Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF):
2209 ellátórendszereket, akkor a társadalmi stabilitást súlyosan veszélyeztetjük. Úgy tudom, hogy azért az egyensúlyi mutatók melle tt a társadalmi stabilitás is egyenrangú fontosságú, mert semmiféle egyensúlyt nem lehet megőrizni és semmiféle növekedés nem tud elindulni akkor, ha a társadalmi stabilitás megrendül, ha különféle társadalmi rétegek sztrájkmozgalmai vagy adott esetben még intenzívebb megmozdulásai megbénítják az országot. Kedves Képviselőtársaim! Az első lépések után taxisblokád volt Magyarországon. Ezt soha ne felejtsék el! Pedig nem arról volt szó, hogy megfelezzük a családi pótlékot, nem arról volt szó, hogy nem emelünk nyugdíjat, nem arról volt szó, hogy leépítjük az egészségügyi ellátás tbtámogatását, csak arról, hogy megemelik a benzinárat. Gondolkozzanak ezen a kérdésen, mert a kormány most egyszerre három lépést akar megtenni. Egyfelől elég farizeus módon leírja a különféle anyagokban, hogy egy piacgazdaságban elvárható, hogy az emberek a saját maguk jövedelméből tartsák fenn magukat, utána leírja, hogy reálbércsökkentésre van szükség - ami sikerült is, idén 10 százalék, de jövőre még 4 százalék reálbércsökkentésre van szükség , ezzel egyidőben elmondja, hogy a szociális támogatásokat csökkenteni kell és utána még melléteszi azt is, hogy növelni kell a lakossági hozzájárulásokat az egészségügyhöz, oktatáshoz és még sorolhatom. Ez egyszerre három. Vajon gondolkodtake már azon, hogy megőrizhetőe a társadalmi stabilitás akkor, hogyha ezeket a lépéseket így teszik meg? Mert ez egy alapvető kérdés. Biztos vagyok abban, hogy semmiféle nemzetközi tárgyalás nem vezet akkor eredményre, ha a kormány háta mögött felgyullad az ország. Nem tudom, hogy akkor milyen tőkebefektetők lesznek hajlandók idehozni a pénzüket, mint ahogy elég volt az a nyolc hónapon vagy egy éven keresztül hangoztatott csődpropaganda ahhoz, hogy a nyugati befektetők megálljanak, mert a helyzet a korábbi é vtizedekhez képest erősen megváltozott. Valamikor, amikor a Szovjetunióval kellett egyezkedni bizonyos lépésekben, akkor használhatott a sírás, hogy kérem, ez az ország olyan helyzetben van, hogy itt kell - és akkor hadd legyen - bizonyos gazdasági lépések ben nagyobb szabadságunk, de a nyugati tőkebefektetők szemében a sírás elriasztó, kedves képviselőtársaim. Ha telekiabálták a világot azzal, hogy ez az ország államcsőd szélén áll, akkor ki fogja idehozni a pénzét? Melyik az a tőkebefektető, aki úgy gondol ja, hogy "egy államcsőd előtt álló országba viszem a pénzemet?" Ennek nagyon súlyos ára van a társadalom számára. Nagyon sokat emlegetik itt a nagy ellátórendszerek reformját. Az az érzésem időnként, hogy képviselőtársaim nem tudják, de megjegyzem, pénzügy miniszter úr sem mindig tudja, hogy mit akar ezzel mondani. Megint Kornai Jánost idézem: "Csak összezavarja a fiskális problémák felelősségteljes átgondolását az, aki a deficitet megszüntető csodaszerként emlegeti a nagy ellátási rendszerek reformját." És ez valóban így van. Nekem az a legnagyobb gondom, hogyha különféle nemzetközi pénzügyi tárgyalásokon, az IMFfel folytatott egyezkedéseken olyan emberek folytatják a tárgyalást, akik a magyar szociális ellátórendszer és az egészségügyi ellátórendszer alapk érdéseivel nincsenek tisztában, illetve rendkívül súlyos félreértéseket hordoznak saját magukban, akkor ők nem tudják megfelelően képviselni azt a speciális helyzetet, amit nemcsak Magyarországnak, hanem az összes volt szocialista országnak kezelnie kell. Azt, amiről beszéltem, hogy torzszülött volt az ország, hogy a gazdaságba építették be a szociálpolitikát és ezt nem lehet egy lépésben, kettőben, a hagyományos nyugati gazdaságpolitikai módszerekkel kezelni annak veszélye nélkül, hogy az ország társadalmi stabilitása meg ne bomoljon. Még egy gond van. Most válságkezelés címén, a csődhelyzet rémét előrevetítve arról beszélnek, hogy borzasztó fontos megtenni bizonyos kemény lépéseket annak érdekében, hogy az ország jövője kinyíljon előttünk. Csak az a baj, h ogy a most rövid távra szánt lépéseknek sorozatosan nem vizsgálják meg a hosszú távú hatásait. Mert nem válságkezelés, nem kitörés az ország gazdasági helyzetéből egy olyan politika, amely most szükséghelyzetre hivatkozva sorozatosan olyan lépéseket tesz, amik egy vagy két év múlva sokkal többe fognak kerülni az országnak. Erre egy konkrét példát
