Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 31 (89. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SCHWARTZ TIBOR, az MSZP
3850 ciklusra szólnak, és ennek az országnak nagyon hosszú időre meghatározzák a lehetőségeit. Ezért a társadalombiztosítási önkormányzatok valamelyik beterjesztett költségvetését - mert őszintén, elég nehéz eligazodni benne, hiszen az egyiket visszavonták, a másik már érvénytelen, mert az azt megalapozó törvények megváltoztak tegnap - próbálja meg a parlament rendbe tenni, de e rendbetétel során - hogy is mondjam? - a szakértői ko rmánytól nem várt módon, a parlamentet bízza meg ezzel a feladattal, aprómunkával, ha tetszik, a piszkosmunkával, ennek során gondolják végig azt, hogy bármilyen döntésük milyen gazdasági, társadalmi következményekhez vezet. Ebből a szempontból az ellenzék a stabilitás, a fenntartható társadalmi béke pártján áll, és ehhez segítséget fogunk adni. De jelen formájában még azt se tudom megmondani, hogy támogathatóe ez az előterjesztés, mert tulajdonképpen valós előterjesztés nem fekszik a Ház asztalán. Köszönö m szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Schwartz Tibornak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Őt követi Rott Nándor, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka. DR. SCHWARTZ TIBOR , az MSZP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről szeretnék beszélni. Az államháztartási törvény értelmében a tb költségvetését a központi kö ltségvetéssel együtt legkésőbb az előző év szeptember 30áig kell benyújtani. Elhangzott már felszólalásokban, hogy anarchikus állapotok uralkodnak a jelenlegi parlamentben. Csak emlékeztetni szeretném önöket, hogy az 1993as év tb költségvetésének zárszám adását már ebben a parlamenti ciklusban tárgyaltuk. Az önkormányzat és a kormányzat közötti véleménykülönbség miatt végül is január 9én a nyugdíjbiztosítási önkormányzat közgyűlése, január 10én pedig az egészségbiztosítási önkormányzat közgyűlése elfogad ta a költségvetésüket, majd ezt - mint ismert - benyújtották a parlamentnek. A kormány márciusban visszakérte a parlamenttől ezt a költségvetést, várhatóan a gazdasági stabilizációs törvénycsomagnak a társadalombiztosítást érintő hatásai miatt. Az önkormán yzatok sérelmezték a kormány ilyen megoldását; április 10én és 11én az önkormányzatok ismételten, immár harmadszor döntöttek költségvetésükről, azok sarokszámairól. (11.20) Ezt követően a kormány május 5én benyújtotta a társadalombiztosítás költsé gvetését, azt, amit most tárgyalunk. Függetlenül attól, hogy az alapok működése körül jogi rendezetlenségek vannak, a benyújtás ilyetén való módja szokatlan, de mindent félretéve, a tisztelt Háznak gyorsan kellene döntenie ebben a kérdésben, hiszen az egés zségügyi intézmények és az önkormányzatok igen nehezen tudnak működni elfogadott költségvetés nélkül. Mint ismeretes, korábban a tisztelt Ház megszavazott egy törvényjavaslatot, amely 10 százalékkal emelte a tavalyi költségvetés egytizenketted részét, amiv el jelenleg is finanszírozzák az egészségügyi intézményeket. Ez komoly segítséget jelentett a kormányzatnak, de mindenképpen szükséges a végső összegek, a költségvetés ismerete. Ennek a kérdésnek a lezárása azért is elengedhetetlenül fontos, mivel megkezdő dik a kórházak struktúraátalakítása, mely az október 1jén esedékes szerződéskötésekkel veszi kezdetét. Más vonatkozásban a tárgyalás megkezdése azért is fontos, mivel a Bokroscsomag változást hozott a költségvetésben, és a szavazások eredményeképpen módo sultak a sarokszámok. Mind a kormány által benyújtott, mind pedig a társadalombiztosítási önkormányzatok által benyújtott variáció módosításokra, kiegészítésekre szorul, tehát csak módosító indítványok benyújtásával hozható ezen költségvetés megfelelő, elf ogadható formába. A korábban, még tavaly benyújtott költségvetést a kormány és az önkormányzatok közötti kölcsönös engedmények következtében nullszaldóra tervezték. Ez rendkívül sok bizonytalansági