Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 10 (113. szám) - A légi közlekedésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1122 Az új törvényjavaslat az 1981. évi 8. számú törvényerejű rendeletet kívá nja felváltani. Megszületéséről, előkészületeiről érdemes megjegyezni még azt is, hogy az 1991. szeptember 27ei 3408. kormányhatározat már 1992. július 31ei határidővel előírta a kormány elé terjesztését, és azt most, 1995ben tárgyalja a parlament. Mit várunk az új törvénytől? Elsősorban azt, hogy keret jellegénél fogva valóban rövid időn belül tartalmazza azt a három kormányrendeletet és közel 17 miniszteri rendeletet, amelyekkel együtt fog megfelelni az új törvény az elvárásoknak. Az mindig vitát kivál tó ok volt a szakemberek között, hogy a keret jellegű vagy a részletes szabályozású törvények a célravezetőbbek. Az tény, hogy a fejlett államokban, ahol a légi közlekedési jogszabályok több mint 3040 éves múltra tekinthetnek vissza, ott - például az USAban, Angliában, Németországban - részletes légügyi törvény van hatályban, amit folyamatosan korszerűsítenek és bővítenek. A most önök előtt lévő törvénytervezet 75 paragrafusával együtt még áttekinthető. Az új szabályozás legfontosabb szükséges alapelveine k megfelel, ami a miniszteri expozéban is elhangzott. Jogszabályszerkesztési alapelveknek, előírásoknak is megfelel ez a törvénytervezet. Mi az, amit hiányolhatunk a törvénytervezetből? Most csak vázlatosan egykét észrevétel, hiszen az általános - és maj d a részletes - vitában képviselőtársaim nyilván felhívják a figyelmet a javítandó részletekre: Az állami elvárások megfogalmazása az ágazattal szemben, a feladatok és felelősségek, a teendők felosztása még finomításra, illetve beépítésre vár. Szabályozásr a vár még olyan fontos terület a törvénytervezetben, mint a tisztességes verseny követelményei és ellenőrzése, a fogyasztásvédelem és általában a szabad piac által megkövetelt szabályozás. Bekerülhet a törvénytervezetbe a nemzetközi légitársaság fogalma és definiálása is. Itt nyilván alkalmazkodni kell az európai normákhoz. Részletesebb és pontosabb megfogalmazást igényelne a környezetvédelmi fejezet is, például a zajterhelés, a zajvédelmi körzetek kialakítása, a hangrobbanások stb. Jó lenne átvenni - és fő leg betartatni - a chicagói egyezmény 16. annexének előírásait, amely a környezetvédelemmel foglalkozik. Természetesen vannak pontatlanságok és kisebb értelmezési gondok is a törvényjavaslatban, amelyeket majd korrigálni kell. Ilyen a 37., 39., 69. §. Fogl alkozott az expozé a légi közlekedés biztonságának egyes kérdéseivel is. Az IKO biztonsági szabványa kötelezően írja elő, hogy minden tagország hozzon létre olyan országos hatáskörrel felruházott légi közlekedési biztonsági bizottságot, amely képes - a rep ülési törvény szakmai alapjainak lefektetésével, a légi közlekedés védelmi és biztonsági problémáinak kidolgozásával - a meghatározott teendők gyakorlati megvalósítására, majd annak irányítására és ellenőrzésére. Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva: a z új törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok szükségesek. Megszülethet az első magyar légi közlekedési törvény. Elfogadása esetén több mint öt éve húzódó, igen sok gondot okozó, sokszor követhetetlen gazdasági ellenérdekeltségek is enyhülhetnek, mint pé ldául a Malév és az LRI évek óta tartó érdekellentéte is. Erősödhet a repülés biztonsága és szabályozottsága, segítheti az egyértelműbb gazdaságossági célok kibontakozását, a nyereséges működést. Mindehhez kérem tisztelt képviselőtársaim tevékeny közreműkö dését a törvény megalkotásában. A szocialista frakció nevében a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm dr. Hoffmann Attila vezérszónoklatát. Megadom a szót dr. Latorcai Jánosna k, az MDF, a KDNP és a Fidesz képviselőcsoportja közös vezérszónokának. Őt követi majd Kaszás Tibor, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjától. Képviselő urat illeti meg a szó.