Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 15 (82. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
2905 képviselte. Természete sen az ő nyilatkozatai mindenben a kisgazdapárt álláspontját képviselik, de legyen szabad arra utalnom, hogy még nem volt az ő kezében sem ez az előterjesztés, ennek következtében a frakció sem tudhatott erről dönteni. A Független Kisgazdapárt egy alulról építkező párt (Derültség.) , ahol a frakció dönt, elnök úr. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Figyelmet kérek! DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Felhívom szíves figyelmét, hogy nem az MSZP gyakorlata szerint kell eldönteni ezt a kérdést. Ennek következtében én két indítvány t terjesztettem elő, elnök úr. Az egyik, hogy vegye le a Ház a napirendjéről ennek a kérdésnek a tárgyalását, mert ez a jelenlegi házszabályi rendelkezések és az egyéb, általam említett jogszabályi rendelkezések következtében úgy, ahogy ez előterjesztésre került, nem tárgyalható. A másik, miután a népszavazásról szóló törvény 9. §a, amelyre elnök úr is felhívta a figyelmet levelében, amikor az alkotmányügyi bizottság figyelmét is felhívta, egyértelműen a népszavazás kiírásának kérdését rendezi. Itt pedig e zzel ellentétes előírások kerültek az alkotmányügyi bizottság indítványozásában a Ház elé. Ugyanakkor a Házszabály semmilyen lehetőséget nem ad a népszavazás kezdeményezőjének, de a népi kezdeményezés kezdeményezőjének sem, ha sikerrel összegyűjtötte az al áírásokat, akkor ténylegesen népszavazás lehessen. Ezt az alkotmányellenes helyzetet a Háznak fel kell oldania, ezért a szünetben rendkívüli házbizottság összehívását indítványozom. Ez egy olyan kérdés, amiben a Háznak döntenie kell, különben egy alkotmány ellenes helyzetet konzerválna. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy érzem, hogy jól értettem az ön ügyrendi javaslatát, amely arra irányul, hogy vegye le a Ház a napirendjéről a népszavazás kérdését. Ez az egyik. Ami a házbizottság összehívását illeti, egyben bejelentem, természetesen a szünetben rendkívüli házbizottságot hívok össze. Az ügyrendi javaslatra vonatkozóan a Házszabály úgy rendelkezik, hogy minden képviselőcsoportból egyegy képviselő kifejt heti véleményét, s utána vita nélkül határoz a javaslatról a tisztelt Ház. Megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, aki gondolom, az MSZP képviselőcsoportjának véleményét mondja el az ügyrendi javaslatról. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, hogy itt a házelnök és a kisgazda frakcióvezető párbeszédébe beleavatkozom, de két megjegyzésem lenne az üggyel kapcsolatban. Az egyik, hogy a múlt hét elején minden frakcióvezető kézhez kapta a házbizottsági ülés anyagát, és ez természetesen tartalmazta azt a javaslatot, amelyről a házbizottságon véleményt kellett formálni. Nem indokolt tehát az, hogy ismeretlen javaslatról kellett a házbizottságon véleményt mondani. Másodszor: úgy gondolom, én igyekszem figyelemmel kísérni idősebb frakcióvez etőtársaim jó tanácsait, s Torgyán József javasolta nekem, hogy a Házszabályt alaposabban tanulmányozzam; én túlteljesítettem a leckét, és a népszavazási törvényt is tanulmányoztam. Valószínű, Torgyán képviselőtársam nem olvasta végig az idézett bekezdést , ugyanis a 9. § 5. pontja így szól: "Az Országgyűlés a kezdeményezés elutasításáról is határozatban dönt." (Közbeszólás: Úgy van!)