Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ):
264 Ebben a jelenségben a pénzügyi megszorítások miatti anyagi nehézségek fontos szerepet játszanak ugyan, de nem lehet szó nélkül elmenni egyes intézmények vezetőinek, testüle teinek a testneveléssel és sporttal szembeni negatív attitűdjei, állásfoglalásai mellett. Ismét szeretném hangsúlyozni: joga van az egyetemnek olyan döntést hozni, hogy megszünteti a testnevelés kötelező jellegét, de nincs joga ahhoz, hogy ne adja meg az e gyetemi polgárnak a testedzéshez való minimális lehetőségeket. (10.50) A felsőoktatási törvény 7. § (2) bekezdése leírja, hogy a hallgatónak joga van saját testének edzéséhez, és lehetőséget kell hogy kapjon minimális sportolásra. Van olyan egyetem is - ki kell mondanom: a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem , ahol nincs ilyen tárgy, hogy testnevelés. Ez tehát - mondjuk - az egyik véglet. A pozitív póluson van a József Attila Tudományegyetem, Szegeden, azután a Széchenyi Főiskola Győrben, ahol nem órára kell járnia elsősorban a hallgatónak, hanem bizonyos fizikai követelményrendszernek kell megfelelnie. A tanárt nem érdekli az, hogy hol lett erős, hol lett állóképes, az érdekli, milyen most a fizikai kondíciója, és ezt méri, s ennek a mérésnek alapj án írja vagy nem írja alá az indexét. Ez nem új gyakorlat, Európában sok helyen dívik. Még néhány észrevételt tennék. A határozatban szereplő irányelvek, továbbá az elképzelések, javaslatok lényeges elemeivel egyetértek. Különösen egyetértek a III. fejezet 8. pontjában megfogalmazottakkal, amely szerint versenysemlegesen finanszírozzák az állami és az állam által elismert nem állami intézményeket. A fenntartó személyétől független, egységes finanszírozás megvalósítása véleményem szerint fontos lépés a felső oktatás korszerűsítése, egyben az európai integráció felé. Nagyon fontosnak, időszerűnek tartom a felsőoktatási intézmények integrációjára utaló fejezetet. Elfogadom azt a megállapítást, hogy aránytalanul drágán működik felsőoktatásunk, mindenekelőtt az in tézmények szétaprózottsága miatt. Egy adatot mondanék: az intézmények 60 százaléka közepes meg kis intézmény, ahova a hallgatók 20 százaléka jár. Az integrációt mindenképpen fel kellene gyorsítani, esetleg a fejlesztési források elosztásakor célzott differ enciálással. Persze valóságos integrációra gondolok, nem olyanra, hogy a FEFApénzek elnyerése érdekében egy pszeudointegrációt, egy áltársulást csinálnak, és amikor megkapták a pénzt, utána összevesznek, és a személyközi és intézményközi kapcsolatok mélye bbre süllyednek, mint voltak az integráció előtt. Nem ilyen integrációra gondolok tehát, és nagyon meg kellene nézni azt, hogy milyen szintű az az integráció, amelyet különböző forrásokból támogatni akarunk. Én is kapcsolódom ahhoz, amit Dobos Krisztina em lített, amíg a bázisszemléletű finanszírozásról nem térünk át a főként normatív alapú finanszírozásra, addig hátrányt szenvedhetnek - és most egy új elemet szeretnék megemlíteni - a hagyományostól eltérő szakok, és azok beindítása, illetve működtetése. Szá mításba kell vennünk azt, hogy a tudomány fejlődéstermészetéből, logikájából adódóan - elsősorban a tudományok differenciálódására, majd integrációjára gondolok , továbbá a piac változó igénye miatt új szakokat kell bevezetni: orvosmenedzser, informatika, turizmus, környezetvédelem, kriminálfizika - például Szegeden. Kapcsolódom Szabad György, Daróczy Zoltán véleményéhez ebben a kérdésben, hogy a hallgatói létszámemelést nagyon óvatosan és csak lépcsőzetesen lehet napirendre tűzni, az infrastrukturális elm aradottság miatt. Tudok olyan intézményről, amelyben lelkesen megkettőzték a felvett elsőéves hallgatók számát, majd menet közben derült ki, hogy egy negyven személyre alkalmas tanteremben nem tud 80 személy leülni. Az ellentmondást egy jó humorú, pótszéke t cipelő kolléga oldotta fel a következő megjegyzéssel: nem kocsma ez, nem kell mindig és mindenkinek itt ülni. (Derültség.)
