Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Központi Ifjúsági Alapról szóló 1993. évi XXV. törvény hatályon kívül helyezéséről, a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KISS PÉTER (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
4243 Végezetül egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Úgy gondolom, hogy a már mo st benyújtott pályázatokat mindenképpen akkor bírálja el törvényszerűen vagy megfelelő módon az újonnan alakult kuratórium, hogyha az eddig meglévő feltételeknek megfelelően működtetik, és az elbírálás metódusa nem változik meg. Hiszen valójában akkor, ami kor a pályázatokat benyújtották, bizonyos feltételeknek megfelelően nyújtották be, tehát nem lenne jó, ha egy jó kezdeményezés, ami a szabályozás pontosítását írja elő, azzal kezdődne, hogy törvénytelen dolgot csinálna, - úgy gondolom, ez semelyikünknek ne m lenne az érdeke. Az a kérésünk tehát, hogy ennek és a megállapodásoknak megfelelően fogadják el a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatait. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Kiss Péternek, a M agyar Szocialista Párt képviselőjének. KISS PÉTER (MSZP) : Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Ház! Azért szeretnék itt a vitában reagálni, mert egy nagyon érdemi párbeszéd alakult ki a törvényjavaslat vitája során, és azt kell mondjam, hogy az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottságban számos olyan módosító javaslat megfogalmazódott, amelyről mi magunk, előterjesztők is úgy gondoljuk, hogy valóban előreviszik a közös munkát. Dobos Krisztinának nem véletlenül támogattuk mi magunk is számos javaslatát, ezek k özül néhányról most az előbbiekben éppen megemlékezett. Nem ezért gondoltam hozzászólni, hanem konkrétan azért, mert feltett egy kérdést a pénzügyi tárcához, és bár nem érzem magam ebben illetékesnek - legalábbis remélem, hogy ez így van, ezért elnézést, t ehát nem gondolom azt, hogy nekem kellene a tárca nevében válaszolni , de mivel a tárca képviselője, Akar államtitkár úr mint előterjesztő tájékoztatott e kérdésben, tisztelettel jelzem, hogy a PM álláspontja támogató ebben a kérdésben. Azt hiszem, ez min dannyiunk számára megnyugtató lehet, hiszen ez egy jelentős forrást rendel hozzá ezekhez a kívánt célokhoz. Nem vitatva azon megjegyzéseket mondom ezt, hogy bizony ez a forrás sem lesz elegendő a felvállalt célok teljes körű teljesítéséhez, de mindenféleké ppen reálisabbá teszi az alap működését, hogyha az ominózus Szerencsejáték Alapból való átirányítás megtörténik, azon túl, hogy egyfajta rendet is teremt a finanszírozás kérdésében, hiszen nem több csatornán keresztül, hanem egy csatornán keresztül működik majd az ifjúsági támogatásoknak ez a rendszere. Ha már a szónál vagyok, hadd említsem meg, hogy Dobos Krisztina képviselő asszony arról is beszélt, hogy az önkormányzatok feladatot kaptak, méghozzá kötelező feladatot gyermek- és ifjúsági ügyben, és ehhez bizony kevés a pénz, illetve úgy fogalmazott, hogy nem rendeltek hozzá pénzt. Én magam szintén azt gondolom, hogy az a 75 millió forint, amit a '95. évi költségvetés hozzárendelt ehhez a feladathoz, valójában nem nagyságrend a feladathoz képest, de a tény az tény, hogy a költségvetési törvény elfogadásakor a parlament 75 millió forintot rendelt e célra azzal, hogy ennek elosztását pályázati úton a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács tegye meg, és úgy tudom, hogy az ki is írta ezt a pályázatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Mivel további felszólalásra jelentkező nincs, a részletes vita e szakaszát lezárom. A törvényjavaslat II. fejezete a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvá nyra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Az ajánlás 1., 17. és 23. számú pontjai ezek elhagyását kezdeményezik a 18. számú pont pedig a kuratórium összetételének megváltoztatását kezdeményezi. Kérdezem, kíváne valaki szólni a részletes vita e szakaszához. (Nincs jelentkező.) Mivel jelzés nem érkezett felszólalásra, a részletes vita e szakaszát lezárom. Az ajánlás 1922. számú pontjai, illetőleg a 24. számú pont a hatálybaléptetéssel összefüggő szabályokat tartalmazzák. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni e zekhez a pontokhoz. (Nincs jelentkező.) Mivel felszólaló nincs, a részletes vita e szakaszát lezárom.