Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 26 (76. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDF):
2287 Az egyik fontos ok az - vissza fogok térni rá , hogy bebizonyosodott az, amit néhány an - nem is kevesen - a bizottsági tárgyalásokon és a korábbi megnyilatkozásokon jeleztünk, jósoltunk: ez a csomag így majdnem tárgyalhatatlan. Vissza fogok rá térni, megindokolom. A másik ok, hogy a felvezetés, amellyel ide került a kormányzati előterjesz tés, hogy még pontosabb legyek: a kormányfőnek különösen egy jelzése, a dolog tétjét alaposan leszállította. S ez az a határozott bejelentés, hogy a sarokszámokon nem lehet változtatni. Akkor most vegyük sorba mind a kettőt. Megígérem, hogy lehet érdemi ké rdéseket egy második felszólalás alkalmára téve el, most egy kis időt rászánjak arra - Pandora szelencémet, tehát a dologgal kapcsolatos feljegyzéseim tömegét fel sem hozva ide , hogy néhány tanulságot levonjak belőle, mert azt hiszem, túlmutat az adott p illanat korlátain. A dolog amiatt nem szerencsés, mert egy bizonyos szellemi szint felett egy olyan vita, amely az adott esetben 21 kényszerűen összekalapált, egy keretbe összekalapált, de nagyon is szétágazó témá t vitat, nem lehet vita. Ki az, akinek a figyelme egy kongeniális megszerkesztőtől eltekintve, képes egymástól igen távol álló 2021 témán úgy áttekinteni, hogy az általánossal és a részletekkel foglalkozó vitában fenn tudja tartani az érdeklődést? Aligha valaki. A vezérszónokok iránti engedményből három részre tagolás valamit talán még segített, de nem sokat, a távollét ezt mutatja. Egy konkrét témának a vitája, legyen az bármilyen kis egység, már Parkinson tudta ezt, mondjuk a vízlefolyócső ügye. Az az az iránt érdeklődőket összetoborozhatja egy terembe, megtarthatja egy tárgyalóasztalnál. De egy egyveleg nem. Megjósoltuk. Íme a bizonyíték. S engedjék meg, hogy egy kicsit továbbmenjek és rövid időre, de ironizálva a magyar művelődéstörténet egyik legnagyobb ironikusát idézzem, egyik legkegyetlenebb kritikájában, az általam nem különösen szeretett, de szellemességében mindig elismert Gyulai Pált. Ő a XIX. század egyik legkegyetlenebb kritikáját írta meg egy fiatal tudós munkájáról, akit tanítva és bírálva, kö rülbelül a következőt mondta. Minket meghívtak egy lakomára. S amikor odaérkeztünk, kiderült, hogy a dolgok még a konyhában vannak. Egyik elemét a lakomának még nem főzték elég puhára, a másik már odakozmált, van, ami a fogyaszthatóság állapotában van, de aminek híre volt, hogy itt egy lakoma következik, az így semmiképpen nem fog megvalósulni. Kérem szépen, lehet, hogy ezzel konsternálom önöket, hogy illetlen vagyok. (16.50) De én szeretném elgondolkoztatni önöket. Az előterjesztésnek számos pontja - s tal án majd egy második felszólalásban citálni is fogom, de most nem akarom a gondolati egységtől elvonni a figyelmüket - nincs készen, vagylagosságok vannak benne. Mások - mindjárt visszatérek rá - már annyira túlhaladottak, már annyira odakozmáltak, hogy men et közben kapjuk a jelzéseket, hogy változtatások lesznek és így tovább. S ami a legszörnyűbb, a tárgyalásban nem külön tányérokban, tálakban szervírozva kapjuk őket, hanem valami módon összeöntve. Ott van, lehet egy eljövendő vagy előkészített lakomának s ok eleme, de majdnem fogyaszthatatlan állapotban. Hogy alakuljon ki az, amit egy jó parlamentről valamennyien feltételezünk, és amit most, ha szerencsénk van, s ha az előterjesztőknek szerencséjük van, akkor a nép feltételez, hogy ezt a nagyon fontos törvé nysorozatot most beható vita alá veszi az Országgyűlés? Hogy folyik ez a vita? A pénzügyminiszter úr érdektelenségét kétszeresen jelezve, engedje meg nekem, hogy mégis folytassam... Hogy folyik ez a vita? A pénzügyminiszter úr egy elővágással él, s azt mon dotta, hogy ő mint előterjesztő jelen van, de természetesen a kormány nevében, és a személyes jelenlétére szűkülés - akkor valaki fölvetette, hogy miniszterként csak ő van jelen - nem jelenti azt, hogy a szaktárcák ne vennék rendresorra figyelembe az elha ngzókat, hogy azután annál tüzetesebben megválaszolják.
