Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 9 (80. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:
2665 A mi véleményünk szerint ezzel két gond van. Az egyik, hogy jogilag nem felel meg a törvény szabta előírásnak, a másik, más célt, ha úgy tetszik politikailag más célt szolgál egy országgyűlési határozat, mint egy fejlesztési törvény. A kormány '95. április 30áig tehát nem terjesz tette a Ház elé azt, amire törvény kötelezi, illetve nem is fogadott el a parlament e kötelezettséget megjelenítő törvénypasszust feloldó törvénymódosítást. Elénk került ugyan a pótköltségvetésnek a tervezete, és a pótköltségvetés 29. §ának, ha jó l emlékszem, e) pontja tartalmazza a '94ben elfogadott '95ös költségvetési törvény záró rendelkezéseinek hatályon kívül helyezési passzusait. Azonban ennek a beterjesztése nem mentesíti a kormányt a felsőoktatási törvénynek a Ház elé terjesztése alól. A mi véleményünk szerint tehát a kormány ilyen értelemben mulasztásos törvénysértés állapotába, vagy ha úgy tetszik - a törvény betartására az alkotmány kötelezi a kormányt , alkotmánysértés állapotába került. Ezt orvosolni kell vagy oly módon, hogy a kormá ny beterjeszti a felsőoktatás fejlesztéséről szóló törvény tervezetét immár késve, de lezárva ezt a törvénytelen állapotot, vagy oly módon, hogy egy önálló törvénymódosítással kéri ez alól a kötelezettség alól a felmentését. Vagy egyiket, vagy másikat a ko rmánynak választania kell. Az az állapot, amiben ma leledzik a kormány, a mi véleményünk szerint jogilag sem elfogadható, politikailag valamennyien tudjuk, hogy elfogadhatatlan. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszö nöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkárának. DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindene kelőtt szeretném megköszönni Pokorni képviselő úrnak, hogy felhívta a figyelmet erre a körülményre. Én úgy gondolom, hogy egyetlen kormány sincs beoltva az ellen, hogy valamely mulasztása révén törvényt sértsen, és éppen emiatt az országgyűlési képviselőkn ek és különösen az ellenzéki képviselőknek rendkívül fontos feladata erre minden adandó alkalommal rámutatni. Tehát tényleg őszintén köszönöm Pokorni képviselő úr felszólalását. Mindazonáltal nem értek egyet vele. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban a kor mány nem leledzik mulasztásos törvény- vagy alkotmánysértésben. A hivatkozott 1993. évi LXXX. törvény 125. § (4) bekezdésének a kormány a saját megítélése szerint eleget tett azáltal, amikor a határidő előtt egy előterjesztést nyújtott be a tisztelt Házhoz a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről egy országgyűlési határozati javaslat formájában és egyidejűleg kezdeményezte az említett paragrafus hatályon kívül helyezését. Mindezt pedig a jogalkotásról szóló '87. évi XI. törvény alapján cselekedte, amely szerint a kötött törvényi forma nem alkalmas a hosszú távú elképzelések kijelölésére, hanem az 53. § szerinti irányelv teszi ezt lehetővé. A megfogalmazottak súlyát kívánja hangsúlyozni az Országgyűlés által elfogadott határozattal, ami megszabná a kormány feladatát és beszámolási kötelezettséget is előír. A kormány úgy gondolja, hogy ezzel a maga részéről eleget tett a hivatkozott 125. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének és kéri a tisztelt Házat, hogy a szóban forgó határozati javaslatot mielőbb f ogadja el. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces reagálásra kap lehetőséget Gellért Kis Gábor, az emberi jogi bizottság elnöke. GELLÉRT KIS GÁBOR , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizo ttság elnöke :