Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 10 (125. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):
2350 BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány perc, két perc után visszatértünk az ere deti kerékvágásba. Megmondom őszintén, izgalommal hallgattam a hozzászólókat, mert irigyeltem főleg a kormánypárti hozzászóló képviselőket. Ugyanis úgy beszéltek a költségvetésről, mintha ez a költségvetés kész lenne. Én viszont sajnos ezt nem tapasztalom ezen a költségvetésen. Úgy látszik, a kormánynak a pótköltségvetéscsinálás, illetve az évközi intézkedés sokkal jobban megy, mint a költségvetésgyártás. Remélem, ez nem jelenti azt, hogy majd a pótköltségvetésben kerülnek elő a valódi számok. Akkor, amiko r a költségvetésnek a bevételi oldala nem kész, akkor, amikor a kiadási oldal sem teljesen kész - ha figyeli az ember az egyeztető tárgyalásokat és az ottani akadályokat , akkor nagyon nehéz vitatkozni erről a költségvetésről. Elkészült ugyan valami ebből a költségvetésből, de ez a valami minden nap változik. Tegnap este már azt gondoltam, hogy az adótábla legalább kész - tehát a bevételi oldal , most már tudjuk, hogy mit kell elosztanunk; sajnos ma reggel aztán kiderült, hogy mégsem kész, illetve ami kés z, az nem igaz. Ebből adódóan osztogatunk - csak nem tudjuk, hogy mennyit és miért. A '94es pótköltségvetés óta tulajdonképpen ez így van. Gondoljunk csak az évközi intézkedéseknél akár a Bokroscsomagra, akár a fűtőolajtámogatásra vagy a családi pótlék átalakítására - mindig sikeresebbek voltak az évközi intézkedések. Felteheti a kérdést bárki, hogyha nem tudjuk ezeket az adatokat, akkor mire fö l ez a heves vita itt, a parlamentben. Erre csak egyetlenegy választ találtam, azt, hogy amíg mi itt elmondjuk érveinket a feltételezett költségvetésről, addig ott, kormánypárti oldalon elkészül valami, de közben - azt hiszem, akár világrekord tempóban is - lezárjuk a költségvetés általános vitáját - arra még nem volt példa, hogy ez két hét alatt sikerült volna ; utána már a valódi, a tényleges költségvetésről nem tudjuk elmondani a véleményünket, nem tudjuk azt kielemezni. Örülök, hogy Békesi képviselőtár sam fölvetette a megalapozott ígéretek kérdését. Szívesen láttam volna ezeket a megalapozott ígéreteket, akár a választási kampányban, akár az előző ciklusban. Gondoljunk csak azokra a "szociálisan érzéketlen"vádakra vagy az érzékenységet ígérő ígéretekre - a biztos megélhetést, munkahelyet ígérő, illetve szakértelmet, szakértő kormányt ígérő ígéretekre , amik elhangzottak kormánypárti oldalról. Én tulajdonképpen a mezőgazdaságról fogok beszélni - ez a bevezető rész volt. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi, ez a szakértelem, erősen hiányzik a mezőgazdasági vezetésből jelenleg. Meg kell mondanom őszintén, az előző ciklusban sem volt túlzottan erős a mezőgazdasági vezetés, de az, ami 1994 óta, a '94es pótköltségvetés óta a mezőgazdaság intézményrendszerének lepu sztulásában, a különböző érdekcsoportok érdekeinek érvényesítésében történik, az túltesz mindenen. Az a burgonya, kukorica, szőlő, alma- és így tovább érdekcsoport, ami itt rángatta a kormányzatot, nem jelez jót - tehát az álmoskönyv szerint nem jó a jö vőt illetően. Így jutottunk el a jelenlegi költségvetéshez, ami szintén ígéretekkel teli. Még Békesi képviselőtársam is úgy említette, hogy: a mezőgazdaság, az igen, az a nyerő oldalon van. Sajnos azt kell mondanom megint, '9495 után, hogy itt téves értel mezésről van szó. A mezőgazdaság ezen a költségvetésen jelentősen veszít! Mindenki úgy beszél arról a 90 milliárdos támogatásról, ami a költségvetésben van, hogy ez egy siker a mezőgazdaságnak. Hát nem siker, ez egy vereség a mezőgazdaságnak! Gondoljunk cs ak arra, hogy az 1994. évi költségvetésben 89 milliárd a megvalósult támogatás a mezőgazdaságnak, és ha azt átszámítjuk mai árra, akkor az - az 50 százalékos inflációt figyelembe véve - 137 milliárd forintos támogatásnak felelne meg. Itt viszont 90 milliár dról van szó, és ebből a 90 milliárdból ígérget Horn Gyula integrációs támogatást - éppen tegnapelőtt Gödöllőn, azon a jól sikerült programhirdetésen ; ígérget a kormány ültetvénytelepítést, állattenyésztési telepítést és így tovább. Jelzem: ezek nem való sulhatnak meg, de nagyon veszélyesek is, mert az emberek ezeket komolyan veszik. Mindegy, hogy becsapták őket már számtalanszor, akkor is komolyan veszik, és félő, hogy ennek a gazdaságpolitikának a kudarca az emberek - vagy