Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
2205 Nincsen benne az egészségügyi amortizáció kezelésének kérdése. Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, az egészségügyi amortizáció pártsemleges történet. Nem volt olyan párt '94ben , amely nem jelenítette volna meg az egészségügyi amortizáció fontosságát; sem kis, sem nagy, sem parlamenten kívüli, sem parlamenten belüli párt. Tehát érthetetlen számomra, hogy amikor a két kormányzó párt programjában is benne volt, sőt, a kormányprogra mnak is szerves része volt az egészségügyi amortizáció, akkor miért nem léptük meg ezt a lépést '95ben és most miért nem lépünk '96ban. Ha valaki csak ezt hallja, egészségügyi amortizáció, nem nagyon érti, hogy valójában miről van szó, és miért olyan nag yon fontos ez az egészségügyben. Ma, mint talán mindenki tudja, az egészségügyi intézményeknek - legyenek azok állami, önkormányzati, egyházi vagy magánintézmények vagy alapítványi intézmények , működési költségeit a társadalombiztosítás, az egészségbizto sítási önkormányzat, a pénztár finanszírozza. Ebben a működési költségben viszont sajnos nem foglaltatnak benne az elöregedett, elhasználódott, tönkrement, amortizálódott gépek, sőt még az ingatlanok sem természetesen, ezeknek az amortizációs összegei. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogyha ma Magyarországon vállalkozik, mondjuk, egy bátor egészségügyi vállalkozó és úgy gondolja, hogy kinyit egy rendelőt és ennek megfelelő beruházást is eszközöl - mondjuk vesz a fonendoszkópon kívül egy EKGt és egy ultrah anggépet, ami nem egy nagy luxus és hozzátartozik az egészségügyi ellátáshoz , akkor annak a reményében teszi ezt, hogy szorgos munkájával, teljesítményével, abból, amit a társadalombiztosítótól, az egészségbiztosítótól kap, meg tudja termelni az amortiz álódott, elhasználódott gépeinek költségét, és egy pár év múlva le tudja cserélni a fonendoszkópját, EKGját, akár még az ultrahangkészülékét is. Ez nagyon fontos dolog. Amennyiben nem így van, a vállalkozó vagy nem fog vállalkozni, ha elég dörzsölt és ok os, vagy ha olyan naiv, hogy vállalkozni fog, élete első és utolsó vállalkozása lesz, hiszen háromnégy év után a tönkrement, amortizálódott gépeket használni nem fogja tudni, sem a betegei, sem a magyar állam javára. De így van ez tulajdonképpen nemcsak a magáncégeknél, magán egészségügyi vállalkozásoknál, hanem az önkormányzatoknál is és az állami egészségügyi szolgálatban is; hiszen itt sem termelődik meg az amortizáció. Ebben az esetben egyet tehet az önkormányzati egészségügyi vagy állami egészségügyi intézmény vezetője: kiszolgáltatott módon kérhet, tarthatja a tenyerét az önkormányzat felé, az állam bácsi felé, és elmondhatja és ecsetelheti szomorú sorsát, hogy mennyire rossz gépekkel kell dolgoznia, holott neki, ha az amortizáció benne volna a működé si költségeiben, valójában ezt ő maga meg tudná termelni. Számomra azért is érthetetlen, hogy miért nem került ez még mindig rendezésre, hiszen ebben a költségvetésben - és minden költségvetésben - komoly összegeket fordítunk az amortizálódott gépek, műsze rek cseréjére. Csak nem ezen a soron, nem ezen a módon. Tesszük ezt a címzett- és céltámogatásoknál, tesszük ezt a népjóléti költségvetés különböző sorain, ahová pályázatokat lehet beadni. És valójában, amikor az önkormányzatok költségvetéséről beszélünk, ott is végül is ezekről a gépekről és műszerekről beszélünk, csak a hozzájutás feltételei igazságtalanok, megalázóak, és az egészségügyi dolgozót, a vállalkozót és az egészségügyi menedzsmentet egy rendkívül kiszolgáltatott, rossz helyzetbe hozzák, ami ige n csökkenti autonómiáját. Ezért én azt gondolom, hogy nem lehet ezt a kérdést most már megkerülni, és foglalkozni kell ezzel, ha másképp nem, módosító javaslatok vonatkozásában. Mivel minden párt egyértelműen az egészségügyi amortizáció mellett döntött, ne m hiszem, hogy a Pénzügyminisztérium vagy akár a Népjóléti Minisztérium, de akár a parlament soraiban helyet foglaló egészségpolitikusok berzenkednének, hogyha az egészségügyi amortizáció kérdését végre ez a '96. évi költségvetés rendezné. Ez nem jelentene többletforrást, ez nem jelentené a hiány növelését; ez egy olyan egészséges átcsoportosítást jelentene, amely megfelelő helyre teszi a megfelelő összegeket. A másik kérdés, amellyel ma szeretnék foglalkozni, amely pozitívumként jelenik meg ebben a költség vetésben és annak egészségügyi fejezeteiben - ez nevezetesen az egészségügyi szerkezetváltásra fordítandó összeg.
