Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 14 (127. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2489 A Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumtól kaptak elvi támogatást, azzal azonban önmagában nem lehet megoldani ezt a nagy té telű kárpótlást, a tulajdonrendezés során szükséges kiváltást. Itt több milliárd forintról lenne szó. Ezért a Független Kisgazdapárt - az előzőket is figyelembe véve - kevésnek tartja a 4 milliárd forint kártalanítási összeget. Fel kellene gyorsítani ezt, és legalább 1,5 milliárd forinttal kellene többet fordítani erre a célra az elkövetkezendő esztendőben. Ez az a minimális igény egyrészről elsősorban az önkormányzatok, de az egyházak részéről is az, hogy hozzájussanak jogos épületeikhez. Ezután megkérdezh etnék képviselőtársaim, hogy miből lehet mindezt finanszírozni. A Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium az 1996os esztendőben 7 milliárd forinttal kap többet a költségvetési tervezet szerint az elmúlt bázisévhez viszonyítva. Ebből kívánja a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja átcsoportosítással megoldani ezeket a gondokat és támogatást nyújtani. Miután az időm nagyon előrehaladt, szeretnék még röviden szólni a határon túli magyarok támogatásáról. Az elmúlt évekkel ellentétben a határon túli magya rok kulturális, oktatási támogatását egyetlen tételbe összevonták, ez 422,6 millió forint. Úgy rendelkezik, hogy ez az összeg pályázat útján nyerhető el a határon túli oktatásra és kulturális célra. A határon túli és a magyarországi könyvkiadást, a Magyaro rszágon kiadásra kerülő könyvek, időszakos kiadványok támogatását kell ebből biztosítani, továbbá tudományos értékű, hiánypótló, speciális kétnyelvű kiadványokat. Ezen kívül ebből a költségvetési tételből kell biztosítani a szomszédos országok nem magyar á llampolgárságú, magyar nemzetiségű diákjainak az ösztöndíját, a szállásköltségét, az útiköltségét, segélyeit, anyanyelvi és szakmai táborokban való részvételüket, továbbá a hazai közép- és felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert, magyarországi részképz ésben, a speciális levelező oktatásban részesülőket támogatni. Sok egyéb más kulturális és oktatási támogatást kell ebből biztosítani, konzultációkat, továbbképzéseket, magyar nyelvű levéltárak, műalkotások, múzeumok állagmegőrzését, a határon túli értelmi ségképzést, pedagógusképzést, továbbképzést. Mint ahogyan említettem, valamennyi támogatást pályázati úton lehet elnyerni. A pályázati úton történő elnyerés nem lesz könnyű, lehetnek jó, rossz, jobb és rosszabb pályázatok. Ha ezt az összeget az elmúlt éviv el összevetjük, akkor így is 130 millió forinttal kevesebb lesz a határon túli magyarok kulturális támogatása az elkövetkezendő esztendőben. Így a határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása nagyon sok területen leszűkül, bizonyos területeken t eljesen megszűnik. Még nagyon röviden a hazai kisebbségek támogatásáról. A hazai kisebbségek az 1996os költségvetési előirányzat szerint nem kapnak kevesebb támogatást, mint az elmúlt esztendőben, azonban a kisebbségek általuk jogosnak vélt többlettámogat ást kérnek a költségvetésből. (11.00) Csak egyetlen példát szeretnék mondani. A hazai cigány kisebbségek 300 millió forintot kérnek a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Ebből a költségvetés csak 170 millió forintot irányoz elő. Ebből a 170 millió forintból 130 millió forintot kér, mert ennyire van szüksége a Gandhi Intézetnek, hogy el tudjon indulni, és folyamatosan, akadály nélkül tudjon működni. A többi, Magyarországon lévő cigány kisebbségek iskolai támogatására tehát mindössze 40 millió forint marad. Ez nagyon kevés. Itt, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának véleménye szerint, legalább a 300 millió forintos támogatást kell megcélozni. A fent jelzett változtatásokat módosító indítványokkal kívánja a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja megvá ltoztatni. Ha ezeket a módosító indítványokat a tisztelt Ház nem támogatja, akkor a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja az 1996. évi költségvetést nem fogja megszavazni. Képviselőtársaimnak köszönöm a figyelmét. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :