Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 6 (121. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, az MDF
1911 képviselőcsoport részéről: Igen, elnök asszony. Akkor majd később; valószínűleg a módosító javaslatok kapcsán vagy a későbbi vitában fogom majd elmondani mindazokat a problémákat, amelyeket a törvényjavaslattal kapcsolatban lá tok. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik dr. Bogár László, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi Burány Sándor, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszó noka. Megadom a szót dr. Bogár László képviselő úrnak. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat - pontosabban az államháztartási törvényt módosító csomag - egy régót a húzódó, létező problémát kíván megoldani. Akár csak az államháztartási reform egészét és egyes részeit illetően, itt is igaz az, miszerint abban még csak egyetértés lenne, hogy átfogó változtatásokra van szükség, mégis ezek a komplex reformok, amelyek a megoldást jelentenék, lassan egy évtizede késnek. Attól tartok, mindez aligha lehet a véletlen műve, ezért engedjék meg, hogy mielőtt a törvénymódosítás konkrét részleteire rátérnék, néhány szót szóljak az államháztartási reform általános kérdéseiről is. F ontos volna tisztázni, hogy amikor államháztartási reformról beszélünk, ez valójában két, egymással összefüggésben levő, de egymástól mégis tartalmilag különböző kérdést takar. Erre a tisztázásra azért van szükség, mert az egyik komplexum gazdaságtechnikai problémák együttesét jelenti, míg a másik komplexum stratégiai jelentőségű, gazdaságpolitikai, sőt par excellence politikai hatalmi kérdések megoldását igényli - vagy inkább fogalmazzunk úgy: igényelné. Mivel ez utóbbi körül nemcsak a hozzávetőleges konsz enzus nem alakult ki a különböző politikai erők között az elmúlt évek során, hanem még a feladat értelmezését illetően is ádáz viták zajlanak, ez eddig többékevésbé sikeresen akadályozta meg azt is, hogy legalább a gazdaságtechnikai jellegű kérdésekben sz ülessenek döntések a szükséges változásokról. Ezért van az, hogy bár a jelenlegi törvénymódosítás a szakapparátus műhelyeiben már régóta formálódik, mégis hosszú út vezetett idáig, és ez a késlekedés nyilván további veszteségeket okozhat folyamatosan. Még néhány mondat erejéig a nagy horderejű államháztartási kérdésekre visszatérve: azt gondolom, hogy a probléma lényege valahol ott húzódik, abban fogalmazható meg, hogy 1950 és 1995 között a lakossági jövedelmekben a költségvetési transzferek aránya 10 száza lékról 40 százalék fölé emelkedett, ami horribilis növekedés. Mindenki tudja, hogy viszonylag rövid időn belül ezt körülbelül a felére kellene csökkenteni, és azzal is mindenki tisztában van, hogy ez óriási konfliktusokkal járó, rendkívül kényes politikai feladat lesz, lenne. Annál is inkább - és ez a dolog soha nem hangoztatott másik oldala , mert közben, tehát az említett negyvenöt év alatt végbement valami más is. Nevezetesen az, hogy míg az egy aktív kereső egy teljesített munkaórájára ma körülbelül hé tszer annyi GDP esik, mint 1950ben, az egy keresőre jutó reálbér - és azt hiszem, ezt kevesen tudják az országban - ma az 1950es szint kétszeresét sem éri el, mindössze 86 százalékkal magasabb, mint 1950ben volt. Lehetne ugyan ezt a tényt finomkodó kife jezésekkel körülírni, de attól a tény tény marad: az elmúlt negyvenöt év során három és félszeresére - tehát a hétnek és a kettőnek a hányadosa - nőtt a magyar aktív keresők kizsákmányoltsági rátája - nem tudok másféleképpen fogalmazni , ami gazdaságtörté netileg példátlan. Hozzátenném: már az 1950es ráta sem volt éppen alacsony. Ugyanezen idő alatt a költségvetési transzferek tizennyolcszoros horribilis reálnövekedése még így is valójában csak egy szerény kompenzációját jelentette ennek az óriási gapnek, ami, ha úgy tetszik, a munka termelékenysége és a reálbérek növekedése között kialakult.
