Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 31 (89. szám)
3818 Nem eléged tek meg százak és ezrek, több egyházhoz tartozó püspökök, írók, művészek, értelmiségiek és funkcionáriusok bebörtönzésével, de végrehajtották a rég tervezett merényletet is a magyar oktatás csúcsa ellen. A Bolyai Egyetem a Magyar Népköztársaság részéről pe dig semmiféle védelemre nem számíthatott, hiszen éppen az év februárjában járt Romániában Kádár János, Kállai Gyula, Apró Antal és Németh Károly, kik közül Kállai Gyula Marosvásárhelyen azt mondta: "Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most pedig szemé lyesen is megtapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén." Szabadi László, a Bolyai professzora - és nemcsak ő - '59 áprilisában az őt ért rendőrs égi zaklatások után kétségbeesésében és tiltakozásul József Attila halálát választotta: Kolozsvár határában a vonat alá feküdt. 1989 decemberében, amikor Erdély országútjain a román nemzeti lobogós harckocsikból ujjukkal formált "V"betűkkel köszöntötték a román katonák a segélyszállító magyar és nem magyar kocsikat, természetesnek és magától értetődőnek látszott a Bolyai Egyetem önálló újraindítása - ez a várakozás azonban hamarosan hiú ábrándnak bizonyult. A jelek arra mutatnak, hogy Románia - szemben az elnök állításával - ma sem a türelem földje. 1990 márciusában Kolozsváron azonban létrejött a Bolyai Társaság, melynek célja az önálló magyar felsőoktatási intézményrendszer megszervezése. Alapítványuk azóta is az újraélesztésen, az alapozáson dolgozik, a jogilag soha meg nem szűnt Bolyai Egyetem feltámasztása érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Ha késői órán is, de ez az évforduló nem pusztán kerek félévszázados volta miatt, hanem elsősorban annak tartalma miatt, azok miatt, akik fizikailag is és szellemi va gy morális értelemben is az életüket adták a Bolyai Egyetemért, pontosabban azoknak a nemzedékeknek az emlékezetére, akik ezen az egyetemen felnevelődtek, szükségesnek tartottam egy, a Házban mostanában nemigen használt vagy nemigen divatban lévő beszédnek e szerény felélesztését - a megemlékezésnek vagy az emlékbeszédnek a régi parlamenti műfajára gondolok , és ebben a tisztelt Ház figyelmét arra kívántam ráirányítani ezen az évfordulón, hogy nemcsak a templom és az iskola, de az egész élet szabad teljess ége kijár minden nemzetnek akkor is, ha történetesen az a magyar, akkor is, ha egyszerűbb a másét háromszor is elvenni, mint egyszer visszaadni neki. Arra kívántam figyelmüket felhívni, hogy kétmillió romániai magyarnak ma sincsen saját egyeteme. Ezért teh át felhívom és kérem a kormányt - így, jegyzőkönyvön keresztül is , hogy ne nézze ölbe tett kézzel sem a felvidéki, sem az erdélyi, sem a Kárpátmedencében másutt lakó magyar nemzeti közösségek oktatásügyét, ne hivatkozzunk a magyar gazdaság mégoly nehéz helyzetére is, hanem megtéve, ami valóban megtehető, segítse elő a kormány, segítsük elő valamennyien a Bolyai Társaság működését. Segítsük saját anyagi erőnkkel és tekintélyünkkel az egyetemért küzdők munkáját. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés. Mai ülésnapunkat berekesztem. Nyolc óra negyvenöt perc múlva újból találkozunk: 9 órakor folytatjuk munkánkat. Jó éjszakát kívá nok mindenkinek. (Az ülésnap 0 óra 10 perckor ért véget.) 1995. május 31 (89. szám)
