Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 14 (95. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
4507 Időnként persze van egy olyan érzésem is, hogy az ellenzék egyes képviselői mindent elkövetnek azért, hogy törekvéseink ne járjanak sikerrel. Nem azonosítom ezeket az egyes képviselőket az egész ellenzékkel. Azt viszont nagyon a figyelm ükbe ajánlanám, hogy az ilyen törekvések tulajdonképpen nem önöknek, hanem az országnak okoznak veszteséget. Próbáljunk már az eszünkre hallgatni, mert az van - használjuk! És próbáljunk már együttműködni, normális, emberhez, politikusokhoz méltó viszonyt teremteni! És ha ez nem sikerül, hölgyeim és uraim, a kormány, a kormánykoalíció pártjai akkor is határozottan cselekedni fognak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel megállapodás nem született arról korábban, hogy a miniszterelnök úr beszédére hány percben lehet reagálni, ezért én üzentem le a jegyző úrral a frakcióvezetőknek, hogy egyeztessenek az időkeretet illetően. Ha miniszterelnök urat ez megz avarta beszédében, akkor elnézését kérjük, technikai egyeztetés volt. Reagálásra megadom a szót dr. Torgyán József frakcióvezető úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! É n úgy gondolom, valamennyi ellenzéki képviselőtársam nevében nyilatkozhatom akkor, amikor azt mondom, mi nagy figyelemmel kísértük miniszterelnök úr északamerikai, egyesült államokbeli látogatását, és valamennyien azt reméltük, hogy ez eredményes lesz. Mi után azonban mi reálpolitikusok vagyunk... (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) .., megállapítottuk, hogy a miniszterelnök úr USAbeli látogatása nemhogy nem volt olyan eredményes, ahogy állította, hanem kifejezetten kudarcnak minősíthető. Ezért term észetes, hogy más aspektusból nem közelíthetjük meg az ön útját, mint a tények alapján. (9.30) Mit mutatnak a tények? Egy kormányfő magas rangú, másik partnernél tett látogatását a diplomáciai külsőségeken keresztül lehet mindenekelőtt lemérni, hogy menny ire talált elismertetésre és mennyire nem. Emlékeztetném miniszterelnök urat arra, hogy mondjuk a tatárok a magas rangú vendégeket úgy fogadták, hogy mindenfajta földi jóval ellátták, hatalmas húsokkal teli tálakat szolgáltak fel, de annak a vendégnek, aki magas rangú volt ugyan, azonban nem volt különösképpen kívánatos előttük, csontot szolgáltak fel. Én úgy gondolom, miniszterelnök úrnak is az USAban csontot szolgáltak fel... (Felzúdulás, zaj a bal oldalon.) .., mert csak hogy néhány példát említsek: nem kapta meg a 19 díszlövést az elnök úr... (Derültség. - Szili Sándor: Szeretted volna, mi?) .., nem volt az elnöki vacsora, nem volt az elnöki különgép, nem volt a beszéd lehetősége a Fehér Ház kertjében, nem volt a kandalló előtti szokásos üldögélés... (Der ültség.) ... és beszélgetés. Én úgy gondolom, hogy miután valamennyi jelentős diplomáciai eseménynek az ilyen külsőségek a velejárói - én nem csodálkozom azon, hogy ezt nem minden MSZPs képviselőtársunk érti meg , és ú gy gondolom, nem tett jót a miniszterelnök úr látogatásának olyan felvezetése a Magyar Köztársaság Országgyűlésében sem, amit ön azzal a nyilvánvaló valótlansággal kezdett, hogy a szocialista képviselőcsoport minden ígéretét be szokta tartani. Az ellenzék megállapítása szerint eddig ennek pont az ellenkezője történt, és ön hiába hivatkozik sikerre, utazása előtt az újságok arról számoltak be, hogy önök alá fognak írni az IMFfel egy készenléti megállapodást, ez nem történt meg, csak további tárg yalásokra vannak kilátások; hiába állítja miniszterelnök úr, hogy tetszik a kormányprogram és tetszik Bokros Lajos pénzügyminiszteri tevékenysége, mi, az ellenzék abból indulunk ki, hogy nekünk ez nem tetszik, mert a mi országunknak ez rossz. Ha az USAnak jó ez a kormányprogram, akkor át fogja venni; ha az USAnak jó Bokros pénzügyminiszter úr 16 millió forintja, átveszi Bokros Lajost, de nekünk nem jó, és miután a mi erkölcsi értékítéletünkkel tökéletesen ellentétben áll az, hogy valaki egy bankot 12