Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 14 (95. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
4510 Köszön öm szépen a szót, igen tisztelt elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az a stílus és az a hangnem, amelyet Pető Iván megengedett magának, (Zaj a bal oldalon.) olyan hatalmi gőggel átitatott, ami önmagáért beszélő tény. Nem kí vánom ezt külön minősíteni, de mindenképpen vindikálom azt a jogot, hogy visszautasítsam ezt a megközelítést, ezt a hangot Pető Ivántól. Én meg tudom érteni, hogy Pető Iván elkeseredett, mert hiszen ők sokat reméltek ettől a látogatástól, és most a csalódo ttság szól belőle. De azért arra kérném, hogy a csalódottság nem feltétlenül kell hogy ilyen hangnemet eredményezzen. Ugyanakkor arra is ki kell térnem, hogy az ellenzék nevében én természetesen nem szóltam. Én egyetlenegy mondatot mondtam az ellenzék nevé ben, hogy valamennyien szerettük volna, hogyha a miniszterelnök úr eredményes utat bonyolít le. Mi annyit vártunk a miniszterelnök úrtól, hogy amikor a Ház előtt beszámol az amerikai útjáról, akkor azt a tényeknek megfelelően teszi meg. Tehát ha a miniszte relnök úr arról tájékoztatta volna az országot, hogy szeretett volna valamit tenni az ország érdekében, de ezt nem tudta elérni, szeretett volna az IMFfel készenléti megállapodást elérni, nem tudta, ezt tudomásul vettük volna, és természetesen ebben az es etben a miniszterelnök úrral együtt munkálkodtunk volna annak érdekében (Zaj a bal oldalon.), hogy legközelebb ez sikerüljön. De azt, hogy a miniszterelnök úr félretájékoztassa az Országgyűlést, a (Zaj a bal oldalon.) Független Kisgazdapárt nem fogja megen gedni a jövőben sem. Most is szót emelt ellene. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. (Gellért Kis Gábor: Ügyrendi.) Ügyrendi kérdésben kért szót Gellért Kis Gábor úr, a Magyar Szocialista Párt képv iselője. Megadom a szót. GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy Torgyán József úr személyes megtámadtatás címén kért szót. Amiről itt az elmúlt két percben beszélt, az minden volt, abban mindenrő l szó volt, csak arról nem, ami a személyes megtámadtatást illette volna. (Dr. Torgyán József: Miért nem figyeltél?) Miután ilyesmi nem történt, ugyanazt az ízetlen politikai támadást folytatta, amit egyébként elkezdett korábban. Úgy gondolom, hogy közben őt meg kellett volna szólítania. (Dr. Torgyán József: Nem is a te ízlésednek szántam.) Nem is gondoltam. (Derültség a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Kérném, hogy a parlamentáris formákat tartsuk be. (Zaj a bal oldal on.) Ügyrendi észrevétel hangzott el. Most pedig megadom a szót Isépy Tamás képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én elö ljáróban szeretném örömmel nyugtázni azt a tényt, hogy ön a hazaérkezését követő másnapon az Országgyűlés nyilvánossága előtt, tehát az ország nyilvánossága előtt számol be, természetesen sajátos szerzői előadásban, az amerikai útról és annak az eredményér ől. Távolléte ellenére nyilván értesült arról, hogy ebben az Országgyűlésben több napirend előtti felszólalás tárgya volt az utazás, annak ellenére, hogy éppen a koalíciós részről kérdőjelezték meg a napirend előtti felszólalás házszabályi és jogi lehetősé gét, úgyhogy akkor két percben utalni kellett arra, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a miniszterelnök úr utazását nem tekinti a Feneketlen tótól a Csendesóceánig fantázianevet viselő turistaútnak, hanem igenis országos jelentőségű, rendkívüli ügynek, am elytől természetesen nemcsak a koalíciós pártok, hanem az egész ország, az egész Magyar Köztársaság várta az eredményt.