Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 27 (59. szám) - A laboratóriumok, a tanúsító és ellenőrző szervezetek akkreditálásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
664 A díjszabás mértéke felfogásom szerint az a z összeg, amit fizetni kell. De lehet, hogy ezt rosszul értelmezem. Mindenesetre a 17. § (5) bekezdésének c) pontja az ármegállapítást az akkreditálási tanács, tehát az előbb említett NAT egy szervének a feladataként deklarálja. A tényleges akkreditálási munka a szakmai akkreditálási bizottságokban fog zajlani. E bizottságok javaslatáról a tervezet szerint az ügyvezető igazgató dönt. Megítélésem szerint ez a döntés egy formai döntés, aláírja, érvényessé teszi az akkreditálási szakmai bizottság döntését. Ha vita keletkeznék, erről nem szól a törvény. Vagy ki kellene mondani, hogy nem lehet vita, vagy meg kellene nevezni a vita eldöntésére alkalmas fórumot. Adós marad a törvény tervezete annak a tisztázásával is, hogy milyen szempontok alapján jelölheti ki a már említett szakmai akkreditáló bizottság a minősítőket, tehát azokat a személyeket, akik elmennek a vizsgálandó laboratóriumba, megállapítják, hogy ez tényleg akkreditálható vagy nem akkreditálható. Lehetne még keresgélni az ellentmondásokat, s azokat a pontokat, amelyeken a tervezet javítható. Például meg kellene gondolni, helyese, ha adományokra bízzák a NAT működésének a költségeit. Nem hordjae ez magában a korrupció lehetőségét? Ám mielőtt ilyen súlyos váddal illetném az általam nem ismert és a jövő ben fontos közfeladattal megbízandó személyeket, inkább arról szeretnék szólni, ami nincs benne ebben a törvényben. Nincs benne a már említett probléma, hogy hogyan választódnak ki a minősítők. Nincs benne az sem, hogy mely szakterületeken indulnak meg eze k a szakmai bizottsági munkák. Rengeteg részletkérdéssel foglalkozik a törvény, hogy hogy áll fel ez a Nemzeti Akkreditálási Tanács, mik az átmeneti rendelkezések, de hogy hogyan is fog működni, milyen szempontok alapján kell a tevékenységét ellátnia, erre nézve a törvénytervezet autonómiát ad ennek a testületnek. Ha az eljárási szabályok részleteit előírjuk, akkor a működés néhány alapvető elvét is elő kellene írni. Azt hiszem, hogy ezzel a tervezet adós maradt. Lelkesítő mindannyiunknak, hogy megint teszü nk egy lépést az említett európai integráció során, de két dologról végképp nincs fogalmunk a tervezet elolvasása után. Az egyik, hogy mibe fog kerülni, ha ezt a törvényt jogerőre emeljük. A másik, hogy a benne foglaltak mikor valósulnak meg. 1991ben hozott az Országgyűlés egy törvényt a mérésügyről. Az a törvény néhány hónappal később, '92. január elsején lépett hatályba, és előírja, hogy a joghatállyal rendelkező méréseket hiteles mérőeszközökkel kell végezni. Nem hiszem, hogy merné valaki v állalni annak a kijelentésnek a súlyát, hogy ez minden területen már megvalósult. Nincs is előírva abban a törvényben, hogy mikorra kell, de elő van írva, hogy kell, nyilván mostantól, mármint 1992. január elsejétől, s ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen. Ez a törvény szintén nem tartalmaz ilyen előírásokat, de nem tartalmaz még mást sem. Azt mondja: hatálya kiterjed azokra, amely laboratóriumok akkreditálva vannak. S mely laboratóriumok lesznek akkreditálva, akik akarják, hogy őket akkreditálják, s a jogható sággal rendelkező laboratóriumok közül azok, amelyeket még meg nem hozott miniszteri rendeletek erre kényszerítenek. Ezek után érthető, hogy a beterjesztő nem tudott letenni semmifajta gazdasági számítást arra nézve, hogy mibe fog kerülni ennek a törvényne k a végrehajtása, mert megállapíthatatlan, hogy a laboratóriumok milyen köre veszi igénybe az akkreditációt, milyen köre köteles igénybe venni, és még fel sem állt az a testület, amely majd megállapítja, hogy egy akkreditáció mibe kerül. Sok idő eltelik te hát még addig, amíg egy ilyen akkreditáció költsége beépül a szolgáltatások árába, és sok idő eltelik addig, amíg egy magyarországi laboratórium mérési eredményeit hitelesnek fogják tekinteni Európa minden országában. Szóltam már arról, hogy mindannyiunk k özös érdeke, hogy ez a hitelesség megtörténjék. Mégis jobban örültem volna, ha a Házszabályunknak azzal a pontjával, amely előírja, hogy egy törvény társadalmi és gazdasági hatásait lehetőleg számszerűsítve, az általános vita feltételének kell tekinteni,
