Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 28 (60. szám) - A Duna egyoldalú elterelése miatt szükséges teendőkről szóló 25/1994. (IV.13.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
687 állam kormánya között megkötendő szerződést készítenek majdan elő, amely ezt a feladatot, a kárenyhítés fela datát megoldja. Tehát mi a találkozón született megállapodásra utaltunk, és ahogy nagyon helyesen Baráth Etele képviselő úr, a környezetvédelmi bizottság elnökeként a bizottságban és Hasznos Miklós úr is, más indíttatásból, de szintén a bizottságban ezt je lezte, egy módosító indítvánnyal valóban tisztázta azt, hogy mi a feladata a kormánynak. Idézek a módosító indítványból, amelyet a kormány támogat és elfogadásra alkalmasnak tart: "Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy kezdeményezzen szerződést Magyaror szág és Szlovákia között a szigetközi mellékágrendszer vizének ideiglenes pótlásáról" - és folytathatnám tovább is. Ez a szerződés alapelemeiben, mint ahogy mindkét emlékeztető is alapelemeiben, tartalmazza a 400 köbmétert, a 40 köbmétert, a 3 köbmétert. K öszönöm. (Dr. Kis Zoltán: És a szankciókat is.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kelemen András képviselő úr kétperces időkeretben újra szót kért. Megadom a szót. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : A jegyzőkönyv miatt is szükségesnek tartom megjegyezni és a kormány figyelmét felhívni a parlament nevében arra, hogy az előbb már említett 2030/1995. számú kormányhatározat 1. pontjában a külügyminisztert, illetőleg az általa kijelölt személyt felhatalmazza arra, hogy Budapesten 1995. január 25én tartott mag yarszlovák miniszterelnöki találkozón elfogadottak rögzítésére megállapodjék a Szigetköz ideiglenes vízpótlása tárgyában. Határidő: 1995. február 28. Azt hiszem, ezzel viszont meg kellene várni az Országgyűlés szavazását. Köszönöm. ELNÖK (G. Nagyné dr. Ma czó Ágnes) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bársony András képviselő úr kérte, hogy a részletes vita szabályait betartva, kizárólag a módosító indítványokkal kapcsolatosan tegyenek felszólalásokat. Én felkérem erre önöket, és egyidejűleg jelzem, ho gy a felszólalt - előzetesen írásban jelentkezett - képviselők minden alkalommal vagy saját vagy bizottsági módosító javaslathoz fűzték hozzá gondolataikat. Én ezért nem szóltam korábban, nem figyelmeztettem a képviselőket a részletes vita szabályainak bet artására. Visszatérve az előzetes írásbeli bejelentkezésekhez, megadom a szót Deutsch Tamásnak, a Fidesz képviselőjének. Szólásra készül Salamon László, a Magyar Demokrata Fórum részéről. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Ura im! Mióta az elmúlt négyöt hétben újra parlamenti képviselőként kell a bősnagymarosi kérdéssel foglalkozni, mióta újra a szigetközi vízpótlás kérdése merül fel, mióta újra a keresztgát, fenékgát, fenékküszöb kérdésével egy országgyűlési határozati javasl at kapcsán kell foglalkoznunk, azóta motoszkál a fejemben egy gondolat, egy emlék, ami 198889be nyúlik vissza, méghozzá az, hogy ekkortájt az egyik igen nagy tömegdemonstráción, éppen amikor a Lánchídon keresztül vonultak a tiltakozók, akik akkor arra ké rték az akkori kormányt, hogy lehetőleg ne épüljön meg ez a teljesen elképesztő vízerőmű, akkor a tömeg által hangoztatott jelszavakra fittyet hányva, egy előttünk haladó kedves, idős, nyugdíjas asszony azt mondta, hogy lakást építs, ne gátat, lakást építs , ne gátat. Persze ráadásul egy 7080 éves hölgy nagyon kedves rikácsoló hangján tette, s igen komoly mosolyra fakasztotta a környékén haladókat. Én mind az általános vitában, mind a részletes vitában az ott elhangzottak szellemében szóltam hozzá, s most is ezt szeretném tenni. A Fidesz parlamenti frakciója szerint nem szabad gátat építeni, sem fenékgátat, sem keresztgátat, sem pedig semmilyen gátat a Dunában. Ezt célozza módosító indítványom is, amelynek az alátámasztása érdekében szeretnék néhány szót sz ólni, de lévén, a részletes vita valamennyi benyújtott módosító indítványról együttesen folyik, ezért néhány általánosabb jellegű észrevételt is el kell mondanom.