Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 11 (104. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - ELNÖK (dr. Salamon László): - GLATTFELDER BÉLA (Fidesz):
209 Országgyűlést, hogy ez év szeptember 30áig ezt a törvényt alkossa meg. Azonban meg kell jegyezni, hogy több érdekcsoport ezzel a törvényjavaslattal szemben is kifogással él, hiszen azt állítják, hogy ez a törvény sem orvosolja teljes egészében azokat az alkotmányjogi aggályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság megfogalmazott. Mivel egyetértünk azzal a kívánalommal, amely a törvényjavaslat preambulumában megjelenik, miszerint a kárpótlás folyamatát le kell z árni, mégpedig minél előbb, ezért nem tartanánk szerencsésnek, ha az Országgyűlés újból egy alkotmányellenes törvényt fogadna el. Ebben az esetben ugyanis az történne, hogy az Alkotmánybíróság nyilván egy későbbi időpontban megtárgyalná ezt az elfogadott t örvényjavaslatot, és utána ez a törvény - ha valóban alkotmányellenesnek minősül - újra visszakerülne az Országgyűlés elé, esetleg ugyanúgy, ahogy ez a mostani törvény majd három év múlva. Éppen ezért szerencsés lenne, ha a törvény elfogadása után, még a h atálybalépés előtt az Alkotmánybíróság asztalára kerülne, ezért szükségesnek tartanánk, hogy a köztársasági elnök úr - tartalmilag nem, de formailag valóban - normakontrollt kérjen a törvényjavaslat fölött. Ez részben az előbb elmondottak szerint gyakorlat ilag is hasznos lenne, és azt hiszem, elvileg sem lenne kívánatos az, hogy az Országgyűlés különböző, sokat szenvedett csoportokat most ismételten hátrányosan megkülönböztessen. A kárpótlás lezárásához tartozik a kárpótlási jegyek felhasználhatóságának kér dése is. Sajnos azt kell hogy mondjam, a törvényjavaslat indoklása egy rendkívül szerencsétlen mondatot tartalmaz, ugyanis arról szól a 20. oldalon található indoklási szövegrész, miszerint arra való tekintettel, hogy a kárpótlási jegyek felhasználása előt t ma több korlát is van, indokolt, hogy az érintettek a kárpótlási jegyeiket - már akikre ez vonatkozik - életjáradékra válthassák. Természetesen azzal egyetértünk, hogy meg kell engedni, hogy az életjáradékra váltás lehetősége fennálljon, azonban bizonyár a tévedésben volt az Igazságügyi Minisztérium, amikor megfogalmazta ezt az indoklást. Hiszen a kárpótlási jegyek felhasználása előtt jelenleg semmifajta korlát, akadály nincs, semmifajta törvényes akadálya nincs annak, hogy a jogosultak a kárpótlási jegyei ket felhasználják. Az a helyzet, hogy a kárpótlási jegyek értéke alacsony, a felhasználhatósága csekély; ez csupán a kormány mulasztása okán következett be, és ezen a kormánynak kellene valamilyen módon segítenie, nem pedig az Országgyűlésnek, mégpedig oly an módon, hogy minél előbb, minél gyorsabban, minél nagyobb értékű vagyont helyez a kárpótlási jegyekkel szemben annak érdekében, hogy a kárpótlási jegyeket végre elkölthessék a kárpótlásijegytulajdonosok. Ezért javasoljuk, hogy év végéig a kormány készít sen egy ütemtervet, és ennek értelmében év végéig az összes, piacon lévő kárpótlási jegy felhasználhatósága váljék valóra, majd az ezt követően kibocsátott kárpótlási jegyeket a kibocsátástól számított 60 napon belül kelljen bevonnia a kormánynak a privati zációs kínálat megteremtésével. A harmadik kérdéskör, amiről beszélni szeretnék, a nyugati hadifoglyok ügye. Amikor 1992ben az Országgyűlés elfogadta az említett törvényjavaslatot, akkor volt egy módosító javaslat, mely szerint a nyugati hadifoglyok is ug yanolyan mértékű kárpótlást kapjanak, mint a volt szovjet hadifoglyok. Ezt a módosító javaslatot akkor az Országgyűlés elutasította, de a kérdést megvizsgálta az Alkotmánybíróság, és arra a következtetésre jutott, hogy nem alkotmányellenes aszerint különbs éget tenni a hadifoglyok különböző csoportjai között, hogy azok a Szovjetunióban vagy pedig más államokban szenvedték el a hadifogságot. Az Alkotmánybíróság indoklása arra támaszkodik, hogy a Szovjetunió az adott időszakban még nem írta alá a genfi egyezmé nyt, amely többek között a hadifoglyokkal való bánásmód bizonyos kérdéseit is szabályozza, míg a nyugati szövetségesek csatlakoztak a genfi egyezményhez. Azonban érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy vajon sok tekintetben a nyugati hadifogság elszenvedése ne m volte hasonlatos a szovjet hadifogság elszenvedéséhez, és bizony arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az elszenvedett lelki és testi sérelmek mértéke nagyon csekély mértékben függött attól, hogy az az ország, ahol a hadifogságot elszenvedték, vajon csatlakozotte az adott konvencióhoz vagy sem. Például bizonyos történelmi források utalnak arra, hogy a
