Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÓNYA IMRE (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP):
2217 is , de arról, hogy az emberek nagyságrendileg körülbelül tízszer ennyit fizetnek ki hálapénzre, ebben a Házban soha senki említést nem tett. Egyszer, amikor az egészségügyi államtitkár úr m egpróbálta megpendíteni, az ellenzék egyből letorkolta, hogy erről a témáról nem illik ebben a Házban beszélni. A mai Népszabadság becslése szerint körülbelül 40 milliárd forint megy el hálapénzre. Mert nem mondom, a mi kormányunk megoldhatná ezt, és jó le nne, ha tenne valamit - ez a kormány se tesz. De az, hogy erről egyáltalán nem beszélünk, és úgy állítjuk be a dolgokat, mintha bármiféle bevételnövekedés merénylet lenne valamifajta szabadságjogok ellen, ugyanakkor azonban a kiadásokat az államnak kutya k ötelessége mindenkinek biztosítani, ez vagy a jövő feléléséhez, vagy sokszámjegyű inflációhoz vezet. Ebben egészen biztos vagyok. Én hallgattam itten, igyekeztem részint jegyzőkönyvből, részint személyes jelenléttel követni az ellenzéki hozzászólásokat - a zt hiszem, sikerült, és úgy érzem, háromféle vélemény, vagy háromféle hozzászólás van. (9.10) Az egyik: fogalma sincs, hogy miről beszél - megengedem, a kormánypártiak között is van ilyen. A másik: a legőszintébb, akinek a hozzászólásából kiderül, hogyha k ormányon lenne, nagyjábanegészében ugyanezt tenné, de ezt mégsem vallja be, ezért kénytelen néhány dologba belekötni. A harmadik pedig, aki talán velem együtt másképp tenné, talán velem együtt nagyobb súlyt fektetne a szociális igazságosság érvényesítésér e, ehhez azonban csak és kizárólag úgy vezet az út, hogyha sokkal keményebben fellépünk a feketegazdaság ellen, nemcsak va- sárnapi szónoklatokban, hanem azoknak a megterhelésével, akik az elmúlt öthat év haszonélvezői, akik terheket nem vállaltak, csak az előnyökből részesedtek. Szólni kell arról, tisztelt Ház, hogy ebben az országban a bérből és fizetésből élők jogos felháborodásukban a kormánytól várják terheik enyhítését. Bizarrnak nevezhető persze, hogy a kormányt mint munkaadót próbálják zsarolni a szakszervezetek, de tény és való, hogy a költségvetési szférában az állam bizonyos értelemben munkáltatóként is részt vállal. A bérből és fizetésből élők azonban a fenti gondolatmenetem jegyében természetesen nem a kormánytól kérnek pénzt, hiszen a kormány nak nincs pénze, hanem azoktól a rétegektől, amelyek nem, vagy alig fizetnek közterheket. Nagyon helyes és nagyon hasznos lenne, ha a kormány képviselői ezt világossá tennék a tárgyalásokon és világosan megjelölnék, hogy a jövőben milyen intézkedéseket ter veznek annak érdekében, hogy a közterhek befolyjanak, hogy azokkal gazdálkodni lehessen és a közterhekkel enyhíteni lehessen mindazt, amit a bérből és a fizetésből élők elszenvedtek ebben az országban. Mert természetesen a bérből és fizetésből élők reálbér e nem 1994 májusában kezdett zuhanni. Bizonyos ágazatokban 50 százalékkal csökkent az elmúlt öt és fél évben a reálbér, ezért az egész folyamatot kellene egyszer majd megállítani. Amikor szakszervezeti képviselők kerü ltek a parlamentben a Magyar Szocialista Párt padsoraiba, akkor ezzel szemben mindenfajta ellenérzés, kritika elhangzott a tisztelt különböző pártoktól. Én úgy látom, hogy azok a szakszervezeti képviselők, akik ebben a Házban ültek és ülnek, mindent elköve ttek a feszültségek enyhítésére - bárcsak több lenne belőlük itt, bárcsak a munkásságukkal enyhíteni tudnák a szociális feszültségeket. Álszentség egyébként, ha azok a nem képviselő szakszervezeti vezetők a leghangosabbak a képviselők szakszervezeti funkci ója ellen, akik maguk is indultak a választásokon, de a választók elutasították és nem szavazták be őket a parlamentbe. Természetesen nem örülünk annak sem, ha azok a leghangosabb szakszervezetek, amelyek a legkisebbek, ha bizonyos szakszervezetek a társad almi támogatás hiányát hangerővel próbálják ellensúlyozni. Azt hiszem, hogy a legtöbb szakszervezeti követelés jogos a közszférában, hiszen 1415 százalékos reálbércsökkenést nehéz elviselni. Ezeket a követeléseket azonban most azonnal aligha
