Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 9 (80. szám) - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
2780 konszenzussal elfogadott javaslatát, amit a legjobb meggyőződésük és tudásuk és a rendelkezésükre álló információk birtokában tettek. Befejezésül arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák saját frakciójukból delegált képviselőiket, és fogadják el a bizottság javaslatát, amellyel 519 országos vagy regionális, jelentős társadalmi közérdeket megvalósító szervezet tevék enységéhez nyújthatunk támogatást. Hiszen egy nehéz helyzetben lévő országban az önszerveződő közösségeknek, a civil szektornak fontos szerepe van az új életstratégiák kialakításában, amellyel a beletörődés, a dühödt kifakadások helyett az aktivitást és a cselekvést ösztönözheti. Most ebben segíthetünk. Kérem, támogassák az előterjesztést! Köszönöm. (Taps.) (A jegyzői székben dr. Kiss Róbertet Nahimi Péter váltja fel.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azoknak a képviselőtársai mnak, akiknek esetleg nincs helyük, és ezért állnak: (Derültség.) forduljanak nyugodtan hozzám vagy a gazdasági főigazgatóhoz; biztosítani fogunk helyet képviselőtársaimnak. Kérném, hogy figyelemmel kísérjük a hozzászólásokat, mert még sok dolgunk van mára . Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kis Gyula József képviselő úrnak, aki az MDF képviselőcsoportjának véleményét tolmácsolja. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm, elnök úr. Csak azért állok, mert reggel óta ülve, megfájdult a derekam. Gondolom, a töb biek közül is vannak így néhányan - de ez magánügy. Amiről szólni kívánok, az viszont igencsak közügy, hölgyeim és uraim. Ahhoz, hogy egy demokrácia működjék, legalább akkora szükség van a társadalom önszerveződésére, mint a parlamentre. Hozhatunk mi bölcs ebbnél bölcsebb törvényeket; hogyha a társadalomban nincs, aki ennek megfelelően éljen, cselekedjék és próbáljon javítani saját sorsán, akkor nagyon soká lesz ebben az országban polgári demokrácia, nagyon soká lesz polgári öntudatú ember, és nagyon soká vá rható el tízmillió állampolgártól, amit mi saját magunktól elvártunk és teljesítettünk. Azt vártuk el saját magunktól, hogy ezt a lehetetlen feladatot, miszerint egytizedét - a tavalyinál névértékben, forintban is kisebb összeget osszuk szét, és döntsünk a bban, hogy a vesebetegektől vegyem el azért, hogy a cukorbetegeknek adjam, vagy fordítva..? Hogyha ezt vállalta ez a 18 hölgy és úr - és vállalta az önkorlátozást, ami ezzel jár, hogy igyekszünk a végsőkig, a konszenzusig, a közmegegyezésig tárgyalni, és u tánanézni, hogy ez a beadott, 1500 szervezet által beadott 1500szor százoldalnyi anyag mennyiben hiteles , és egyetlenegy frakció nem vonta kétségbe, hogyha már beléhelyezte - egy tartózkodással , ebbe a bizottságba a bizalmát, akkor tartani fogja magát ahhoz, hogy nem terjeszt be módosító indítványokat; különben azok a méltatlan viták ismétlődnek meg, amelyek valóban méltatlanok voltak. Hiszen nem lehet igazságot tenni két nyomorult között: kinek a nyomorúsága nagyobb. Ezért született - mint ahogy hallo ttuk - a bizottságban, minden albizottságban - kivéve az ifjúsági szervezetek támogatásával foglalkozó albizottságot - konszenzus. (19.20) Az ifjúsági albizottságban nem tudott konszenzus születni, mert itt kötődött leginkább politikai magatartáshoz az egy es ifjúsági szervezetek megítélése. A nyugdíjasoknál, vesebetegeknél, cukorbetegeknél, rákosoknál, azt hiszem, a politikum kevésbé jelentkezett. Nem véletlen, hogy itt robbant ki a feszültség, hiszen egy lehetetlen feladatra vállalkozott ez a testület akko r, amikor deklaráltan nem politikai szempontok szerint próbált dönteni egy olyan, képviselőkből, tehát politikusokból álló testület, amely végül is politikai preferenciák alapján állt össze. Ez egy olyan - hogy is mondjam - példátlan tett lett volna, ha si kerül politikamentesen dönteni egy politikusokból álló testületnek, amire csak reményünk volt. Sajnos a reményünkben
