Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 24 (74. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről szóló törvény hatálybalépéséig szükséges egyes rendelkezésekről, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról rendelkező 1994. évi CIII. törvény módo... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BAKAI ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
2029 kormány feladatát magára vállaló szándék volt, véleményem szerint az eredeti költségvetési törvénynek megfelelően legalább 15 százalékra emeltessék. Nagyon sajn álom, hogy a szociális és egészségügyi bizottság egyharmada sem támogatta ezt az indítványt, frakciónk, a Magyar Demokrata Fórum kérni fogja erről a szavazást. Én most önöket kérem: mondják el képviselőtársaiknak, hogy nincs még egy területe a magyar gazda ságnak, a magyar társadalomnak, amely ilyen súlyos helyzetben van. Mondják el, hogy Magyarországon 1965 óta folyamatosan romlik a halandóság, hogy 1965ben Ausztriával egy szinten álltunk, ma pedig kétszerese az osztrák halandóságnak például az infarktusba n elhaltak száma. Mondják el, hogy a társadalmi átalakulás bizony egészségügyi hatásokkal is jár, például azzal, hogy a munkanélküliek infarktusgyakorisága kétszerese a lakosságénak. Tehát amikor ezt az átalakulást szükségesnek tartjuk és vállaljuk a terh eit, akkor ne attól a tárcától, ne attól a területtől próbáljunk még többet elvonni, amelynek feladata lenne ezeknek a bajoknak az orvoslása. Nem hiszek abban, hogy önök velem együtt képesek megváltoztatni a világ folyását, nem hiszek abban, hogy a 15 száz alékos minimális emelésre tett javaslatom többséget kap ebben a parlamentben. De hiszek abban, hogy egyegy képviselő hallgatni fog a lelkiismeretére és mégiscsak támogatja az indítványomat. Ebben a reményben köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm dr. Kis Gyula József képviselő úr elhangzott felszólalását. Megadom a szót Bakai Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. DR. BAKAI ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Talá n paradoxként hangzik az, hogy Kis Gyula képviselőtársammal ellentétben, gyakorló orvosként mégis a 10 százalékos, január 1jéig visszamenő fejlesztés mellett érvelek és nem a 15 százalékos mellett. Tökéletesen igaz az, amit Kis Gyula képviselőtársam elmon dott a magyar egészségügyi intézmények helyzetéről. Tökéletesen igaz az, hogy nincs a háznak és az országnak '95ben érvényes, elfogadott tbköltségvetése, tökéletesen igaz az, hogy a 15 százalék is annyit jelentene az intézményeknek, mint csepp a tengerbe n. De az is igaz, hogy a tbköltségvetés ez évi előirányzata 15,7 százalék. (19.30) Az is igaz, hogy az egészségügyi intézmények várhatóan - és maga az egész egészségügy - az 1995. év IV. negyedévében egy struktúraváltáson mennek keresztül. Úgy gondolom, e lég logikus, ha az ez évben rendelkezésre álló összeg több mint a felét, de nem a teljes összeget használja föl most a tbköltségvetés az intézmények visszamenőleges finanszírozására, és ez egy esetleges struktúraváltásnál - ami reméljük, hogy elkövetkezik , még mindig tágabb és nagyobb mozgásteret biztosít úgy a tbköltségvetésnek, mint az intézménynek. Az, hogy a szociális és egészségügyi bizottság egyharmada sem támogatta, pusztán tartózkodott Kis Gyula képviselőtársam módosító indítványának szavazásáná l, ennek ez a magyarázata és nem az, hogy nem ennek a többszörösét szeretnénk valamennyi intézmény működéséhez biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kérdezem, kíváne valaki szólni a mód osító javaslathoz kapcsolódóan? Megadom a szót Trombitás Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon röviden ügyrendi jellegű hozzászólást szeretnék ennek kapcsán megejteni Gellért Kis Gábor képvis előtársam nyomdokán haladva, mellesleg megjegyezve - kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy képviselőtársunk nem tartózkodik a teremben , hogy nem szerencsés az a helyzet, ha az előterjesztők jelenléte nélkül tartunk vitát a parlamentben. Ha valakik