Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 2 (77. szám) - Dr. Kávássy Sándor (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Hova tűnt kétszázezer ember, avagy megvagyunk-e a ki- és bevándorlás alapos ismerete, statisztikai feldolgozása nélkül?" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2385 BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Őszintén aggódom a falu működőképességéért, ugyanis egyre rohamosabb támadások indulnak úgy a falvak önkormányzata, mint a működő részei ellen. Többszö r feltettem már önnek kérdést a falugazdászhálózat ügyében, de sajnos a folyamat nem biztató, a lerombolás nem állt meg, sőt, ha lehet mondani, fölgyorsult. Annak idején önök minden falugazdásznak fölmondtak, majd létszámcsökkentés után szerződést kötötte k néhányukkal, illetőleg fél évre kötöttek szerződést, utána az agrárkamaráknak kívánták átadni őket. Most azt hallani, hogy az agrárkamarák sem akarják átvenni. Közben tisztogatást hajtottak végre a földművelésügyi hivataloknál, közben a beígért faluerdés zhálózatból semmi nem lett. Most pedig azt hallani, hogy egy csodálatos nyelvi trükkel gazdajegyzőhálózatot kívánnak létrehozni csak azt nem tudom, hogy milyen hatáskörrel. Azt szeretném megkérdezni öntől, hogy miért ekkora szálka az önök szemében a fal ugazdászhálózat? Miért akarják teljesen elbizonytalanítani úgy a falugazdászokat, mint a falvakban termelőket, akik az ő szolgáltatásaikat igénybe vették? Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. A kérdésre Lakos L ászló földművelésügyi miniszter úr válaszol. Megadom a szót. DR. LAKOS LÁSZLÓ földművelésügyi miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nem szálka szemünkben a falugazdászhálózat. Ha Bogárdi úr nem tudná, tájékoztatom, hogy a falugazdászhálózat működik, és még nem működik a gazdajegyzői hálózat - bár igaz, hogy ön már eltemette ezt a témát, és ismételten ez a kedvenc foglalatossága. Hatékony szaktanácsadást szeretnénk létrehozni, ezért döntöttünk úgy, hogy átadjuk az irányítását az agrárkamaráknak. Azoknak az agrárkamaráknak, amelyek tagjai mezőgazdasági vállalkozókból, mezőgazdasági termelőkből és mezőgazdasági kistermelőkből tevődnek össze annak a törvénynek az alapján, amelyet még az előző parlament - és nyilván ön is - megszavazott. Hogy minek nevezik, falugazdásznak vagy gazdajegyzőnek, azt hiszem, nem ez a kulcsügy. A fő kérdés, hogy elsősorban az új és kistulajdonosok megfelelő szaktanácsadásban részesülneke, kapnake segítséget ahhoz, hogy eligazodj anak a bonyolult jogi szabályozási és egyéb ügyekben. Meggyőződésem, hogy ha a szaktanácsadó hálózat irányítását olyanok veszik át, akik maguk is érdekeltek ebben, akik maguk választották meg a mezőgazdasági bizottságot, a kamara megyei szervezeteit, ez a hálózat hatékonyabban fog működni. A falugazdászokkal együtt a második féléves költségvetési keretet is átadjuk. Minden bizonnyal semmilyen törést nem jelent ez a működésükben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Kávássy Sándor (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Hova tűnt kétszázezer ember, avagy megvagyunke a ki- és bevándorlás alapos ismerete, statisztikai feldolgozása nélkül?" tárgyában ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűl és! Dr. Kávássy Sándor képviselőtársunk, Független Kisgazdapárt, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek "Hová tűnt kétszázezer ember, avagy