Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 20 (97. szám) - Dr. Sepsey Tamás (MDF) - az igazságügy-miniszterhez - "Korlátozhatja-e kormányrendelet a képviseleti jogosultságot az államigazgatási eljárásban?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
155 Tisztelettel, a vála szt nem fogadhatom el, ugyanis a miniszter úr is valószínűleg emlékszik arra a gyermekkori játékra, ami úgy kezdődött, hogy Amerikából jött két ember, mesterségük címere - most úgy kellene folytatnunk, hogy mestersége címere: a jótékonykodó pénzügyminiszte r. A Bokroscsomag azonban nem jótékonykodás. Miniszter úr válaszából arra következtetek, hogy csak felületesen ismeri a magyar valóságot, gondolatai még Amerikában szárnyalnak. Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy kérdésem arra irányult, tudatosan vagy vél etlenül bünteti újabb elvonással a kárpótoltakat. Lehet, hogy nem ez volt a célja a miniszter úrnak, de valamennyien tudjuk, hogy a törvényjavaslat benyújtását nem előzte meg hatásvizsgálat, így az elért hatás csak a miniszter urat lephette meg. Most már a z egész ország láthatja, hogy a szakszerűtlen törvényelőkészítés milyen károkat okoz. Az országgyűlési képviselők a törvény szerint a tevékenységüket nem a miniszter érdekében, hanem a választóik érdekében kötelesek végezni. Egy épeszűnek nevezhető képvis elő ezért nem fogadhatja el a miniszter úr nem e földön járó válaszát. Én sem fogadom el. (Közbeszólás: De nagyképű!) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Képviselő úr, ez nem volt szerencsés megjegyzés. (Zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársunk minősítő megjegyzé se ellenére kérdezem az Országgyűlést, mivel interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a választ, hogy az Országgyűlés elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot, az Országgyűlés 191 igen, 59 ellenszavazat és 14 tartózkodás mell ett a választ elfogadta. (16.10) Dr. Sepsey Tamás (MDF) - az igazságügyminiszterhez - "Korlátozhatjae kormányrendelet a képviseleti jogosultságot az államigazgatási eljárásban?" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Sepsey Tamás képviselőtársunk, MDF, interpellációt nyújtott be az igazságügyminiszterhez "Korlátozhatjae kormányrendelet a képviseleti jogosultságot az államigazgatási eljárásban?" címmel. Sepsey Tamás képviselő urat illeti a szó. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Interpellációm egy kicsit száraz lesz és jogászias, úgyhogy elnézést kérek azon képviselőtársaimtól, akik unalmasnak fogják ezt tartani, csak a rra kérem őket, ne nagyon zajongjanak közben. Az 56/1995. számú kormányrendelet 2. §a módosította a 104/1991. számú kormányrendelet 29. §át és ezzel korlátozta a kárpótlási árveréseken meghatalmazással részt vehető személyek körét. Kimondta, hogy csak üg yvéd vagy közeli hozzátartozó számára adhat meghatalmazást az eredeti jogosult. Ezzel kapcsolatban kérdezem államtitkár asszonyt, figyelembe vettéke a kormányrendelet megalkotásánál, hogy az alkotmány 35. § (2) bekezdé se kimondja, hogy a kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. A meghatalmazásokról a polgári törvénykönyv 219. §a akként rendelkezik, hogy más személy, képviselő útján is lehet jognyilatkozatot tenni, kivéve ha a jogszabály szerint a jognyilatkoz at csak személyesen tehető meg. Ugyanezen polgári törvénykönyv 222. §a rendelkezik arról, hogy képviseleti jogot a képviselőhöz, illetőleg az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal - zárójelben: meghatalmazással - lehet létesíteni. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 18. §