Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 14 (127. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény együttes általános vitájának folytatása - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
2481 nem tagadható, hogy a kistelepüléseknek elkülön ült érdekei jelentek meg. Azt gondolom, hogy egy ilyen kistelepülésen, vagy abban a településstruktúrában, amiről az előbb beszéltem, szűkebb a mozgástér. Szeretnék még röviden beszélni néhány konkrét kérdésről. Ahogy már az előbb említettem, az önhibájuko n kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatását a kormányelőterjesztés meg kívánja szüntetni. Képviselőcsoportunk arra a döntésre és elhatározásra jutott, hogy mi e támogatási forma megszüntetését most nem tartjuk lehetségesnek. Szeretnék emléke ztetni arra, hogy induláskor, amikor ezt a támogatási formát bevezették, mindenki arra gondolt, hogy ez majd az önkormányzati finanszírozási rendszerre való áttérést segíti, és ez egy kivételes formája lesz a támogatásoknak, nem pedig valamiféle önkormányz ati bevételt növelő támogatási forma. (10.10) Ettől a funkciótól az "önhiki"s támogatás teljesen eltérült. Egy adatot is hadd említsek: 1994ben már 800 település kapott "önhibáján kívül hátrányos" támogatást. Tehát képviselőcsoportunk azzal egyetértett, hogy szűküljön az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatott köre, legyenek szigorúbbak a feltételek, de úgy látjuk, megszüntetni nem lehet. Ebben a témakörben nagyon sok vitát váltott ki az, hogyan bírálják ezt el, mennyire objekt ív az elbírálás. Borzasztó nehéz helyzetben voltak a köztisztviselők, amikor sokszor összehasonlíthatatlan településeket és problémákat kellett összehasonlítani. Ezért én megfontolásra javaslom azt a kérdést, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe k erült települések támogatásának elosztását decentralizáljuk. Ez azt jelentené, hogy a területfejlesztési tanácsok, amelyek reményeink szerint rövidesen megalakulnak, kaphatnának ilyen hatáskört. Komolyan meg kell vizsgálni ennek a lehetőségét, hiszen megfe lelő szakmai előkészítés alapján - és erre garancia lehet ugyanaz a szakmai apparátus, amely most is előkészíti - a Tákiszhoz kellene benyújtani a pályázatot, szakmailag előkészíteni ennek az elbírálását. Ugyanakkor abban, ami mérlegelési körbe tartozik, a bban a térségben, ahol az érintett önkormányzatok vannak, a területfejlesztési tanács hozná meg a döntést. Ez egy térségen belül az érdekegyeztetésnek is lehet egy olyan terepe, ahol a nyilvánosság kontrolljával, mintegy garanciával történnének ezek az elb írálások. Én azért szeretném nyomatékosítani ezt a forráselosztó, illetve döntéshozó decentralizálási folyamatot, illetve azokat az érveket, amelyeket ilyenkor elmondunk, mert ellenzéki képviselőtársainktól sokszor elhangzik, hogy új centralizációs törekvé sek jelennek meg a kormányzat munkájában. Én azt gondolom, hogy amikor ilyen javaslatot teszünk, illetve, ha a területfejlesztési törvénynek, az egésznek a szándékát - hiszen már benyújtotta a kormány a parlamentnek, önök is ismerhetik a tartalmát - nézzük , akkor ez a vád, azt gondolom, semmiképpen nem érhet bennünket. Ugyanilyen lehetőséget látok egyébként abban, hogy például a címzett támogatások esetében, ahol ugyancsak mérlegelés van, egy meghatározott érték, összegszerűség alatt a területfejlesztési ta nácsok hozzanak ilyen döntést. A szocialista képviselőcsoport támogatja a kormányt abban a törekvésben, hogy csökkenjen a normatívák száma, illetve támogatja azokat az intézkedéseket, amelyekkel a társulásokat ösztönzik. Én azt gondolom, az a tendencia, ho gy az elmúlt időszakban elszaporodtak a normatívák, illetve hogy a kormányprogramban mi kinyilvánítottuk azt a szándékunkat, hogy szeretnénk csökkenteni, ez jelzi azt, hogy az önkormányzatok döntéshozó szabadsága ebben a körben nem kérdőjelezhető meg. Term észetesen tudom, hogy jogi értelemben a normatíva nem volt kötött pénz, illetve ma sem kötött pénz, tehát az önkormányzat szabadon használhatja föl, de mégis egyfajta orientációt jelentett arról az oldalról, mondjuk, az intézmények oldaláról, hogy erre a f orrásra kvázi alanyi jogon tartottak igényt. Ezzel világosabbá válik, hogy az önkormányzat a kötelezettje e közfeladatok ellátásának, és a normatívák számának csökkenésében ez a nagyobb szabadságfok nyilvánvalóan megjelenik. Így is lehetősége van természet esen az önkormányzatoknak arra, hogy kultúrára, sportra és egyéb, általuk fontosnak tartott célokra fordítsanak pénzeszközöket. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen ma
