Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 10 (113. szám) - A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP):
1206 Kimondom a határozatot : az Országgyűlés 297 szavazattal, 9 ellenszavazattal, 1 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta. (Gyér taps.) A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának nevében, előzetes írásbeli jelentkezés alapján dr. Isépy Tamás képviselő úr kívá nja a képviselőcsoport szavazatát indokolni. Megadom a szót dr. Isépy Tamás úrnak. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt igent szavazott a törvényjavaslatra. Az indokolásra azért kértem szót, mert ezt fogcsikorgatva é s lelkiismeretfurdalással tette. Fogcsikorgatva azért, mert mindig jobb a valami, mint a semmi, és így legalább a törvényi szabályozás körébe bevont jelképek tekintélye és védelme biztosított. Lelkiismeretfurdalással tette azért, mert a törvényben lyukak maradtak. Lyuk maradt, mert az alkotmányban és a büntető törvénykönyvben a Himnusz védett, mégis az erre irányuló módosító indítványt a többség nem fogadta el, tehát a Himnusz védetlen maradt. Ugyanakkor, érdekes módon, számtalan szerzetesrend elég régi i deje a jelképek között őrzi a címert. Ezt most neki meg kell szüntetnie a jogi szabályozás szerint, mert, lévén társadalmi szervezetek, ez jogosulatlan címerhasználat. Tehát az egyik oldalon a túlszabályozás, a másik oldalon pedig a lyuk. Tehát a lelkiisme retfurdalás és a fogcsikorgatás miatt mondtunk igent, és főleg azért, mert végeredményben a törvény egy alkotmányos mulasztást is pótol. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Még előzetesen írásban jelezte indoklási szándékát a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja. Megadom a szót dr. K. Csontos Miklós úrnak, aki az FKGP képviselőcsoportjának szavazatát indokolja. DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez az a törvény, amilyen még nem volt a parlament előtt olyan értelemben, hogy lezárva egy bizonyos korszakot, amikor megszabadultunk azoktól a testidegen jelképektől, amelyek ránk voltak kényszerítve és erőszakolva. Azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat megérdemelt volna egy hatp árti konszenzust. Sokkal ünnepélyes keretekben tudtuk volna végigtárgyalni, és sokkal alaposabban ezt a törvényjavaslatot. Annál is inkább, mert ha ezt nem mi tárgyaljuk, hanem egy évszázaddal korábban, azt hiszem, hogy díszmagyarba öltözött volna a parlam ent minden egyes tagja ennek a törvénytervezetnek a megtárgyalása alkalmával. Ehhez a törvényjavaslathoz a Kisgazdapárt több módosító javaslatot és indítványt terjesztett elő, éppen azért, mert a szándékunk az volt, hogy jobbítsuk, javítsuk a törvényt. Eze knek az előterjesztett javaslatainknak nem adtak helyt, nem kapták meg a bizottságokban a szavazati többséget. Én nem tudom megérteni, hogy a parlament miért nem abból indult ki, hogy mégis, az ellenzék soraiban is vannak esetleg olyan emberek, akiknek a s zavára érdemes hallgatni. Úgy néz ki, mint általában az egész időszakunk alatt, hogy itt ülnek a... - nem mondom ki, hogy milyenek , és amit az ellenzék padjaiból mondanak, eleve nem jó, csak a túlsó oldal tud, és ott vannak a zsenik - hogy így fejezzem k i magam , és csak az a jó. Kérem szépen, nem kívánom kiélezni ezt a kérdést, de kétségtelen tény, hogy nagyobb konszenzussal jobb törvényt lehetett volna alkotni. Abból indulunk ki, hogy a semminél ez is több, a semminél ez is jobb, de nem tudunk egyetér teni azzal, hogy még mindig megvannak a középületeinken a vörös csillagos címerek, hogy ennek az eltávolítására ne lenne lehetőség, és ne lenne ennek anyagi kerete. Én nem tudom, mi a szándék ezzel. Azt hiszem, hogy azoknak az eltávolítása is helyt foghato tt volna. Összességében a lelkiismeretet hívtuk fel mi. Nem kívántuk meghatározni, hogy a Kisgazdapárt hogy szavazzon, lelkiismereti kérdéssé tettük, ki hogy érzi, és hogy viszonyul ehhez a törvénytervezethez, akként szavazzon. A Kisgazdapárt így nem egysé gesen, lelkiismeretére hallgatva szavazta meg ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)