy az általam ismert vizsgálatok, illetve tudományos megállapítások tartalmazzák - az ilyen rendszerek esetén is szükséges az, hogy kellő számban álljanak rendelkezésre fiatal, illetve aktív korú emberek, akik a fölhalmozott vagy félretett javakat átváltják az idős emberek szükségleteire. Tréfásan még azt is mondhatnánk, hogy ha zsákokban áll körülöttem az arany, idős koromban akkor i s rászorulok valakire, aki ezért nekem élelmiszert, gyógyszert és gondozást tud biztosítani. Ha valaki vagyont gyűjt idős korára, azt is csak fiatal, jól képzett emberek tudják működtetni. Gyermekkorára viszont senki sem tud tartalékolni. A gyermekkori ell átást úgy lehet fölfogni, mint a szülőktől és a társadalomtól fölvett hitelt, amit később majd visszafizetünk. Következésképpen - még egyszer hangsúlyoznám - a családi pótlék rendszerét nem lehet vizsgálni a nyugdíj rendszere nélkül, hiszen itt a két, nagy obb fogyasztással rendelkező időszakra történő jövedelemátcsoportosításról van szó. Az a rendszer, ami nálunk kialakult, hogy ha kisebbnagyobb mértékben is, de minden családot támogatnak abban, hogy gyermekeket neveljen, bár sokan nem járulnak hozzá a ge nerációk, illetve a nemzet újratermeléséhez, ezek nem adóznak - ez mindig sérelmes volt , mégis többékevésbé érvényesült az, amit úgy hívnak, hogy láthatatlan társadalmi szerződés. Ennek a láthatatlan társadalmi szerződésnek nagyon kemény, alapvető követ elményei vannak. Mégpedig olyan követelmények, hogy minden generáció gondoskodjon a saját eltartásáról. Arról viszont gondoskodjon és ne terhelje szükségleteit sem az előző, sem az őt követő generációkra. Etikai követelmény, hogy minden generáció csak a sa ját életét finanszírozza, de azt tegye is meg.
