Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 19 (96. szám) - Göncz Árpád köztársasági elnök beszéde - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnök:
12 ízben is tárgy ilagosan és pontosan fejtette ki, hogy mit nem helyesel eddigi köztársasági elnöki működésemben, és azt is, hogyan kívánja ő e tisztet betölteni. Ezzel lehetőséget nyújtott a kettőnk közti érdemi választásra. Ez a választás a most hatályos alkotmány szerin t közvetett módon történt: a választópolgárok képviselőik útján nyilváníthattak véleményt. De meg kell mondanom, nem voltam és nem vagyok ellene a közvetlen elnökválasztásnak. Egy valaminek mégis örülök, annak, hogy ma nem kell lelkiismeretfurdalást érezn em, mégpedig a miatt a mintegy 2 milliárd forintos költség miatt, amit a népszavazás és a közvetlen elnökválasztás az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő országnak jelentett volna. Nem is szólva az elkerülhetetlen kampányköltségekről és a különben is ros sz politikai közhangulat kampány szülte elmérgesedéséről. Talán észrevették, következetesen kerültem, hogy a nyilvánosság előtt egyetlen szót is szóljak az újraválasztásom érdekében. Szándékosan. Hadd szóljon mellettem vagy ellenem az az öt év, amit e tisz tségben eltöltöttem. S olyan arányban, ahogy ezt az öt évemet a közvetlen vagy közvetett választásra jogosultak a választás időpontjában megítélik. Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, az ülésteremben jelenlévők közül senki nem hiszi, hogy a közeljövőben könny ű időknek néznénk elébe. Az alkalmazkodás, a beilleszkedés mindig időt rabló és nehéz feladatot jelent, még egyetlen embernek is. Hát még egy országnak, egy ország társadalmának. Kivált egy olyan társadalomnak, amelyet szakadékmély választóvonalak metszene k keresztülkasul. Még földrajzi határvonalak is, hiszen ha számtalan élő szál fűz is bennünket a határon túli magyar társadalmakhoz, a fejlődésük, fejlődésünk egymásra kölcsönösen visszahat, és országhatár húzódik közöttük. Vagy életkori határvonalak, ame lyek nemcsak a leélt évek számában mutatkoznak. Mert másmilyen történelmi tapasztalatokat, más értékrendet hordoz magában az, akinek a tudata a két világháború között alakult ki, és azon belül is másmilyet, ha úri környezetben, másmilyet, ha szegényparaszt ként vagy kétkezi munkásként élte meg e kort. És másmilyet, akinek az utóbbi fél évszázad alakította ki az életfelfogását, lett légyen az a sztálini terror, a forradalmat követő megtorlás vagy a késő kádári olvadás időszaka, s megint másmilyet, aki 1989, a rendszerváltás után csodálkozott rá a való világra. Más élményvilágot, aki sikeres volt, mást, akinek - politikai okokból vagy sem - megtört az élete pályaíve, még ha ezért senki mást nem okolhat is, mint önmagát. És mást, aki tanult, és mást, aki nem. Má st, aki önigazolásra szorul, mást, aki nem. Mást, akit az életkörülményei fölvérteztek a versenytársadalom körülményeire, s mást, aki reménytelenül rászorul a közösség gondoskodására. Mást, aki érti a piacgazdaság működését, és mást, aki azt csak tehetetle nül elszenvedni képes. Társadalmunk egésze telistele van élesen elhatárolt lelki, szellemi, anyagi, érték- és érdekzárványokkal. S ezt a szinte kibogozhatatlanul bonyolult társadalmi szövedéket képezi le kicsiben az Országgyűlés pártszerkezete, sőt az egy es pártok belső világa is. Ez természetes. És ami természetes, azt nem szabad nem tudomásul vennünk. Meg kell tanulnunk e ténnyel együtt élni, azzal, hogy egyazon világunkat másmás szemüvegen nézzük. Mert ha ezt nem tanuljuk meg, létezésünk alapfeltételét , működésképes politikai és gazdasági demokráciánkat károsítjuk. Az egymást kiegészítő sokféleség erőt jelenthet, az egymást pusztító sokféleség akár nemzetpusztulást is. Ezt a felismerést a mi legszűkebb értelemben vett történelmi korunk, a közvetlenül el őttünk álló évek hivatottak tudatosítani. Azaz, mi magunk. Valamennyien. Az ország, az Országgyűlés, a kormány, a koalíció, az ellenzék, én, a köztársaság elnöke. Egy olyan világkörnyezetben, amely a világgazdasági összefüggések és a világszerte rohamosan bővülő ismeret- és tudásanyag eszközével, Európa korántsem megértő segítőkész integrációkényszerével könyörtelenül ösztökél bennünket az elkerülhetetlen, de magunk által is vállalt átalakulásra, beilleszkedésre. Most, amikor hazánk történelmi mértékkel mér ve villámgyors átalakulási folyamata kritikus szakaszához ért. Amikor korszerű politikai intézményrendszere már kialakult és működőképes, gazdasági intézményrendszerének keretei már készek, de csak részben teltek meg korszerű
