Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 9 (80. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2684 szakszervezeti ellenállás a béremelkedések korlátozásával szemben a magyar gazdaság versenyképességét ássa alá, és erről az oldalról is a keresletet kívánja bővíteni, mielőtt a kínála t korszerűsítésének és versenyképessé tételének az alapjait megteremtenénk. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy ezek az állítólagos szakszervezeti alternatív javaslatok nem növekedéspárti, hanem növekedésellenes javaslatok, és ilyen értelemben indokolt keze lnünk őket. A legsúlyosabb viták az előterjesztett törvénycsomag kapcsán természetesen a szociális és családtámogatásokkal kapcsolatban jelentek meg. Látnunk kell, hogy itt valójában nem egy vita folyik, hanem kettő. Az egyik vita arról folyik, hogy kelle egyáltalán szűkíteni a magyar jóléti rendszert ahhoz képest, ami az elmúlt évtizedekben kialakult és ami az elmúlt négy évben nem alakult át, nem szűkült, csak bővült, aminek tulajdonképpen örülhetnénk, ha ennek a bővülésnek meg lettek volna az alapjai. E z az egyik vita: kell szűkíteni, kell felülvizsgálni, kell ésszerűsíteni és igazságosabbá is tenni a jóléti rendszert, vagy pedig szabad hagyni úgy fönnmaradni, ahogy jelenleg van? A másik kérdés pedig az, hogy ha egyszer egyetértésre jutunk ebben - már ak ik egyetértünk benne , hogy tetszik, nem tetszik, szűkíteni kell, akkor ezt miképpen tegyük meg. Ami az első kérdést illeti, én úgy látom, hogy ebben nincs egyetértés ebben a Házban, hiszen az ellenzéki hozzászólások egész iránya az volt, hogy nem kell sz űkíteni a jóléti rendszert. Itt van például Kis Gyula képviselőtársunk hozzászólása, aki élesen vitatta azt az állítást, miszerint Magyarországon a jóléti kiadások nemzeti termékhez, GDPhez viszonyított aránya aránylag magas, és hogy, amit ma Szolnoki And rea is megismételt, ez az arány Svédországot, Hollandiát, Luxemburgot, Dániát követően Belgiummal egy szinten alakult a kilencvenes évek elejére, és a többi, számos fejlett országnál, nem is beszélve a közepesen fejlett országokhoz képest, ez az arány Magy arországon a kilencvenes évek elején magas volt. Természetesen nem azért, mert mi nagyon sokat költöttünk ezekre a jóléti kiadásokra, hanem azért, mert a magyar GDP alacsony volt, s ehhez képest a magyar jóléti rendszer magas volt. Kis Gyula képviselőtársu nk vezérszónoklatában cáfolni igyekezett ezt az állítást, és azt állította, hogy az összehasonlítás nem stimmel, a magyar adatokban benne van a nyugdíj, az OECDadatokban nincs benne a nyugdíj; ha összehasonlítható lenne, akkor a svéd 27 százalékhoz képest Magyarország csak 8 százalék lenne. Kis Gyula állítása, amit ma is elmondott volna, ha kapott volna két percre lehetőséget, téves. Itt van a kezemben - a Közgazdasági Szemléből idézek - a Társadalomkutatási Információs Egyesülés igazgatóhelyettesének össz ehasonlító tanulmánya, az első olyan tanulmány, amely a magyar adatokat az OECDadatokkal teljesen összehasonlíthatóvá teszi, ahol az adatok tartalmazzák mind az egészségügyi közkiadásokat, mind az idősekre fordított kiadásokat, tehát a nyugdíjat, mind az összes egyéb népjóléti jellegű kiadást, és e szerint az összehasonlítás szerint bizony Magyarországon 1990ben 25 százalék fölött volt a GDPből a jóléti kiadások hányada, ami azonos a belga szinttel, magasabb a német, a francia, az osztrák, az angol, a no rvég és a finn szintnél, és '92ben a GDP további visszaesése után egészen a svéd mögé emelkedett. Ezek összehasonlítható adatok - és vitathatatlan adatok. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem volna önmagában baj. Tehát annak, hogy Magyarország i tt foglal helyet a fejlett országok között a GDPből jóléti kiadásokra fordított összegek arányában, ennek én mint magyar állampolgár és gazdaságpolitikus csak örülnék, és ez az egész dolog nem számítana. Azért hozom csak elő, mert Kis Gyula képviselőtársu nk és a vele egyetértő Varga Mihály képviselőtársunk, aki tegnapelőtt értett vele egyet, erre hivatkozva azt állítja, hogy nincs szükség Magyarországon a jóléti kiadások szűkítésére. Sajnos van. A jóléti kiadások magyarországi szintjével nem az a baj, hogy magasabb, mint Angliában vagy Németországban, hanem az a baj, hogy ma a magyar gazdaság nem tudja finanszírozni, s a következő tíz évben sajnos nem fogja tudni finanszírozni, és ezért nem mondhatunk le arról, ami benne van a kormányprogramban. Egyébként a Kupaprogramban is benne volt soksok évvel ezelőtt, hogy fölül kell vizsgálni ezt a jóléti rendszert. És szemben Szabó Ivánnal, aki azt állítja, hogy igen, államháztartási reform igen, nagy rendszerek felülvizsgálata igen, ez nem jelent szűkítést - ezt
