Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 7 (62. szám) - Mádi László (Fidesz) - a népjóléti miniszterhez - "A kormány nem allergiás?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
914 350 ezer emberről van szó. Különösen jól ismert a légúti asztmások aránya, 68 ezren vannak, és évente körülbelül öt és félezerrel szaporodik a számuk. Az a kérdés tehát, amelyet a képviselő úr felvetett, valóban népegészségügyi jellegű, jelentőségű ké rdés. Ami a költségeket illeti, körülbelül évente hárommilliárd forintot fordítunk az allergiás megbetegedésben szenvedők gyógykezelésére. Hozzá kell itt tenni, hogy egy allergiás betegségnek az ambuláns, tehát járóbetegkénti felismerése, kimutatása 6700 forintba kerül. Egy asztmás betegnek a havi gyógyszerköltsége átlagosan körülbelül 5000 forint, ebből a beteg 3500 forintot fizet. Mindebből az derül ki, hogy egy nagyon sok anyagi áldozatot is követelő betegségcsoportról van szó, de ennél természetesen s okkal fontosabb az, hogy milyen károsodást okoz az egyének életminőségében ez a betegség, milyen szövődményei vannak és így tovább. Mindezek alapján egyértelmű, hogy ebben az ügyben is, gazdaságilag is, humánus szempontokból még inkább a megelőzésre kell t örekednünk, és ez az adott kérdéscsoportnál, tehát az adott típusú betegségnél, a parlagfűallergiánál is így áll. Jó néhány önkormányzat már éveken keresztül megtette, hogy elkezdte irtani ezt a növényt, amely már a városi ökoszisztémákban is megjelent, a zonban azt nem lehet elmondani, hogy ez általános szokása lenne az önkormányzatoknak. Mindenesetre arra kellene törekedni, hogy vagy az irtását, vagy pedig egy olyan vegetációs időszakban a kaszálását szerveznék meg, amikor még nincs pollen. Mit tehet ebbe n a tekintetben a Népjóléti Minisztérium vagy a kormányzat? Természetesen azt, hogy háromfajta szervezetnek, az önkormányzatnak, a tisztiorvosi szolgálatnak és a népjóléti kormányzatnak a tevékenységét összehangolja. Ebbe az összehangoló tevékenységbe term észetesen beletartoznak olyan népegészségügyi programjaink is, mint például a környezetegészségügyi program, amelyet Európa e térségében mi koordinálunk 9 országot illetően, de más programok is. Nagyon fontos persze az, hogy az önkormányzatok számára a sza kmai segítségen túl anyagi segítséget is tudjunk nyújtani. Ezt az idén tavasszal megtesszük, nem azért, mert szabad pénzeszközeink vannak, hanem azért, mert a parlament által elfogadott költségvetés tartalmaz egy olyan összeget, amelyet egészségmegőrzésre megőrző céllal kell felhasználni, ebből szándékozunk önkormányzatoknak ilyen célú munkára is segítséget adni. Az eredeti kérdésnek tehát, amely a címben is szerepel, hogy allergiáse a kormány, a biológiai válaszát én nem tudom megadni, mert nem én vagyok a kormány üzemorvosa, a politikait igen: politikailag nem allergiás a kormány. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, elfogadjae a választ. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, miniszter úr. Előrebocsátottam, hogy én sem vagyok allergiás, tehát ezek szerint akkor egy csónakban evezünk, de nagyon sokan azok, s az ön válasza számos előremutató momentumot tartalmazott. Ezen kívül felhívnám a figyelmet arra, hogy kormányrendeletben a települések önkormányzatainak jegyzői irányában kezdeményezéssel élhet, és ebben a dologban a kormánynak összehangoló, koordináló szerepe elengedhetetlen. (16.00) Hiszen akkor lehet hatékonyan, például parlagfűügyben is, fellépni, ha nem egyegy település, hanem egész régiók, lehetőség szerint az egész ország összefogva, együttműködve venné fel a harcot az allergiás megbetegedések okaival, kiemelten a parlagfűvel kapcsolatosan. Sőt, továbblépek.