Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 14 (127. szám) - A vámtarifáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2570 Az egyik ilyen pont, hogy a törvényjavaslathoz 32 pontos koherenciazavarkiküszöbölő javaslatcsomag készült. Úgy ítéljük meg, hogy ez a 32 pont továbbra is benne hagyott a törvényekben oly an pontokat, amelyek egymásnak ellentmondanak, másrészt pedig felveti annak a kérdését, hogy a koherenciazavar kiküszöbölésének a szempontjából meddig mehet el a tisztelt Ház. Ugyanis 32 pont alapvetően átírhatja azt a törvényjavaslatot, amelyet a Ház egys zer már megszavazott és elfogadott. További kritikai észrevételünk a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy megszűnik az apport vámmentessége. Felvetődik a kérdés, érdemese, kelle a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében - amikor egyébként is tőkehiány, fo rrásszűke van , megszüntetni az apport vámmentességét. A Magyarországon megtelepedett külföldi beruházók tiltakoztak ez ellen a lépés ellen, ennek ellenére ez a törvényjavaslatba belekerült. Végül pedig szeretném felvetni, hogy továbbra is tisztázatlan az APEH és a VPOP viszonya. Közismert a tisztelt Ház képviselői előtt, hogy most egy közös vezetője van a két intézménynek, de továbbra sem tisztázott az, hogy a két intézmény a későbbiek során, a jövőben milyen formában fog működni. A törvényjavaslat vitája során utaltunk arra, hogy a vám- és pénzügyőrség megnevezése sehol nem szerepelt a beterjesztett dokumentumban, erre végül egy képviselői módosító indítvány keretében került sor. Ennek kapcsán hadd mondjam el: kicsit furcsállottuk, hogy az általunk, Balsa y István neve alatt beterjesztett módosító javaslatot a Ház elvetette és végül azt a javaslatot fogadta el, amely szóról szóra megegyezett ezzel, de később lett beterjesztve és kormánypárti indítvány volt. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fideszfrak ció soraiban.) A vámtarifáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vámtarifáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. A törvényjav aslatot T/1294. számon, az egységes javaslatot pedig T/1294/13. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, és ezekről az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített. Ha ck Péter kívánjae... (Dr. Hack Péter tagadólag rázza a fejét.) Nem kívánja. (Derültség.) Elnézést, képviselő úr! Az alkotmányügyi bizottság elnöke nem kívánja indokolni a bizottság ajánlását. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály szerint a záróvitá ban a részletes vitára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne valaki szólni a módosító javaslatokhoz kapcsolódóan. (Nincs jelentkező.) Ilyen képviselőtársunk nem jelentkezett. Megkérdezem Soós Károly Attila államtitkár urat, hogy kíváne valami megjegyzést fűzni. (Soós Károly Attila: Nem.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Ezek után a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait a T/1294/15. számú ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 288 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.