Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 11 (104. szám) - A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF):
232 emelkedett szemléletekkel szemben. A feladatunk tehát az, hogy amikor a magyar színek használatáért gyermekeket megbüntetnek, és ahol a magyar színek használatáért esetleg emberéleteket követelő merényletre kerül sor - mert az elmúlt évek, hónapok gyakorlata ezt mutatja, hogy ez reális fenyegetés , akkor hogyan tudjuk támogatni, menteni ezt. Talán nem szükséges, hogy további érveket ho zzak föl emellett, mert azt hiszem, nemcsak azok, akik jelen vannak itt e vitában, de azok is, akik majd elolvassák a jegyzőkönyvben, azok is ezt a szempontot, ezt a gondolatmenetet osztani tudják. Tehát azt, hogy világos legyen: van a nemzetnek színe, és a nemzethez természetesen mindenki hozzátartozik, aki az ország határain belül vagy kívül él és magyarnak tekinti magát, és az nem teljesen azonos a magyar állam színével. Egyébként sok eszmefuttatás hangzott itt el a múltról. Én nem akarom szaporítani eze k sorát, de egy szó erejéig talán kitérnék arra, hogy azért nem állt távol a magyar gondolkodástól a korábbi időszakban sem az, hogy méltányolja más népek nemzeti színeit. Az 1918 előtti Magyarországon a társország, Horvátország színeit szabad volt használ ni, és ugyan az akkori közjogi felfogás nem rokonszenvezett azzal, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségeket mint nemzetrészeket ismerjük el, de komoly fellépés, per nem volt azért, hogy más színeket használtak, és a magyar kormány, a magyar Országgyűlés több felelős gondolkodója és politikusa mérlegelt, tárgyalásokat folytatott arról, hogy például a románok hivatalosan is használhassák nemzeti színeiket; így Tisza István 1910ben, 191314ben eljutott oda, ami aztán '18ban már napirenden is volt, hogy a magyarországi nem magyar nemzetiségek a nemzeti színeiket, szimbólumaikat használják. Elhangzott a vitában, hogy érdeme e javaslatnak, hogy a magyarországi nem magyar kisebbségeknek nem tiltja saját szimbólumaik használatát. Elő vettem az 1993. évi LXXVII. törvénycikket, és úgy látom, abban lényegében explicite benne van ennek engedélyezése, mert ennek III. fejezete 18. § 4. cikkében szerepel az, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a kisebbségi közösségeknek többek között jelképe ik használatához fűződő jogait. A "jelképeik használatá"ban, azt hiszem, egyértelműen benne van a nemzeti színek használata, tehát ahol vannak ilyen hagyományosan használt nemzeti színek, ott ezek használatát - s legyünk erre büszkék - a magyar törvényhoz ás biztosította. Végül arról szólnék, hogy egyetértek azzal a megfogalmazással, ami a törvényjavaslatban is szerepel és ami a vitában is elhangzott már, hogy valóban természetesen meg kell adni a nemzeti jelképeknek, szimbólumoknak a rangot, a tiszteletet. De hozzáteszem azt, hogy ne inflálódjanak, ne devalválódjanak ezek. Ezért nem tudok egyetérteni azzal, hogy valahol előírjuk azt, hogy márpedig itt vagy ott mindenképpen kint kell lenni ennek meg annak, mert ha valamiből túl sok van, annak az értéke csökk en. Ha valamit előírunk, kötelezővé teszünk, szankcionálunk, akkor az mindig egy reakciót szül. Tehát természetesen egyetértek azzal, hogy törvényben védjük is jelképeinket, de azt hiszem, a szükséges tiszteletet elsősorban mégsem a törvények fogják biztos ítani, hanem ezt érezni kell. Ezt az érzést előmozdíthatja - és elő kell hogy mozdítsa - az iskola, a nevelés, a közhangulat, a sajtó, a közgondolkodást, közvéleményt befolyásoló tényezők, mint a televízió. Tehát tulajdonképpen itt sajnos még nem alakult k i az az általános közérzet, ami ebből a kérdésből nem csinál szenvedélyeket, hanem természetesnek veszi azt, mint mondjuk, a szülők tiszteletét, szeretetét, amit szintén nem előírni szokás, hanem ezt csak belülről lehet érezni. Tehát egyetértve Szigethy ké pviselő úrral is, aki örömét fejezte ki azért, hogy ebben a kérdésben összhang mutatkozik a politikai pártok között, én tovább szeretnék menni és azt szeretném remélni, és ennek a reményemnek adok hangot, hogy nemcsak a címer és a zászló ügyében, hanem a n emzeti érdek felelősségteljes felismerése és képviselete - országgyűlési és közéleti képviselete - tekintetében eljutunk mielőbb arra, hogy valóban meglegyen az a kívánatos összhang, amiről, azt hiszem, a pártjaink között nincs vita. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) (19.40)
