Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 14 (95. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
4512 elnézést kérek... A dolog lényegén nem változtat, azt hiszem, nem ez a döntő kérdés... A német sajtóban, tehát külföldön ön úgy nyilatkozott a magyarországi pártokról - és ez minden pártra vonatkozik mindaddig, amíg nem tesz különbséget közöttük , hog y azok szélsőjobboldali eszmék támogatói lennének. Itt sem a pontos fogalmazás az érdekes, nem az az érdekes, hogy "fajtiszta" vagy "fasiszta" az a jelző, amit ön használt, hanem az, hogy ön rossz hírét keltette a magyarországi parlamenti pártoknak. Ezt ki fogásoltuk és erre fogjuk majd várni a válaszát, nem az amerikai útról beszéltünk. Egyebekben pedig úgy véljük, hogy ön nem teljesen tájékozott arról, ami az ön távolléte alatt Magyarországon történt. Úgy gondolom, a dolog lényege az, hogy Amerika a Hornl átogatás után is ugyanaz maradt, mint amilyen a Hornlátogatás előtt volt. De Magyarország - úgy érzem - a belpolitikai viszonyok tekintetében jelentős változáson ment keresztül. Önnek ezzel rövid időn belül szembe kell nézni. Köszönöm szépen, hogy meghall gattak. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnö k Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a mai, nyilván rövidre szabott vitában kiderült, hogy a tények keveseket zavarnak. Tény az, hogy a miniszterelnök hazaérkezése után az ország nyilvánossága előtt, a Házban tájékoztatást adott az útjáról. Tény az, hogy ellenzé ki pártok erre vonatkozóan úgy nyilatkoztak, mivel ezt a tájékoztatást most ismerték meg, nem áll módjukban állást foglalni. Azonban így érthetetlen az, hogy az elmúlt tíz napban, mielőtt Horn Gyula egyáltalán elutazott volna Amerikába, miért alakították k i álláspontjukat, és az elmúlt tíz napban folyamatosan hogyan, miért és milyen módon minősítették a látogatást. Vagy az egyik állítás igaz, vagy a másik. Tény az, hogy a tények senkit nem zavarnak, legalábbis ellenzéki oldalon. Ezt azért sajnálom nagyon, m ert a miniszterelnök kezdeményezését, hogy hazaérkezése után azonnal tájékoztatást ad, példamutatónak tartom. Körülbelül olyan színvonalon vitatkozni a Magyar Országgyűlésben a miniszterelnök látogatásáról, hogy kapotte tizenkilenc díszlövést, amikor közi smert, hogy ez csak államfőknek és nem kormányfőknek jár... (Dr. Kövér László: Antall Józsefnek például!) .., és végigmondhatnám a többi példát is, nyilvánvalóan értelmetlen, szükségtelen, és nem is lehet igazából vele mit kezdeni. Úgy gondolom, hogy a korm ánypárti arroganciánál csak az ellenzéki arroganica lehet visszataszítóbb az emberek számára. Az nyilvánvaló, hogy ebben a vitában a miniszterelnök pontos és részletes tájékoztatása mellett érdemi állásfoglalás nem hangzott el. Nagyon aggódtam Torgyán Józs ef képviselőtársamért. Úgy gondolom, nagy önuralomra volt szüksége, hogy saját beszéde közben el ne nevesse magát. Néhányszor ennek a szélén volt egyébként, mert maga is tudta, hogy amiről beszél, annak semmi köze a tényekhez. És ha nekem választanom kell politikai stílusok között, akkor nem Torgyán József képviselőtársam felszólalását, hanem Pető Iván frakcióvezető felszólalását választom példamutatónak. (Zaj a jobb oldalon. - Dr. Kövér László: Puszit is adjál neki!) Nem azért, mert koalícióban vagyunk, ha nem azért, mert tárgyszerű és korrekt volt. (Dr. Kövér László: Puszit!) Végül azt gondolom, hogy az amerikaimagyar kapcsolatok fejlődését, a Magyar Köztársaság kormányának külpolitikai és külgazdasági, diplomáciai sikereit az idő meghozza. Ú gy gondolom, ha visszaemlékszünk majd erre a vitára, a konkrét eredmények alapján ki fog derülni, hogy ki ragaszkodott a tényekhez és ki tért el attól. Természetesen mi ezután is mindig nagy figyelemmel fogjuk hallgatni ellenzéki képviselőtársaink vélemény ét, még akkor is, ha annak a valósághoz az ég egy adta világon semmi köze nincs. (Dr. Csapody Miklós: Felháborító! - Taps a kormánypártok padsoraiból.)