Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 7 (62. szám) - Izsó Mihály (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "A volt tsz-területek kárpótlása vagy árverés előtti sáverdők kivágása" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - IZSÓ MIHÁLY (FKGP):
904 Vonzóvá tudjuk tenni a pályát akkor, ha egy világos előme neteli rendszert alakítunk ki, ahol előre kiszámítható módon futhatja be egy rendőr az életpályáját. Erre szolgál majd a szolgálati törvény, aminek előkészítése most már hosszabb ideje folyik. Az előző kormány működése alatt kezdődött meg, és várhatóan az idén elfogadásra kerül. Végül a harmadik dolog, hogy akkor tehetjük vonzóvá a pályát, ha azokat a feltételeket megteremtjük, amelyek megadják a rendőrség számára azt a lehetőséget, hogy a velük szemben támasztott, egyre növekvő elvárásoknak képesek legyene k megfelelni. Ma nem ez a helyzet. Ezt példázza az is, hogy valóban csökken a rendőrség létszáma: január 1jén a rendszeresített létszám 31 432 fő volt a hivatásos állományon belül, ebből 1361 főt regisztráltak hiányként, ez a... (Az elnök kikapcsolja a mi krofonját.) Én azt hiszem, most nem két perc áll rendelkezésre. A kérdéseknél tartunk, nem? (Az elnök bólint.) Igen. Ez a rendszeresített létszám 4,3 százaléka. Ez '9094 között 2,3 és 4 százalék között mozgott. Ami a lakásokat illeti, írá sban meg fogom küldeni a választ az Országgyűlés összes képviselőjének. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) Izsó Mihály (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "A volt tszterületek kárpótlása vagy árverés előtti sáverdők kivá gása" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Helyes. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Izsó Mihály képviselőtársunk, Független Kisgazdapárt, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek "A volt tszterületek kárpótlása vagy árverés előtti sáverdők k ivágása " címmel. Izsó Mihály képviselőtársamat illeti a szó. IZSÓ MIHÁLY (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Államtitkár Úr! Gróf Széchenyi István kezdeményezésével, nemzeti összefogással történt meg Magyarországon a mezőgazdasági földek szél okozta kárai ellen a sáverdők telepítése. Ez a módszer nemcsak környezetvédelmi szempontból volt jelentős, hanem a jó gazda szemléletével történő kivágás, fiatalítás, újratelepítés esetén mindig folyamatosan friss faállomány állt a gazdák rende lkezésére. Az a sajnálatos esemény történt néhány év alatt - és történik ma is , hogy a téesz a volt téeszterületeken a kárpótlás előtt az utolsó pillanatban a sáverdők jelentős részét kivágta. Újratelepítésére már nem került sor, mivel a téesz megszűnt, és az új tulajdonos a földje határában a csupasz tuskókat kapta meg. Évtizedekig tarthat, mire a föld védelme újra kialakítható, a kívánt sáverdőrendszer megnő. Ilyen nagy területeket találhatunk Nagybörzsöny, Pilis és Monor térségében. Kérdezem: Kik a fel elősek az újratelepítések elmulasztásáért? Kinek kell most megfizetni a mulasztási bírságot, mivel a téesz megszűnt? Milyen nyilvántartást vezet vagy vezetett a Földművelésügyi Minisztérium a földterületek határában lévő sáverdőkről, például a tulajdonlapo k nyilvántartásánál? (15.20) Kié a földek mentén lévő élőfa és a kivágott törzsek tulajdonjoga? Milyen alapból fog megtörténni a sáverdők újratelepítése, és ahhoz az egykét holdas új tulajdonosok hogyan juthatnak hozzá? Milyen összeget fizettek be az alap okba a téeszek a fakivágás alkalmával vagy pótlólag?