Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 24 (116. szám) - Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Salamon László): - LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság előadója:
1492 Ennek okát különösen alátámasztják az agrárpiacon ebben az évben tapasztalt kisebbnagyobb zavarok, a törvény megalkotása ó ta eltelt közel három évben szerzett tapasztalatok. A benyújtott törvénytervezetnek, de a vita során bizottságunknak is az volt a célja, hogy bővítsük az agrárpiaci rendtartás szabályozásának eszközrendszerét, hogy az eddiginél hatékonyabb beavatkozást teg yen lehetővé, az időközben aláírt nemzetközi kereskedelempolitikai egyezményben vállaltakkal legyen összhangban, javítsa az agrárpiac intézményei közötti összhangot, valamint hogy a törvény szövegében meglévő ellentmondásokat feloldjuk. A törvénytervezethe z több képviselőtársunk és a mezőgazdasági bizottság összességében jelentős számú módosító javaslatot adott be. A vita során több képviselőtársam javaslatát visszavonta, mivel azok nagy része beépült a bizottsági módosító javaslatba. Gombos András és Tóth Sándor képviselőtársaink módosító javaslatait a bizottság egyharmada sem támogatta, de mondandójuk zöme szintén megjelenik a bizottsági javaslatokban. Bizottságunk a tervezetet és a módosító javaslatokat kivételes és sürgős eljárás keretében vitatta meg ké t alkalommal, több órán keresztül. A vita során különösen éles vita bontakozott ki arról, hogy a terméktanácsi funkcióra milyen jogszabály alapján alakult szervezetek jelentkezhetnek. (12.40) A bizottság többsége úgy gondolja, hogy az agrárönigazgatás kit eljesedése feltétlenül kívánatos, de hatékonyságának feltétele a vertikalitás megteremtése, valamint az, hogy minél szélesebb körben vegyenek részt benne a piac résztvevői és elviselhető költségeket jelentsen. Mivel ez folyamatosan valósítható meg, soksok egyeztetés után, célszerű már most, e törvényben megteremteni a jogi kereteket. Ezt három módosító javaslat is megcélozta, de végül igen éles vita után a mezőgazdasági bizottság 16 igen és 9 nem szavazattal olyan módosítást javasol, hogy az 1989. évi II. törvény szerint létrehozott egyesületeken túl az 1994. évi XVI. törvénnyel létrehozott Magyar Agrárkamara is elismerhető legyen terméktanácsként, ha az agrárrendtartási törvényben a terméktanácsra előírt feltételeknek megfelel és az adott termékpálya vonat kozásában az FMminiszter terméktanácsként elismeri. A kisebbség által a vitában kifejtettekkel ellentétben szó sincs arról, hogy a törvényben előírtaknak megfelelően működő terméktanácsokat akarnánk megszüntetni. Arról sincs szó, hogy horizontális termékt anácsokat akarnánk létrehozni, hisz ez nem is lehetséges, ahogyan azt Raskó György képviselőtársam aggodalmával kifejezte a bizottsági ülésen. Glattfelder Béla képviselőtársam aggályát fejezte ki, hiszen szerinte a kamara nem felel meg a terméktanácsokra v onatkozó előírásoknak, így a módosítás jelen pillanatban nem aktuális. Szeretném hangsúlyozni, hogy a bizottság e módosítással a terméktanáccsá válás jogi alapját kívánja szélesíteni, de úgy, hogy ne sérüljön a terméktanács kritérium- és feltételrendszere. Úgy gondolom, világosan kell látni, hogy a piacszabályozás eszközrendszere nem terméktanácsspecifikus, hanem termékspecifikus. Ezért tehát nem okozhat zavart, ha nem egyesület, hanem más szervezet, például köztestület látja el - egyébként a terméktanácsr a előírt feltételeknek mindenben megfelelve - a terméktanácsi feladatokat. A bizottsági vitában - nagyon helyesen - felerősödött az a vélemény, hogy az irányárnak a jövőben az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kell kapnia a piacszabályozásban. Élénk vi ta folyt viszont arról, hogy ki hirdesse meg az irányárat, milyen területeken legyen irányár és meghirdetése esetén mikor és milyen piaci eszközökkel kell beavatkoznia az államnak, illetve a terméktanácsnak. Végül 14 igen, 5 nem és 4 tartózkodással a bizot tsági ajánlás úgy alakult ki, ahogyan azt a kiosztott ajánlás 30. pontjában is lehet olvasni, hogy a közvetlenül szabályozott agrárpiaci körbe tartozó termékkörre a törvényben meghatározott módon irányárat kell közzétenni, a közvetett módon szabályozott és befolyásolt agrárpiachoz tartozó termékkörben irányár tehető közzé. Az irányár mértékére, az alkalmazás feltételeire a terméktanács tesz javaslatot, és az FMminiszter egyetértése esetén gondoskodik annak meghirdetéséről. Meghirdetés esetén piaci beavatko zásra, intervencióra csak akkor kerülhet sor, ha piaci zavar áll be, és ha a terméktanács képzett alapjából már támogatást