Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF):
1847 tőkeemeléses privatizációval egyetértünk. Arra a 100150 milliárd forintnyi beruházásra lehetőleg minél előbb valóban szük ség van. Azt, hogy a külföldiek kerülnek esetleg többségi tulajdonba - és ez valószínű, lévén, hogy a tőke náluk van , a Magyar Demokrata Fórum nem tartja különösebben veszélyes dolognak, mert úgy gondoljuk - és ezt már sokszor elmondtuk , hogy a befekte tőknek nem a nemzetisége lényeges, hanem az, hogy jó befektetőke, hatékonyan működtetike az adott céget vagy rosszul; eszerint kell közöttük különbséget tenni. Két héttel ezelőtt a brit konzervatívok kongresszusán voltam, ahol Major miniszterelnök nagy o váció közepette jelentette ki, hogy számára Angliában a Daewoo, a Honda, a Suzuki vagy más külföldi társaságok angliai befektetései szívesen látottak, azt az angol nemzeti vagyon részének tekintik, mert az az angol, a brit vagyont gyarapítja, ottani embere knek ad foglalkoztatást. Mi tulajdonképpen ugyanezt az álláspontot képviseljük, tehát azt, hogy a jó befektetőre szükség van, különösen itt, az energiaszektorban. Kevésbé vagyunk meggyőződve arról, hogy vajon a szolgáltatást, az áramszolgáltatókat illetően szükségese a privatizáció ilyen gyors ütemben való megvalósítása, szükségese az, hogy ott belátható időn belül külföldi többségi tulajdon legyen. Itt kétségeink vannak. A kormány által a privatizáció szükségességéről kiadott magyarázó anyag leginkább az erőművek helyzetével és problémáival foglalkozik, kevésbé az áramszolgáltatókéval. Vagyis gyakorlatilag nem sok érvet tud mondani amellett, hogy miért kell az áramszolgáltatóknál is a külföldi tulajdonlást preferálni. Úgy gondoljuk, amennyiben valóban hel yreáll az ár - vagyis eléri a világpiaci árszintet , akkor a magyar nemzeti tulajdonban, de szintén magántulajdonban - tehát privatizált legyen akkor is az áramszolgáltató és a gázszolgáltató - talán egy markánsabb magyar tulajdoni részesedés, többségi tu lajdoni részesedés hosszú távon is elképzelhető. Feltételezem - lévén, hogy itt nincsenek akkora beruházási igények , hogy egy jövedelmezően működő, magyar menedzserekből álló vezetés ezeket a természetes monopóliumokat ugyanolyan jól tudja vezetni, mint a külföldiek, azzal a különbséggel, hogy a megtermelődő nyereség akkor bizonyíthatóan itt marad Magyarországon - legalábbis ennek nagyobb a valószínűsége. Mi nem szeretnénk a mai napon úgy érvelni, hogy ezt a privatizációt le kelljen állítani. Nem ez az el képzelésünk. Tudjuk jól, hogy leállíthatatlan folyamatról van szó, a leállítás Magyarország nemzetközi tekintélyének sokat ártana. Ezt a privatizációt végig kell vinni. De nagyon sok javaslatunk lenne arra vonatkozóan, hogy a kormány mire figyeljen oda a p rivatizáció során, mert nem biztos, hogy a privatizációs technika és az a gyakorlat, amelyet most az energiaszektor privatizációja során követni kívánnak, valóban teljes mértékben megfelel a magyar nemzetgazdaság érdekeinek. Egyik kritikai észrevételünk az egyfordulós pályázattal kapcsolatos. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen horderejű kérdésben nem igazán szerencsés egyfordulós pályázat kiírása. Köztudott gyakorlat, hogy - akár nyílt, akár zárt tender esetében - a pályázók elsősorban besszre játszanak, tehát n em fogják megajánlani az első körben azt az árat, amit mi annyira szeretnénk. Nyilvánvaló, hogy alulkínál mindenki, és egy második forduló jó arra, hogy az árszintet fölhozzuk erre a szintre azok között, akik valóban meg akarják vásárolni az adott egységet . Csak példaként mondom, a sokat kritizált előző ciklusi privatizációs technika legalább egy területen biztos, hogy eredményes volt, ez pedig a Matávtender. Mint tudjuk, a második fordulóban több mint 15 százalékkal emelkedett az ár, ami dollármilliókban jelentős többletbevételt hozott. Úgy gondolom, hogy a villamosenergiatermelőknél és szolgáltatóknál is többfordulós pályáztatási technikát kellene alkalmazni, ami talán magasabb árat biztosít a jövőben. Hozzáteszem, talán azért egyfordulós ez a pályázat, mert azok a szándékok a meghatározók, amelyek szerint ebből az idén költségvetési bevételnek kell lenni. Ehhez valóban nyolc napon belül el kell bírálni a pályázatokat. De az megint kérdéses, hogy 15 egység esetében vajon hol van az a szakmai csapat, amel yik nyolc napon belül el tudja bírálni úgy a pályázatot, hogy abból később ne legyen botrány. Mert nagyon jól tudjuk, hogy a vesztesek általában a következő nap újságokon,
