Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 30 (101. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
405 Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, hogy nagyobb figyelemmel kísérjék a hozzászólásokat. Keleti György miniszter úr kíván reagálni az elhangzottakra. Megadom a szót. KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A hatpárti tárgyalásokon - legalábbis az utolsókon - a Kisgazdapárt nem vett részt képviselővel, szeretném önt emlékeztetni erre, csupán szakértővel. Azt gondolom, ez jelezte már a r észvételi szándékát a későbbiekben is. Annak megfogalmazására, amit képviselőtársam itt megfogalmazott, kiváló lehetőség lett volna a hatpárti tárgyalás, amelyen, mint mondottam, csak szakértővel vettek részt, illetve ki is vonultak arról. Másrészt azt gon dolom, egy sor olyan állítás van az ön által elmondottakban, amelyek a csúsztatás kategóriájába tartoznak. Tudniillik a 36 százalékos létszámcsökkentés nem jelenti azt, hogy holnaptól a hadsereg létszáma csökken, hanem egy közel négyéves időszak alatt kerü l erre sor. Az idő alatt, amíg szeretnénk a hadsereg haditechnikai korszerűsítését is megkezdeni, vagyis megteremteni azokat az alapokat, hogy a hadsereg létszáma ily módon, bár csökkenni fog, de a hadsereg harcra foghatósága, harcértéke nem. Szeretném azt is kérni képviselő úrtól, hogy lehetőleg ne fogalmazzon meg olyanokat, hogy a tábornoki kar jelentős létszámnöveléséről van szó, vagy szíveskedjen tájékozódni. A lapokban már megjelent: a jövő év során mintegy 29 tábornok fogja elérni a nyugdíjkorhatárt, vagyis nem a tábornoki kar létszámnöveléséről, hanem csökkentéséről van szó, evvel is lehetőséget adva arra, hogy a fiatalabb, képzett tisztek magasabb beosztásba kerüljenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti hozzászólásra kért lehetőséget Deutsch Tamás úr, a Fidesz frakcióvezetőhelyettese. Megadom a szót. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Sokszor kezdték már úgy ellenzéki frakci ók képviselői napirend előtti hozzászólásukat, hogy őszinte szomorúsággal tölti el őket az a tény, hogy valamilyen ügyben, valamilyen súlyos vagy kevésbé súlyos politikai standalum ügyében napirend előtt kell szólniuk. Megmondom őszintén, engem jelen pilla natban nem is a szomorúság, hanem a megdöbbenés tölt el, amikor arról az ügyről kell beszélnem, amivel kapcsolatban a Fidesz frakciója a napirend előtti hozzászólás lehetőségét kérte. Önök mindannyian a sajtóból értesülhettek, értesülhettünk arról, hogy en nek a hétnek az elején a két kormányzó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Szocialista Párt, illetve a Magyar Televízió vezetése egy politikai megállapodást kötött a médiatörvény néhány kulcspontját illetően. Hozzászólásom témája, tárgya nem a m édia ügye. Hozzászólásom témája, tárgya egy egészen megdöbbentő, 1989. október 23a óta példátlan alkotmánysértés. Azért idézem önöknek ezt az időpontot, ezt a dátumot, mert 1989. október 23án lépett hatályba a Magyar Köztársaság új alkotmánya, s a Magyar Köztársaság új alkotmányának 3. § (3) bekezdése a következőképpen fogalmaz: "A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak." Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet. Ha van 1989hez a közjogi rendszerváltásnak lé nyeges alapelve, ami kézzelfogható, mindenki számára világos és egyértelmű szakítást jelentett az állampárti időszak úgynevezett közjogi berendezkedésével szemben, ahhoz képest, akkor ez az alkotmányos rendelkezés mindenféleképpen ezt a szakítást testesíti meg. Az, hogy Magyarországon a politikai pártok szabadon szerveződhetnek, de a politikai pártok működése és a közhatalom gyakorlása élesen szétválik egymástól, el sem képzelhető a pártállami