Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 22 (58. szám) - Politikai vita a kormány külpolitikájáról - ELNÖK (dr. Salamon László): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
571 ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, a Fidesz frakciójából. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! Külügyminiszter Úr! Köztudomású, hogy mintegy fél évvel a tavaly májusi választások előtt előbb az SZDSZ, majd az MSZP külpolitikusai felmondták a hatpárti külpolitikai konszenzust. Ezzel a lépésse l gyakorlatilag kezdetét vette akkor a választási kampány, s ezzel hiú ábrándnak bizonyult az a meggyőződésünk, hogy alapvető nemzeti érdekek kiemelhetőek a választási küzdelemből. Mi maradt mára a választási hevületből? Nyugati viszonylatban folytonosság az előző kormánnyal, viszont Kelet felé szakítás az elődök gyakorlatával. Ebben döntő szerep jutott egy új típusú szomszédsági politika meghirdetésének. E szomszédsági politika fő sajátossága: Romániával és Szlovákiával úgynevezett történelmi megbékélésre van szükség, amit alapszerződéseknek kell rögzíteni. 1995 februárjára ennyi maradt az MSZPSZDSZ kormánykoalíció külpolitikai arzenáljából. Ezen szomszédsági politika tárgyalása során együtt járt a következő körítéssel: az előző kormány lenacionalistázása, mosolydiplomácia - azaz demonstratív találkozók a szomszédos kormányon lévő testvérpártokkal, Oliviu Germannal, Peter Weisszel és más vezetőkkel, mint Mečiar vagy Melescanu , az elhíresült replikázás a tízmillió magyar miniszterelnökeként, a Duna TV megh intáztatása, a pozsonyi bocsánatkérési ügy. Tisztelt Ház! El kell áruljam önöknek: a Fidesz nem érti a kormány fent vázolt szomszédsági politikáját. Tegyük fel a nagy kérdést: cui prodest - kinek használ ez a típusú alapszerződés, szomszédsági politika? Az európai stabilitáson őrködőknek, Magyarországnak, a határon túli magyarságnak - vagy esetleg a szomszédoknak, Romániának vagy Szlovákiának? Vegyük sorba ezeket a lehetőségeket! I. Európa... Gyakran halljuk kormánykörökből, hogy az alapszerződésekre a Nyug at nyomása miatt van szükség. Az érvelés szerint a Nyugat stabilitást szeretne látni a régióban, nem pedig határ- és kisebbségi vitákat. Azok az országok, amelyek ilyen gondokkal rendelkeznek, ne is álmodjanak az euroatlanti integrációról - hallhattuk most is , tehát euroatlanti integrációnk feltétele az alapszerződések megkötése - hangzik az okfejtés; Eörsi Mátyás talán egy az egyben ezt mondta el az előbb. Az iménti beállítás azonban nem felel meg a valóságnak. Több okból sem: 1. Az euroatlanti integráci ónak egyelőre nincsenek rögzítve a feltételei. A Nyugat elsősorban valóban stabilitásra törekszik régiónkban. 2. A Nyugat józan és higgadt külpolitikát vár el partnereitől, nem pedig üres mosolydiplomáciát. Ebbe nem fér bele a problémák szőnyeg alá söprése , sem pedig az önfeladás. A stabilitás igényének a nemzeti érdekek képviselete felel meg. 3. A román és a szlovák fél az elmúlt években és a jelen tárgyalások során nem mutat megértést a magyar követelések iránt. Ebben a helyzetben csakis rossz alapszerződ éseket lehet kötni. Ezeknek viszont beláthatatlanok a következményei. Irányíthatatlan indulatokat gerjeszthet mind a kisebbségi, mind a többségi népekben - azaz destabilizáló hatásúak a rossz alapszerződések. Az alapszerződések megkötésének kényszere alól Párizs udvarias formában fel is oldozta már Magyarországot és szomszédait, hiszen az EU legutóbbi brüsszeli külügyminiszteri ülésén eldőlt, hogy a kétoldalú szerződések nem képezik az úgynevezett zárókonferencia dokumentumainak a feltételét. Ezzel az európ ai stabilitási egyezmény grandiózus tervének sorsa megnyugtató módon megoldódott. Most már csak az a kérdés, hogy kire kozmál rá, ha egyáltalán rákozmál valakire. Mindebből következik, hogy anakronisztikus és elfogadhatatlan az a beállítás, hogy euroatlant i integrációnk feltétele az alapszerződések megkötése.
