Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 10 (81. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KÁDÁR BÉLA (MDF):
2871 aggályaink. Sokszor hivatkoztam már arra a deáki bölcsességre, hogy a gazdaságpolitika, miként a politika, az arányok művészete. (12.10) Nos, amikor kérdezek arról, hogy egy olyan pótköltségvetés, amelynek a kiadási oldalán szerepel egy csaknem 50 milliárdos kamatfizetési költségtöbblet, amelynek csökkentését a kormányzat gyakorlatilag egy 18 és fél milliárdos szociális természetű költségmegvonással óhajtja csökkenteni - helyese ez az arány, hogy a kamatköltségek növekedése tulajdonképpen hároms zorosan múlja fölül a szociális költségvetés megnyirbálásából fakadó hozamot? Helyese az, hogy ilyen nagy számú tűszúrást helyezünk el a szociális szférában egy olyan tétel csökkentése érdekében, amely önmagában, egy tétel is háromszorosan múlja fölül a s zociális költségvetés megnyirbálásának a hozamát? Ezt bizony aránytévesztésnek szokták nevezni, és a régebbi minősítési rendszerben ez semmiképpen nem nevezhető művészetnek, ennek a kiadástervezési főépítésznek legfeljebb "A magyar költségvetés szóra sem é rdemes művésze" név jár ki. De ugyanez van tulajdonképpen a bevételi oldalon is. Mit látunk a bevételi oldalon? Hogy szinte a bevételek teljes egésze származik abból a hozamból, amely egyszeri hatású, a leértékelésből és az átmenetileg működtethető importp ótlék kivetéséből adódik! Hol találhatunk olyan hozamot, amely netalántán a gazdaság működési rendszerének, a pénzügyi rendszer átszervezésének eredményeit tükrözi? Ez bizony aránytévesztés és az önmagában helyes célok nagyon nem szerencsés rendszerbe fogl alása. Arról nem is szólok, hogy indokolte ilyen esetben dramatizálni egy pótköltségvetés jelentőségét, és ezt a szélrózsa minden irányába mondom. Ha egy bevételi oldalon az összes változás gyakorlatilag 9 százalékot jelent, a kiadási oldalon az összes te rvezett kiadásnak nem egészen 2 százalékát jelenti, ha a szociális költségvetésnek annyira feltupírozott megnyirbálása gyakorlatilag az összkiadásokat 1 százalékkal csökkenti, indokolte akkor ilyen gazdagon bánni a "történelmi jelentőségű reformok" szóhas ználatával? Úgy gondolom, itt az ideje, hogy mentesítsük a pótköltségvetést és a stabilizációs csomagot a történelmiség jelzőjétől és az ehhez fűződő különféle dramatizáló nyilatkozatoktól. Itt a megszokott egyoldalú, restriktív, fiskális szemléletű gazdas ágpolitika egy újabb fejezetével állunk szemben. Végrehajthatóság... Nézzük meg akkor, vane itt végrehajthatóság! Mi alapozza meg ennek az önmagában jól vagy rosszul, de így előadott pótköltségvetésnek a végrehajthatóságát? Nem akarok belemenni olyan nehe zen számszerűsíthető és most bizonyítható fejtegetésekbe, mint a fiskális és a monetáris politika összhangja. Nem akarok most részletesen belemenni abba, hogy az a bizonyos előzetes párbeszéddeficit, az érdekképviseleti szervekkel lefolytatható párbeszéd h iánya önmagában stíluskérdése, stílusdeficite - vagy esetleg végrehajthatósági deficite. Egy olyan pótköltségvetés, amely ilyen erőteljesen számít a jövedelmek visszafogására, a nettó reáljövedelmek 14 százalék körüli emelkedésére, az bizony ennél nagyo bb erőfeszítéseket tehetett volna annak érdekében, hogy itt legalább valamilyen támasza legyen annak a feltételezésnek, hogy az itt előterjesztett számok be is jönnek! Ez bizony nem történt meg. És nem látom ráutaló nyomát sehol annak, még nyilatkozatokban sem, hogy végiggondolta volna a gazdaságpolitika, ha sikerül a legszebb álma, hogy adott vagy várható, valóságos infláció mellett a jövedelmek, a nettó jövedelemkiáramlás csak 14 százalékos lesz, hogy mi következik be ebben az esetben a belső piacon. Hát ebben az esetben a belső piac drasztikusan zsugorodik! Talán valamivel kevésbé, kisebb mértékben zsugorodik, mint a reáljövedelmek csökkenési mértéke, ez a 10 százalék fölötti nagyságrend; de ha kevésbé zsugorodik, annak az az ára, hogy csökkennek a megtak arítások, és a lakosság a megtakarításait éli fel! Nem vet ez fel más típusú problémát? Hol van ennek a kezelésére utaló nyom? Kibírjae azt a magyar gazdaságnak belföldi piacra termelő része, a külpiacokon mozogni még nem tudó új magyar magánvállalkozó, h ogy a belső piaca ilyen mértékben zsugorodik? És ennek a várható hatásai nem fognak lecsapódni a költségvetésben?
