Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 22 (58. szám) - Politikai vita a kormány külpolitikájáról - DR. TABAJDI CSABA (MSZP):
585 Hölgyeim és Uraim! A szomszédokkal megindult tárgyalásos folyamat ugyanúgy állami érdekeink szükséglete, mint a határon túli magyarok életlehetőségeinek javítása. A kor mány tudatában van: a lehetséges alapszerződés határklauzulája, bizalomerősítő gesztusként újabb megerősítése egyszeri aktus, de a kisebbségi ügyekben csupán egy folyamat kezdete lehet. Bizonyos vélekedésektől eltérően nem a meglévő kisebbségi jogi status quo konzerválását jelenti, hanem gyanakvásoktól kevésbé terhes légkörben a határon túli magyarság jogainak hatékonyabb védelmére nyújthat esélyt. Tisztelt Ház! A térség országai, így hazánk számára is irányadó lehet ebben az összefüggésben az, hogy ma már az Európai Unióhoz tartozó két állam, Ausztria és Olaszország, miként állapodott meg a DélTirolban élő kisebbség ügyében. Egyrészt ennek elengedhetetlen része volt, hogy Olaszország a déltiroli kisebbség számára megfelelő belső jogrendszert alakított ki, másrészt a két ország úgy intézményesítette a kisebbségi ügyekről folytatott folyamatos párbeszédet, hogy az nem az olasz belügyekbe való beavatkozásként, hanem az ott élő kisebbség jogai kölcsönös garantálására irányuló együttes politikai szándékként jel entkezett, s mindez az ENSZ nemzetközi vigyázó felügyelete alatt. A déltiroli kisebbség úgy érzi otthon magát olasz állampolgárként, hogy egyidejűleg saját identitását is ápolhatja. A magyar és a nyugateurópai döntéshozók számára tanulságokat hordozó és mérvadó lehet ennek az Európai Unióhoz tartozó két államnak a tapasztalata és élő gyakorlata. Tisztelt Országgyűlés! A határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásához elengedhetetlen negyedik feltétel a kisebbségekkel, azok szervezeteivel folytatott folyamatos párbeszéd, bizalmi viszony kialakítása, annál is inkább, nehogy az államközi tárgyalások, megegyezések azt a képzetet keltsék bennük, mintha érdekeik háttérbe szorulnának. Az alapszerződéstervezetek tárgyalása folyamán intézményesített egyeztet és folyt és folyik a határon túli magyar és a hazai kisebbségek képviselőivel. Bár tudom, hogy a tények egyeseket kevésbé zavarnak, mégis szeretném elmondani: kinevezésemet követően már a második héten tárgyalásokat folytattam az RMDSZszel, s azóta velük tizenkét alkalommal, míg a szlovákiai magyar pártokkal kilencszer került sor szakmai és politikai egyeztetésre a Miniszterelnöki Hivatal és a HTMH keretében. S akkor még nem is szóltam a Külügyminisztérium és a nagykövetségek által szervezett megbeszélések ről. Több alkalommal kikértük, kikértem a magyarországi szlovákok különböző szervezeteinek, a Magyarországi Románok Szövetségének véleményét is. Ezek jelentős részét érdemben mérlegeltük és alapvetően hasznosítani tudtuk a szövegtervezetek kialakításában. A sikeres nemzetközi kül- és kisebbségpolitika ötödik fontos követelménye, hogy védhető és képviselhető hazai kisebbségi gyakorlatot teremtsünk meg. Önkritikusan látnunk kell, hogy a hazai kisebbségi oktatás fejlesztése, a parlamenti képviselet rendezése terén az előítéletesség elleni szívós küzdelemben adósságaink, jelentős feladataink vannak. Nem lehetünk nyugodtak, amíg ezeket a kérdéseket nem rendeztük. Az eredményes kül- és kisebbségpolitika hatodik feltétele, hogy Magyarország a jelenlegi hullámvölgy ellenére is további erőfeszítéseket tegyen a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer kiépítésére. Erről képviselőtársaim még szólni fognak. (12.20) Tisztelt Ház! A határon túli magyarok helyzetének súlyosságával, időnkénti drámaiságával ez a kormány éppúgy t isztában van, mint a tisztelt ellenzéki pártok képviselői. A szakmai és nemzetstratégiai kérdés azonban ennél sokkal bonyolultabb. Hogyan jeleníthető meg a határon túli magyarság és a Magyar Köztársaság jogos kisebbségi igénye nemzeti önfeladás nélkül oly módon, hogy a kérdés iránt kevésbé fogékony, sőt közömbös nemzetközi fogadóközegben támogatókat szerezzünk ügyünknek? Nem örülök, hogy előzetes terveimtől eltérően mégiscsak válaszolnom kell néhány vádaskodásra. A Kádárkorszak nyolcvanas évek közepéig tar tó bűnös hallgatása - amelyet nem most mondunk ki
