Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
1871 Ha valaki megnézi a hazai energetikai ipar fejlődésé t az elmúlt időszakra, akkor kimutatható, hogy az energetikai ipar számos ágazatában elmaradt beruházások, pótlások halmozódtak fel, olyan kapacitások, olyan berendezések vannak, amelyeknek az amortizációja már rég véget ért. Ezek az elmaradások, ezek a fe lújítások nyilvánvalóan valamilyen módon pótlandók. Világos, hogy a hazai energetika egy részének - különösen igaz ez mondjuk a villamoserőművek egy részére - valamilyen forrásból pénzt kell szerezni azért, hogy egyrészt ezeket a pótlásokat tudják teljesít eni, másrészt egyéb fontos szempontoknak is megfeleljenek, például környezetvédelmi szempontoknak. Több képviselőtársam előttem helyesen érvelt amellett, hogy igenis, a környezetvédelmi szempontok nem elhanyagolhatók, és a hatékonyságjavulás, a különböző e missziós normák teljesítése megköveteli azt, hogy valamilyen tőkeberuházás valamilyen forrásból megvalósuljon az energetikai ágazatban. Az a kérdés természetesen még továbbra is nyitott, hogy milyen feltételek és milyen ágazatok azok, amelyek a privatizáci óban érintettek kell hogy legyenek. Hozzáteszem, ez a szempont - nevezetesen, hogy erre a tőkebevonásra szükség van - sérül akkor, amikor a kormányzat stratégiájának a legfontosabb eleme az, hogy minél nagyobb költségvetési bevételre tegyen szert a kormány a privatizációból. A "Mit kell privatizálni?" kérdésre a válaszban nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az energetikai ágazat egészére nem lehet azt mondani, csak úgy, ab ovo, hogy privatizálni kell, teljesen mindegy, mely részét. Úgy gondolom, a villamos ene rgetikában az erőműveket - Paks kivételével - privatizálni lehet, ad absurdum külföldi tulajdonba lehet őket adni, vagy az állam lemondhat a többségi tulajdonrészről, megfelelő szabályozás mellett. Ez az elv azonban már nem érvényesíthető ilyen kézenfekvő módon a villamosszolgáltatókra, tehát az ÁSZOKra, mert erősen kérdéses az, hogy milyen szabályozás mellett engedhető meg egy ország számára az, hogy lemondjon a kormány a többségi tulajdonosi befolyásról. Az energetika bizonyos részeit, így például a vil lamos energiában az OVITot és az országos teherelosztót nem lehet kiadni magántulajdonba, vagyis ezt meg kell tartani állami többségi tulajdonban. Ha e szerint a szempont szerint nézzük meg a kormányzat elképzeléseit, akkor azt lehet mondani, hogy viszony unk ezzel az elképzeléssel felemás. Az erőművekkel kapcsolatban szemmel láthatóan egyetértünk a kormánnyal. A kormány nem akar a paksi többségi részesedésről lemondani. Más erőművek esetében a szabályozások mellett ez lehetséges. Az ÁSZOK esetében pedig va n ilyen elővásárlási jog, amelynek a felülvizsgálata szerintem mindenképpen indokolt. Különös tekintettel arra, amit beszédem későbbi részében szeretnék hangsúlyozni, hogy a megfelelő szabályozási környezet hiányában ezeknek az ÁSZOKnak a privatizálása bi zonyos értelemben végzetes is lehet. De legalábbis a hazai érdekeket súlyosan sértheti. S a kormány nem akar az OVITról és a teherelosztóról lemondani. Ezt messzemenően tudom támogatni. Ebben a lépésben mi egyetértünk. A privatizáció során nagyon fontos m egvizsgálni azt, hogy milyen feltételek mellett szabad ezeket az ágazatokat privatizálni, ha már azt mondjuk, hogy a friss tőkét kell bevonni az ágazatba. Azért mégis világos, hogy az energetikai ágazat olyan nemzetgazdasági ágazat, amely alapvető stratégi ai fontosságú, az ország egyéb gazdálkodóit messzemenően érinti, szinte minden ágazatban. Ezért világos, hogy a megfelelő szabályozási környezetet meg kell teremteni. Ebből a szempontból azt kell mondjuk, ez a privatizáció nem előkészített, vagy legalábbis nem jól előkészített. Ugyanis sem törvényi szinten, sem egyéb szabályozási szinten nincs meg az a
