Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz):
4200 jószomszédi viszonyána k fenntartásához sem nem elengedhetetlen, sem nem elégséges feltétel úgynevezett alapszerződés kötése. (17.00) Azaz lehet két szomszédos ország viszonya jó, alapszerződés nélkül - és lehet rossz, alapszerződéssel együtt is. A Fidesz ellenben minden olyan m egoldást támogat, amelyről meg van győződve, hogy hazánk és a térség biztonságát erősíti. Így a Fidesz annyiban támogatja úgynevezett alapszerződések megkötését szomszédainkkal, így a Szlovák Köztársasággal, amennyiben ez a lépés hazánk és a térség biztons ágát ténylegesen szolgálja. Másodsorban a Fidesz elfogadja azt az érvelést, hogy Magyarország euroatlanti integrációját segíti, ha kapcsolatait javítja a szomszédaival. Elfogadja ezt az érvelést, de kizárólagosnak nem tartja. Kizárólagosnak két okból nem t artjuk: egyrészt azért nem, mert nem csupán Magyarországon áll, hogy milyen a viszonya a szomszédaival; másrészt pedig meggyőződésünk szerint maga az integrációs folyamat felgyorsulása segíthetné leghatékonyabban bizonyos szomszédos országokkal való kapcso lataink javítását. Nem árt emlékezetünkbe idézni, hogy az európai integrációs folyamat alapját jelentő Montánunió eredetileg a németfrancia viszony konszolidálódása érdekében született. Ahogy Robert Schuman francia külügyminiszter, az ötlet szülőatyja fog almazott: véget vetni a francianémet ellenségeskedésnek egyszer és mindenkorra. A mi térségünk biztonságát is nyilvánvalóan jobban szolgálja az integráció, mint az elszigetelődés politikája. A magyar diplomáciának éppen ezért nem az a feladata, hogy stréb er diák módjára azt szajkózza: tudjuk, hogy amíg nem rendezzük viszonyainkat a szomszédainkkal, addig nem nyerhetünk bebocsáttatást az Európai Unióba. Még akkor sem ez a feladata, ha a nyugati partnerek többsége ilyenkor jóindulatúan bólogat és megsimogatj a buksi fejünket. A magyar diplomácia feladata valódi partneri viszony keretében megértetni a nyugati országokkal e soknemzetiségű térség konfliktusainak mozgatóit. Megértetni velük, hogy a régió konszolidálódása közös érdek és közös felelősség; Európa érd eke és felelőssége. Másrészt pedig meggyőződésünk, hogy az Európai Unió elvárásainak nem az alapszerződés megkötésének ténye, hanem a térségben meglévő feszültségek oldódása felel meg. Nem kétséges, hogy alkalmi sikereket, netán ordókat és vállonveregetése ket el lehet érni látványos gesztusokkal, potemkinpolitizálással - csakhogy veszélyes játék ez! Hamar kiderül ugyanis, ha a mosolydiplomácia valójában acsargást fed; hamar kerülhet a jó diák ellenőrzőkönyvébe banya a piros pont helyére. Egy nemzetközi szer ződés esetén végtére is nem a szerződés megkötésének aktusa, hanem a szerződés tartalma és végrehajtásának mikéntje a mérvadó. Egy jószomszédi kapcsolatokról és baráti együttműködésről szóló szerződést kötni csak úgy érdemes, ha mindkét fél részéről megvan a végrehajtáshoz szükséges politikai akarat. Enélkül a szerződés jó esetben is csak írott malaszt marad. A XX. századi történelem sajnos arra tanít bennünket, hogy e kritériumok nélkül, nem kellő körültekintéssel kötött szerződések többet, sokkal többet á rtanak, mint használnak. Mindannyian tudjuk: a szlovákmagyar alapszerződés megkötésekor hiányoztak ezek a kritériumok, hiányzott a szerződő felek kölcsönösen eltökélt szándéka a viszonyok normalizálásához. A szerződés megkötésének valódi motívuma elsősorb an nem belső igényből fakadt, hanem a megfelelés kényszeréből. A tárgyalópartnerek - a külső nyomásra önként vállalt határidő szorításában - olyan kérdéseket fel sem vetettek, amelyekről úgy hitték, hogy ilyen rövid idő alatt reménytelen a megegyezés. Így fordulhatott elő, hogy a Benešdekrétumok, a magyarság kollektív bűnösségének kérdése a szlovákiai magyar pártok nyomatékos kérése ellenére sem szerepelt a tárgyalási csomagban. A szlovák fél pedig - megijedve attól, hogy az utolsó pillanatban a megegyezés kényszerétől hajtva beleegyezett az Európa Tanács 1201es ajánlásának elfogadásába - a szerződés aláírása óta mást sem tesz, mint kétségbeesetten cáfolja, hogy elfogadták volna az ominózus ajánlást. Az aláírási ceremónián átnyújtott szlovák jegyzék jól mu tatja: mennyire álságos a kompromisszum a szlovák kormánnyal.
