Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 22 (85. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - MÁDI LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság kisebbségének előadója: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - FILLÓ PÁL (MSZP):
3404 Szerepel viszont két olyan módosító javaslat - a 41. és a 74. sorszámú - a jelentésben, amelyikkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy bizonyos házszabálybéli aggályaink vannak. Ez a két módosító j avaslat ugyanis kiegészíti a kormány által benyújtott törvénymódosító javaslatot, és olyan rendelkezéseket kíván most a módosítással a munka törvénykönyvének hatályos szövegébe beépíteni, amit a javaslat eredetileg nem érintett. Márpedig a Házszabály erről egyértelműen rendelkezik. És hogyha a kormány véleménye itt "nem" lett volna - tehát ha azt mondja, hogy "nem támogatom" , akkor nekem nem lenne most problémám. A problémám az, hogy a kormány ezeket a javaslatokat támogatja. Engedtessék meg nekem, hogy e lmondjam: annak idején, amikor a munkatörvénykönyv módosításával kapcsolatos beterjesztést kritizáltuk, elmondtuk, hogy annak egy része idő előtti. Úgy tűnik, igazolódni látszik az a feltevés, amelyik azt jelezte korábban, hogy nem megfelelő formában törté nt meg ennek a javaslatnak az előterjesztése. Volt viszont egy másik, nagyon érdekes történése a bizottsági ülésnek: a bizottsági ülésen két kormány (sic!) vett részt. Nagyon érdekes volt hallani, amikor először csak egy javaslattal kapcsolatban hangzott e l két ellenvetés, de aztán ez rövidesen tisztázásra került, ugyanis az egyik szaktárca képviselője elmondta, hogy ő nem hivatalosan, a kormány nevében, hanem az egyik kormánypárti képviselő szakértőjeként vesz részt az ülésen. Talán ennek volt betudható az is, hogy egy kormányzati "nem támogatom" ellenére a bizottság mégis úgy döntött, a képviselő úr által benyújtott javaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A ga zdasági bizottság ülésén kisebbségi álláspont is megfogalmazódott. Dr. Tardos Márton képviselő úr jelezte, hogy a többségi véleményt ismerteti. Mivel nem látom az ülésteremben, kérdezem, hogy a gazdasági bizottság részéről kíváne valaki felszólalni. Megad om a szót Mádi László képviselő úrnak, aki megfogalmazza a kisebbségi véleményt. MÁDI LÁSZLÓ , a gazdasági bizottság kisebbségének előadója : Köszönöm, elnök asszony, a szót. A gazdasági bizottság hosszasan tárgyalta a módosító indítványokat. Zömükben sajnos konstatálni kellett azt a helyzetet, hogy a szociális partnerekkel, tehát az Érdekegyeztető Tanáccsal nem jött létre a megállapodás, a korábbi remények ellenére sem. Némileg nehezményezte a kisebbség azt a helyzetet, hogy a kormányzat az ellenzéki módosít ó indítványok közül csak nagyon keveset tartott elfogadhatónak, ezek nagy része is csak kisebb lélegzetvételű módosítást jelentett. Az általános vitában kifejtettük az álláspontunkat, így most csak arra van lehetőségünk, hogy megállapítsuk: sajnos, nem sok at változott a helyzet az általános vitához képest, ott elmondott érveink nem találtak kellő megértésre, ezért - néhány apróbb módosítástól eltekintve - az ellenzék elutasító véleménye továbbra is jellemző a törvénymódosítással kapcsolatosan. Köszönöm szép en. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi kérdésben kér szót Filló Pál képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. FILLÓ PÁL (MSZP) : Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtá rsaim! Csak szeretném bejelenteni, hogy gondolom, valami adminisztratív hiba történhetett az együttes jelentés összeállításánál. A másik két bizottság nevében nem tudok nyilatkozni, de az bizonyos, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság döntései nem olyan sorrendben és nem úgy születtek meg, ahogy az ebben az együttes jelentésben szerepel. Én ezt Surján László elnök úr figyelmébe ajánlottam. Tisztelettel csak azért kértem szót, mert képviselőtársaim a hétvégi futárpostával megkapták ezt az együttes j elentést, én pedig kérem, a jegyzőkönyv számára is legyen megörökítve, hogy ez az