Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KISS GÁBOR (MSZP):
4224 amíg nem látom a szlovák kormány jóindulatát és nem látom azt, hogy azokat a kötelezettségeket, amelyeket már régen gyakorolnia kellett volna, gyakorolja és elősegíti e jogok gyakorlását. Ebben a kérdésben azt kívánom, hogy - ha má r az Országgyűlés előtt van és a ratifikálás megtörténik - a kormánynak és az ellenzéknek is, akiknek vannak nemzetközi kapcsolataik, sokkal éberebbnek kell lennünk. Nem elég egy szerződést létrehozni, nem elég aláírni! Vannak nemzetközi szervezetek, amely ek az első, sőt mondhatnám, a II. világháború utáni békeszerződés után sem igen működtek. De nemcsak az Egyesült Nemzetek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, hanem más szervezetek is mind lehetőséget adnak arra, hogy mindazon alkalmakkor, a mikor a szlovák kormány megszegi a szerződést - mint ahogy hallottuk, ez jelen esetben folyamatban van , akkor igen is ébernek kell lennünk. Ilyenkor kell igénybe venni azokat a hatalmakat, amelyek segítséget nyújtottak, illetve befolyást gyakoroltak a sz erződés megkötésére. Az alapszerződés jelen állapotában én tartózkodó álláspontot képviselek, azzal a feltétellel, hogy a magyar kormány mutassa meg azt az éberséget, amelyet lelkesen és szorgalmasan mutatott az aláírásnál. Így a végrehajtás is valóban a S zlovákiában élő magyarság előnyére válhat, kulturális, gazdasági, politikai megerősítését szolgálhatja. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kiss Gábor képviselő úrnak, MSZP, őt követi Dobos Krisztina képviselő asszony az MDFből. KISS GÁBOR (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt hozzákezdenék tulajdonképpeni mondanivalómhoz, arról kell számot adnom, hogy egy ilyen pillanatban a megszólalással kapcsolatban az embert eltölti a hiábavalóságnak valami furcsa érzete, kételk edés a szavakban: vane haszna a szónak, érdemese megkockáztatni a véleményformálást, lesze valamilyen értelemben foganatja, átívelie azt a távolságot, ami a véleménykülönbségek között, az emberek előítéletei között, előzetesen kialakított álláspontjai között feszül? Kiváltképpen azért kell erről beszámolnom, mert magam is megéltem a szó elértéktelenedését, az értelmes beszéd elértéktelenedését az eltelt történelmi időszakban, úgy is, hogy a "tudatformálás"nak vagy nevelésnek az egész tevékenységét egy furcsa nagyranövesztettség állapotában tartották hosszú időn keresztül, ami groteszk volt és komikus egyfelől, másfelől pedig türelmetlen, tragikus és erőszakos jelenségeket is produkált. Nem adhatok magamnak más választ - tűnjön ez akár nagyralátónak is , mint hogy "közdolgokban hallgatni ott, ahol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad". De máris visszavonnám azt, amit mondtam, mert nem szeretném magamnak kiosztani a hű polgár szerepét sem, mert nem szeretném magam bárki másnál töb bnek feltüntetni. De mégis el kell ezt mondanom, mert a káros tettnek, a káros megnyilatkozásnak a mai vitában is volt egy pillanata, amikor úgy gondoltam, hogy a parlamentnek erre reflektálni kellett volna. Ez pedig az, amikor nekünk - akiket szoktak néha más típusú vélemények alapján idegen lelkűeknek tartani - azt találta valaki mondani, hogy tót lelkűek vagyunk és oláh lelkűek. Ebben én azt tartottam mélyen sértőnek, hogy a tótról tótként, a románról oláhként esett szó. Nem tudok azzal egyetérteni, ha a magyart bozgornak vagy a németet bochenak nevezik, vagy a négert, aki magát feketének tartja, niggernek, mert ebben egy másik náció mélységes lebecsülését látom. Nem hiszek semmi olyan nemzeti elkötelezettségben, amely úgy akar érvényesülni és magát megj eleníteni, hogy másoknak ezt a fajta szerepet kiosztja. (Taps az MSZP padsoraiból.) Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban el kellett volna hangoznia egy egymondatos figyelmeztetésnek, hogy az Országház pulpitusa ebben a tekintetben mindenkit mértéktartásr a kötelez. De szeretném folytatni a megkezdett Kölcseyidézetet, mert ő azt is mondja, hogy "Társaság körében inkább hallgatni, mint haragot gerjeszteni illendőség. Itt és ott csak egyenes, nyílt lélek, csak jóakarat teszik az okos ember becsét, és számlál d ide a türelmet is". Erről az jut eszembe, hogy az
